EXIT Jikook ff.

26.

○Jimin pov.○

- Miért vagy ilyen feszült ? - Simítottam vállára, majd leültem vele szembe. Az asztalnál ücsörgött, lassan már egy órája. Ujjait tördelte, és lábait folyamatosan járatta a padlón. Nem tudtam elképzelni, hogy mi miatt lehet ilyen ideges, de bármivel is próbáltam nyugtatni, nem sikerült, így végül úgy döntöttem, hogy akkor végre ráveszem; beszélje ki magából. - Leérettsegiztünk mindketten Kookie, már nincs miért aggódnunk. Jó eredményeket értünk el, szóval mi a baj ?
- El kell mennem. - Súgta. Kezeit leejtette az asztalra, s már lábait sem járatta a padlón. Értetlenül néztem rá, hiszen egyáltalán nem értettem, hogy miről beszél.
- Hova kellene menned ? Mehetek veled, ha szeretnéd. Úgyis be kellene már vásárolni.
- Nem, Jimin. - Már épp álltam fel az asztaltól, s elindultam felé, mikor elkapta csuklómat, és az ölébe húzott. Szorosan átölelte derekamat, mellkasomba bújt, s nem engedte, hogy eltoljam magamtól, pedig csak szemeibe akartam nézni. - É-én...elmegyek innen. - Felém nyújtott egy kibontott borítékot, de továbbra sem nézett rám, így értetlenül, de olvasni kezdtem hátán támaszkodva. Ahogy követtem végig a sorokat, úgy lettem egyre rosszabbul, a végén pedig a levél is kiesett a kezemből. Megrökönyödve néztem magam elé, ő pedig ahogy érzékelte, hogy a levél a landol kezemből óvatosan, talán félve emelte fel fejét mellkasomról, de derekamat továbbra sem engedte el.
- És ezt mikor akartad elmondani nhekem ? Holnaph indulsz, és még csak most szólsz ? Meg se akartad velem beszélnih ? A pároddal ? Akith elvileg szheretsz ? - Könnyeim időközben megeredtek, s ránézve láttam, hogy ezzel ő sincs másképpen.
- Én el akartam mondani, de nem tudtam, hogy kellene. Én tényleg nagyon szeretlek téged, de apa...apa felajánlotta az egyik cége vezetését. Jimin ezt nem utasíthattam vissza. Azt mondta, hogy most, vagy soha. Muszáj...volt.
- Itt hagysz engem a munkáért ? Mikor azt mondod, hogy szeretsz ? Gyűlöllek, Jeon Jeongguk. - Zokogva ölelt át újra, s bújt mellkasomba, miközben az én könnyeim is egyre gyorsabban kezdtek folyni. Dühömben hátát kezdtem ütögetni, miközben azt hajtogattam, hogy mennyire utálom őt, majd ellöktem magamtól nehezen, hiszen egyáltalán nem akart elengedni, s az ajtóhoz siettem. Kitártam azt, s ránéztem haragos szemeimmel. - Menj innen. Nem akarlak látni többé, ha te a pénzt választod helyettem. Csak menj el holnap csendben, Jungkook.
- De...Jimin...- Felállt, s ingatag léléseivel közeledett felém, de csak rákiáltottam.
- TŰNJ MÁR EL INNEN. - Fejét lehajtva indult meg felém, majd mikor kilépett az ajtón, még visszafordult felém.
- Szeretlek. - Mondta, mire becsaptam előtte a falapot. Sírva csúsztam le az ajtó mentén, ahonnan csak a kanapéig tudtam elvánszorogni később Beomgyu segítségével, ki azonnal hozzám sietett, miután felhívtam. Másnap, reggel az asztalnál ülve kávéztam, és bámultam magam elé üveges tekintettel, mikor az ablakból megláttam a volt páromat közeledni. Szemeim kikerekedtek, és akaratom ellenére kezdtem el újból könnyezni. Láttam, ahogy egyenesen az ajtóhoz sétál, s kopogni készül. Bármennyire is szeretem őt, a tegnapi szavaimnak ellentmondva, nem akartam, hogy kopogjon. Nem akartam a szemeibe nézni, nem akartam őt látni szemtől szemben. Csalódtam benne, és rendkívül utáltam. Utáltam, hogy itt hagy engem, utáltam őt, de...emelett nagyon szerettem Őt, őt, aki az életemmé vált. Végül nem kopogott be, és...én sem mentem ki hozzá, pedig láttam, hogy vállai rázkódnak, s szinte összezuhan, de csak néztem őt, ugyanilyen állapotban. Aztán elment, és nem láttam többé.

Hirtelen ültem fel az ágyamban, hevesen zihálva, s ahogy rájöttem, hogy csak álom volt, jobban mondva egy emlék, szépen lassan megnyugodtam. Nem ez az első alkalom, hogy ez történik. Sokszor eszembe jut az a két nap, mikor Jungkook elmondta, hogy itt fog hagyni, s mikor meg is tette. Én nem kerestem őt, de titkon reméltem, hogy majd ő fog, viszont...nem tette, és ez volt az, ami miatt a szeretetem felé jóval kisebb lett, mint a dühöm. Rendkívül gyűlöltem őt emiatt, hogy ezt tette velem, és meg csak nem is keresett az eltelt három év alatt. Tisztában vagyok vele, hogy én is lehettem volna az, aki felhívja őt, vagy üzen neki, és igen, el is gondolkoztam rajta, nem egyszer fordult elő, hogy majdnem megis tettem, de...aztán rájöttem, hogy ez nem az a helyzet, mikor rajtam múlik a kapcsolat, mikor én vagyok az, akinek futnia kellene a másik után. Én mondtam neki, hogy nem akarom látni többet, ő pedig...úgy látszik hogy szót is fogadott nekem. Pedig tudom, hogy mit csinál, hiszen szólnak róla cikkek, hogy milyen sikeres a cége, amit apja után kapott meg Japánban. Egyet olvastam el csak, amint ez megtörtént, a többit töröltem is. Ezek miatt teljesen jól informálódtam arról, hogy ő jól van, hiszen úgy mosolygott a képen, ami kikerült róla, és önzőség vagy nem, de elszomorított, hogy nélkülem boldog. Nem akartam, hogy míg én magamba temetkezem, és szomorú vagyok minden nap, addig ő az ő napjai teljes örömben telnek...nélkülem. Viszont...még magamat sem értettem igazán. Ha ennyire utálom őt, miért hordom még mindig a nyakláncot, amit tőle kaptam az első évfordulónkra ? Miért nem dobálom ki a cuccait ? Miért tartottam meg, és hordom még a mai napig is a pulóvert, amit nálam hagyott ? Miért fújom be a parfümjével, amit használt ? Miért nem tudom elengedni ? Mivel ezekre nem találtam választ, egyszerűen csak belenyugodtam abba, hogy soha nem fogom tudni őt kizárni az életemből, a fejemből és a szívemből pedig pláne nem...Mint kiderült, Yoongi és Taehyung is tudott róla, hogy Jungkook el fog menni, így rájuk is nagyon haragudtam egy ideig, de aztán rájöttem, hogy nincs okom rá, mivel nem az ő dolguk lett volna, hogy szóljanak nekem. Hanem a páromé, aki állítása szerint szeretett engem. Azt hiszem félévig voltam igazán rosszul. Csak ültem otthon, és nem csináltam semmit, enni is alig ettem, de az is csak Beomgyu miatt sikerült. Aztán...Beommal volt egy nagyobb veszekedésem. Kiabáltunk egymással és elmondta, hogy egyáltalán nem egészséges az, amit csinálok. Ő tudja, hogy mennyire fájhat ez nekem, hogy mennyire csalódott lehetek, de ha Jungkook ezt megtette velem, akkor ő sem érdemli meg, hogy miatta elveszítsem az életem. Tudtam, hogy igaza van, így másnap, meglepetésére magamtól mentem le, és kezdtem el enni. Igyekeztem javítani azon, amit elrontottam. Összeköltöztem Beomgyuval és Yoongival. A két fiú amúgy is tervezte, hogy együtt fognak élni, majd felajánlották nekem, hogy lakjak velük. Hezitáltam, de belementem. Aztán nem sokkal később dolgozni kezdtem a kávézóban, ekkor pedig találkoztam Junnal. És őszintén ? Azt hiszem Jun az új kezdetem. Legalábbis kezdetben ezt gondoltam, de később...rá kellett jönnöm, hogy csak azért éreztem ezt, mert hasonlít Jungkookra, és tessék...Már megint Jeon Jeongguknál tartunk.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is. Szóval mostmár hamar ki is derült, hogy Jungkook miért ment el >< Tehát...Jungkook a családját, és a családi cég soha nem megismétlődő lehetőségét választotta ://
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜