EXIT Jikook ff.

19.

○Jimin pov.○

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy két órája ülök a szobám padlóján, és bámulok ki a fejemből. Mióta hazaértem, azóta ülök ott, ahol, de képtelen vagyok arra, hogy ,,woah,, helyett, mást is kiejtsek az ajkaimon. Jungkookkal való találkozó teljesen sokkolt állapotba vezetett és próbálom feldolgozni az érzéseimet. Az a fiú egyszerűen túl fantasztikus volt, a tettei, a személyisége, ahogy kinézett, amiket mondott, hogy ezek mellett csak az jár a fejemben, amit Beomgyunak mondtam a szobámban. ,,Jungkook és én soha, ismétlem, soha nem leszünk egy pár.,, Viszont a véleményem olyan hirtelen változott, hogy nem tudom ezt elfogadni, hogy egyáltalán mi történt velem ilyen kevés idő alatt.

○A randevú kezdete○

A csengő hangjára Beomgyuval mindketten felkaptuk fejünket, ő pedig fel is ugrott, és rángatni kezdte a karomat.
- Jimin, Jimin, ez a csengő volt.
- Ki nem találtam volna. - Forgattam meg szemeimet, mire tenyere csattant a hátamon. Morcosoan néztem rá, mikor mellé még lökdösni is elkezdett az ajtó felé, majd mielőtt kinyitottam volna azt, ő volt az, aki kivágta maga előtt, majd vadul integetve Jungkooknak közölte, hogy szűzen hozzon haza, majd elszaladt. Idióta.
- Szia, Jimin. - Édesen mosolygott rám, s öltözékét elnézve, már egyáltalán nem gondoltam úgy, hogy túlöltöztem volna. Rajta is fekete farmer volt, felül pedig egy fehér pólót viselt, fekete, hosszabb zakóval, amit nem gombolt össze elől. Jobban megnézve magunkat, úgy tűnhetünk, mint akik szándékosan öltöztek össze, mikor erről szó sincs. Halkan köszöntem neki vissza, s miután végig mért engem, megjegyezte, hogy szép vagyok, s milyen jól nézek ki. Nem hozzám illően, elpirultam, ami miatt lehajtottam a fejemet, de hallottam, hogy elkuncogja magát, és bocsánatot kér.
- Mehetünk ?
- Persze. - Szerencsére normális hangon sikerült kiböknöm, s ekkor már rá is néztem, persze remélve, hogy már nem vörös az arcom. A buszmegálló fele indultunk, és továbbra is ő volt az, aki kezdeményezte a beszélgetést.
- Remélem nem gond, hogy busszal megyünk. Nincs még jogsim, szóval sajnos nem tudom kinyitni számodra a kocsi ajtót, hogy beülhess, de szívesen kifeszítem a busz ajtót csak neked.
- Megtisztelő lenne. - Nevettem el magam. Miután odaértünk a megállóba, nem is kellett sokat várni, mire megérkezett a jármű, ott pedig előttem szállt fel a fiú, és meglepetésemre az én jegyemet is kifizette. Döbbenten mentem utána, s néztem ahogy megáll egy kettes hely mellett, aztán mikor intett a belső ülés felé, rájöttem, hogy csak rám vár. Mondjuk...kire várna, mikor velem van itt...
- A jegyet azt...
- Nem fizeted vissza. Ne aggódj miatta, nem gond ez nekem, én hívtalak meg, úgyhogy én fizetek.
- De...
- Nincs de, csak fogadd el. - Mosolygott rám, majd hátradőlt az ülésen. Mivel nem láttam értelmét, hogy vitatkozzak vele, így inkább az ablakon kifelé kezdtem nézelődni, aztán megéreztem, hogy a fülhallgató egyik felét a fülembe illeszti. Felé kaptam tekintetem, de ő csak ujját ajkai elé emelte, jelezve, hogy ne mondjak semmit, s csak újra hátra dőlt, lehunyva szemeit. Most nem fordultam el, csak néztem őt, hisz nem látja, így nyugodtan fel tudtam jegyezni az arca minden kis részét. Nyugodt ábrázatát látva, végig akartam simítani ajkain, állán, s arcán is, de még idejében visszafogtam magam, mielőtt megtettem volna. Utaztunk egy kis ideig, mikor a busz akkorát fékezett, hogy már lendültem előre, de a mellettem ülő azonnal elém emelte kezét, ezzel megállítva, hogy esetleg lefejeljem az előttem lévő ülést.
- Jól vagy ? - Szemei aggodalmat tükröztek, én pedig csak habozva, de bólintottam. Mérgelődött egy kicsit még maga elé dünnyögve, hogy hogy lehet így vezetni, ezt pedig rendkívül aranyosnak találtam. Mikor le kellett szállni, ő felállt, és maga elé engedett, hogy állítása szerint, ne tudjon szem elől téveszteni. Viszont ahogy lépkedtem előre, akkor állt meg a busz, így nyilván fékezett egyet, én pedig elkezdtem hátra fele borulni, de ő a derekamra tette kezét, hátam pedig mellkasának ütközött.
- Vigyázz magadra, nehogy összetörj itt ma nekem.

- Szóval...Hova megyünk ?
- Már sehova. - Kuncogta el magát, s a mellettünk lévő épület lépcsőin fellépkedett, majd kinyitotta az ajtót, s várakozóan tekintett rám. Észbe kapva siettem utána, majd megköszönve, besétáltam a helyiségbe. Nem tűnt egy drága helynek, ahol vagyonokat otthagysz, inkább otthonos volt, olyan kellemes, ahol szívesen vagy, ez pedig tetszett. Egy üres, két személyes asztalhoz vezetett, és már meg sem lepett, mikor kihúzta nekem a székemet, majd leült velem szembe, és elém tolta az étlapot.
- Nyugodtan válassz először te.
- Köszönöm. - Somolyogva nyitottam ki az étlapot, s amint választottam, átnyújtottam neki. Nem sokkal később a pincérnek leadta a rendelésünket, majd felőlem kezdett kérdezni. Bármit mondtam, ő érdeklődve hallgatott engem, s mindenre reagált, amit mondtam, majd amint ő kezdett el beszélni, annyira beleélte magát a mondanivalójába, hogy valósággal öröm volt rá nézni, és rendkívül édesnek találtam őt közben. Azonban, mikor egyszer meséltem neki valamit, nem úgy tűnt, mint aki figyel rám, sokkal inkább a számat nézte, majd elnézést kért, és elkezdett felém hajolni. Nem mondom, eléggé megdöbbentett, s én hülye, azt hittem, hogy meg fog csókolni, de aztán kinyújtotta kezét, s szám alatt végig simította ujját, ekkor pedig rájöttem, hogy valószínűleg csak maszatos voltam...Megköszörülve torkomat fordítottam el fejemet, de visszanéztem rá, mikor szólított.
- Megyünk ? Még máshova is el szeretnélek vinni, és nem akarom, hogy nagyon későn érj haza. - Az előző helyzet ellenére, beleértve a zavartságomat, mégis muszáj volt elmosolyodnom, ahogy ismét hallottam figyelmességét. Rábólintottam, mire mondta, hogy akkor még gyorsan elszalad mosdóba. Nagyjából öt perc múlva vissza is ért, majd felhúzott a székről és kifele kezdett húzni.
- De....Jungkook...fizetni kell, hova mész ? Ki fogják ránk hívni a rendőrséget, Jungkook állj már meg.
- Jimin. - Megállt, mikor már kint voltunk az utcán, és szembe fordult velem, így láthattam hatalmas vigyorát arcán. - Már fizettem, csak azért mondtam, hogy mosdóba megyek, hogy ne tudj ellenkezni amiatt, hogy fizettem neked.
- Hát akkor meg főleg menjünk vissza, nem fizethetsz mindent helyettem, Jeongguk.
- Mondtam, hogy ne foglalkozz ezzel. Én hívtalak meg téged, szóval ez így illik. Na de most menjünk, lassan látni sem fogunk. - Míg sétáltunk, - utólag kiderült, hogy egy parkba - ha be is állt egy kis csend, az sem volt kínos, szimplán kellemes. A parkban a szökőkút szélére ültünk le, vagyis ő letolt engem rá, majd közölte, hogy mindjárt jön. Nem sokkal később, egy-egy pohár limonádéval, és a fogai között tartott, átlátszó zacskóval - amiben kürtöskalács volt - láttam meg őt közeledni felém. Mikor elém ért, hümmögött egy sort, mire nevetve kiszedtem szájából az édességet. Megköszönte, majd leült mellém, és felém nyújtott egy poharat. Hálásan pillantottam rá, majd rögtön bele is ittam.
- Tudod...örülök, hogy ezt az estét velem töltötted. Őszintén bevallom, hogy azt hittem, majd amint meglátsz elküldesz engem haza a francba, de nagyon is meglepett, mikor láttam, hogy még ki is csípted magad.
- Én nem csíptem ki magam. - Vágtam rá, talán túl gyorsan és hevesen is, mint azt kellett volna. Pimasz mosolyra húzta ajkait, és szemöldökét is felvonta.
- Tényleg nem ? Akkor mindennap, így öltözöl, hm, Baby ?
- É-én...- Mély, kötözködő hangja, és a becenév miatt kirázott a hideg, és azt hiszem a dadogás sem segített a helyzetemen.
- Nyugi, csak szórakoztam. Nincs ezzel semmi gond. - Nevette el magát, majd szám elé tartott egy falat édességet, és továbbra is édesen somolyogva tekintett rám. Valami baromi aranyosan festett sötét, csillogó szemeivel, hogy egyszerűen már most tudom, hogy nem fogom tudni kiverni a fejemből. A park után a buszmegállóba siettünk, hogy ne késsük le a buszt, még véletlenül se. Ott megint csak én ültem belül, viszont el is aludtam, méghozzá a fiú vállán, ki arcomat simogatva ébresztett fel. Továbbá nem foglalkozott az ellenkezésemmel, mi szerint nem kell haza kísérnie, ő nem változtatott döntésén, egészen az ajtómig velem jött, s megvárta, míg bemegyek. Most pedig, két órával később, már közel az éjfélhez, sőt, talán átlépve, a padlómon ülök, s rajta töröm a fejemet. Hogy tudta így megváltoztatni az érzéseimet ?

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜