EXIT Jikook ff.

36.

○Jimin pov.○

Zsebre dugott kezekkel, a földet bámulva sétáltam, lustán rúgdosva az elém kerülő kis kavicsokat. Azt hiszem tíz perce, hogy eljöttem a parkból, ott hagyva a síró fiút, teljesen egyedül. Ahogy visszagondolok az elmúlt fél órára, s többször is végig pörgetem magamban a történteket, csak egy végkifejletre tudok jutni. Még pedig arra, hogy talán durva voltam...Olyan szavakat használtam, amik csak azért jöttek ki a számon, mert dühös voltam, s ez ellepte az agyamat. Sosem jutott volna eszembe így beszélni vele, most mégis megtettem és rendkívül rosszul érzem magam. Viszont nem csak amiatt, amiket hozzávágtam, hanem mert...mindennek az ellentetjét érzem azoknak, amiket mondtam. Magamat ismerve számítottam is arra, hogy mennyire elutasító leszek vele szemben és már csak azért is taszítom el magamtól minél távolabbra, mert elhagyott engem. Sértett amit velem tett, még szép, hogy szétszaggatott. De istenem, úgy próbálkozik. Bassza meg, akkora egy barom vagyok. Az istenért is, szeretem őt még mindig és vele akarok lenni. Felsóhajtottam, majd hirtelen megtorpantam és lassan emeltem fel a fejemet a boltra, ami mellett megálltam. Tovább akartam menni, de egy lépést sem tudtam tenni előre, sokkal inkább megfordultam, és egyenesen besiettem az üzletbe. Nem vettem sok mindent, csupán lekaptam egy üveg vörös bort, egy doboz fagyit és két kanalat. Amint kifizettem, sietősre vettem lépteimet, majd ahogy célomhoz értem, megkönnyebbülten sóhajtottam fel; még mindig itt van. Azon a pléden ült, amit mögötte láttam korábban. Kezeivel háta mögött támasztotta meg magát, míg lábait nyújtva tartotta, s meglepetésemre az ő kezében is volt egy üveg, amit éppen szemem láttára húzott meg. Határozottan indultam meg hozzá, majd levetettem magamat a plédre mellé. Kikaptam kezéből az alkoholt, azzal a céllal, hogy kortyolhassak belőle egy nagyot. Ahogy rá néztem, kisírt, vörös szemeibe először, a döbbenet pedig egyértelműen látszott rajta. Már korábban sem volt olyan rendezett a megjelenése, mint akkor, mikor megérkeztem a parkba. Haja immár kócosan takarta el homlokát, nyakkendőjét kilazította, így csak lazán lógott nyakában, inge két felső gombja szét volt, s zakója mellette hevert a pléden. Még mindig alig fogta fel, hogy itt vagyok, de elvette a felé nyújtott üveget. Kibontottam a hideg édességet, s most egy kanalat tartottam elé, várva, hogy elvegye azt. Látszott rajta, hogy szinte sokkos állapotban volt, így nem is lepett meg, hogy majd' leszakadt a kezem, mire habozva, de elfogadta a műanyagot. Csendben kezdtem el enni mellette, s mikor már egy jó adagot eltűntettem, végre ő is a doboz felé nyújtotta kissé remegő kezét. Csak egy pillanatra néztem oda, de azonnal vissza is kaptam rá tekintetem és csuklójánál fogva húztam magam elé. Meghökkent hang távozott ajkai közül, miközben szidni kezdtem őt.
- Mit csináltál, hogy így nézel ki ? Tele vagy karcolásokkal és kisebb sebekkel, ennyire nem tudsz figyelni ?
- M-mondtam, hogy én készítettem a csokrot. - Motyogta lehajtott fejjel. A látvány, amin kiakadtam, az a kézfeje volt, amit megannyi kivörösödött karcolás, és apró sebek tarkítottak, amikre már rászáradt a vére. - Mindenképpen a legszebbeket akartam neked elhozni, ezért sokáig kutattam, mire a tökéleteseket le tudtam vágni és közben a tüskék felsértették a bőröm. - Nem mert rám nézni, ez egyértelmű volt. Olyannak tűnt, mint egy kóbor kutya, ki fél a felé közeledő gazdájától. Azonnal elgyengültem, ahogy megjelent előttem a kép, amint a fiú sok rózsa között nyúlkál át, miközben az sem érdekli, hogy kezét végig szántják a tüskék, s leszedi a kiszemelt virágot. A mellette heverő csokorra néztem, majd magamhoz vettem, és beleszagoltam. Elmosolyodva néztem könyörgő arcára.
- Nagyon szépek. Köszönöm Jungkook. Nézd csak, hoztam bort.
- M-mit szeretnél vele csinálni ? - Ráncolta össze szemöldökét, ami egy kuncogást váltott ki belőlem, s közöltem vele; még szép, hogy meginni. Innentől kezdve felváltva húztuk meg a két üveg bort, bár eleinte nem akart belemenni, mondván ez nem túl jó ötlet, de a végére ő jobban leitta magát, mint én. Persze én sem voltam teljesen józan, de határozottan magamnál voltam, vele ellentétben. Legalábbis amennyire mindig is megviselte őt. Amikor ő részeg volt, mindig felhőtlenül nevetgélt és állandóan bókolt nekem, ez pedig most sem volt igazán másképpen. Továbbá nem beszélgettünk a hozzávágott szavaimról, se arról, hogy magamra hagyott, vagy arról, mennyire bánja tetteit. Tényleg csak egy szó nélkül ittunk, mikor meg már volt benne egy kis alkohol - nem sok, hisz feleztünk - akkor kezdett bele a jól megszokott dicsérgetésbe.

Az ajtón tuszkoltam be magunkat, tekintve, hogy a fiú majdnem a hátamon feküdt el, ahogy átkarolva őt; tartottam. Miután kiürítettük a két üveget, úgy döntöttem, ideje hazaindulnunk, hisz már így is elég késő volt, de természetesen ő csak azt hajtogatta, hogy nem akar engem elengedni, mert fél, hogy eltűnök. Nem maradt már más választásom, magamhoz vittem. Bár ez is elég nehézkesen sikerült. Meg kellett gondolnom, hogy felvegyem-e őt a hátamról, de elképzeltem ahogy kilapít az izmaival, így hagytam, hogy saját lábain járjon, miközben rajtam csimpaszkodik kezeivel. Szerencsém volt, hogy Beomgyu és Yoongi már aludtak, ezért csak arra kellett figyelnem, hogy ne csapjunk zajt, mert akkor elég nagy bajban leszünk mindketten, már pedig nem szeretnék lebukni, hogy késő este magyarázkodnom kelljen, hogy miért hurcibáltam el őt ide magammal, ráadásul ittasan. Ledobtam a cuccait a földre, zakóját is felaggattam a fogasra, de a cipőmmel már nem boldogultam, mert ha megpróbáltam lehajolni, rámdőlt és azt hittem összezuhanok. Basszus, három éven keresztül gyúrt éjjel-nappal, vagy mi a fene ?
- Jungkook kérlek, így nem jutunk semerre. Legalább egy kicsit engedj el. - Sóhajtottam fel fáradtan. A fiú egy pillanatra sem akart eltávolodni tőlem, ami mostanra már igazán zavart, mert alig tudtam megmozdulni.
- Nekem tökéletes így.
- Jól van, akkor csak kapaszkodj a vállamba. - Utasítottam. Kezei le is csúsztak a kért helyre, én pedig vele együtt elfordulva, a falnak döntöttem háttamat, hogy nyugodtan kiköthessem a cipőmet, majd készültem lerugni azt másik lábbammal, de elterelte figyelmemet, hogy fejem koppant egyet a falon, mikor Jungkook megbotlott, s telibe lefejelt. Felszisszenve hunytam le szemeimet, viszont szinte azonnal újra felnyitottam pilláimat, ahogy éreztem őt. Még mindig iszonyúan közel volt hozzám, figyelembe véve, hogy homlokát még most is az enyémnek döntötte. Úgy éreztem magam, mint régen, mikor együtt voltunk, s egy csókot akart kezdeményezni velem, máskor pedig arcom mindegy egyes szegletét jól az emlékezetébe szerette volna vésni. Ajkaimat bámulta, s alapból is kipirosodott arca most méginkább elvörösödött, majd láttam, hogy nyel egyet, és egyészen kicsit felém mozdította állát. Én pedig...elvesztettem az önuralmam, s úgy martam rá ajkaira, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy édes puhái enyémet érinti.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is. Még náluk is és nálunk is szülinapja van Jiminnek, úgyhogy azt hiszem ez a rész tökéletes a születésnapja alkalmából ><💜
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜