EXIT Jikook ff.

12.

○Jimin pov.○

Ahogy ajkai habozva, félve és teljesen bizonytalanul az enyémhez értek, éreztem, amint megremeg egész testében. Éreztem tenyerét tarkóm felett, de csak egy pillanat elteltével csúsztatta bőrömre. Szemeim a döbbenet hatására nyitva voltak, így láttam a gyér fényben, ahogy könnyei arcára száradtak, miközben szemeit lágyan lehunyva tartja, s csak most kezdtem el felfogni a helyzetet, hogy ő valóban megcsókolt engem. Kezemet lehúzta a falról, így már nem támaszkodtam azon, ezért meg is billentem, de a fiú magára húzott, s most szabad keze már nyakkendőmnél ügyködött. Fejét oldalra billentette, így ajkai kényelmesebben mozogtak enyéimen, de mikor felül széthúzta ingemet, ezzel leszakítva pár gombot, csuklójára fogtam, és elhúzódtam tőle, majd rárivalltam ijedt valójára.
- Mi a faszt csinálsz ?
- É-én csak...
- Komolyan nem értelek most már. Mi a franc bajod van ? Máskor keménykedsz, és beszólogatsz mindenkinek, most meg még csak megszólalni sem tudsz rendesen. - Ingattam meg fejemet, majd ráparancsoltam. - Állj fel.
- De...
- Azt mondtam, állj fel. - Már a raktár ajtajánál álltam, mikor végre feltápászkodott, s mikor elém ért, megragadtam karját, majd magam után kezdtem húzni, egészen ki az iskolából. Egyszer-kétszer megköszörülte torkát, de semmit nem mondott, így én sem néztem rá, csak akkor, mikor az iskola elé értünk. Szembe fordultam vele, s mivel a földet bámulva követett, nekem ütközött. Hátra lépett párat, s meglepetten felnézett rám, de én egész lényét végig szemléltem. Ruhája vizes volt, gyűrödt és lisztes, hajában volt egy-két tojás héj darabka, így ebből következtetve a tojástól ragadtak össze tincsei, amik homlokához tapadtak. Arcán is voltak lisztes foltok, s összességében fáradtnak nézett ki. Felsóhajtottam, újból megragadtam kezét, és magam után kezdtem húzni. Legalább tíz percen keresztül követett csendben, majd halkan megkérdezte, hogy hova megyünk, de mikor elcsítottam, már meg se szólalt. A házunk elé érve, benyitottam, majd mikor a fiú is belépett utánam, becsaptam mögötte az ajtót. Tudtam, hogy a szüleim itthon vannak, viszont reméltem, hogy a szobájukban tartózkodnak. A felfelé vezető lépcsőhöz, át kell menni a nappalin, de mikor beléptem a helyiségbe, megtorpantam, a mögöttem álló pedig ismét nekem ütközött.
- Anya...apa...
- Neked is szia Jimin. Mond csak...kit hoztál magaddal és..miért vagytok ennyire...megtépve !? - Anya összeráncolta szemöldökét, ahogy végig nézett rajtunk, apa pedig a háttérben jót szórakozott az összképen, de nem igazán keltettük fel az érdeklődését. Nem értettem először, hogy anya mire utal velem kapcsolatban, de aztán rájöttem, hogy az ingem felső gombjai leszakadtak, így rálátást nyernek mellkasomra, nyakkendőm szét van húzva, és a hajamat is szét túrta a fiú.
- Majd egyszer elmagyarázom. Eskü semmi illegális. Most felmegyünk, majd mesélek. - Ejtettem feléjük egy mosolyt, hogy tudják, jól vagyok, s az emelet felé már úgy indultam meg, hogy elengedtem a srác karját, viszont mikor érzékeltem, hogy nem jön utánam, visszanéztem rá. Ugyanott állt, ahol az előbb hagytam, fejét kapkodta köztem és a szüleim között, arca pedig ártatlanságot, és szerencsétlenséget tükrözött, majd várakozó tekintetem látva, habozva meghajolt a szüleim előtt, és utánam futott. Szobámhoz érve, ő megállt az ajtóban, és rá kellett jönnöm, hogy mennyire szerencsétlen most. Előkerestem rám egy-két számmal nagyobb ruhát, de nadrágom természetesen nem volt, mert mégis miért hordanék két mérettel nagyobbat. Magamat előtt lökdöstem egészen addig, míg a fürdőszobába értünk, s mikor ott is csak az ajtóban állt meg, a mosógép tetejére csaptam. Megugrott, és rám kapta ijedt tekintetét.
- Bassza meg, Jeongguk, megőrjítesz ezzel a hallgatással. Olyan balfaszul viselkedsz hogy az nem igaz. Én itt segíteni próbálok, te meg csak kussolsz, és csak akkor lépsz bármerre, ha én szólok. Mozogjál már magadtól. Fürödj le, aztán gyere a szobámba. - Ez után még a kezébe nyomtam egy törölközőt, s elsiettem mellette, becsukva a helyiség ajtaját. Nem tudom, mi miatt lettem ennyire ideges, talán a csók teszi, vagy az, hogy segítek neki, mikor én tettem ezt vele. Nem értem, hogy mi történt, vagy hogy miért viselkedem így vele, hogy ő miért ilyen, és ráadásul azt nem, hogy mi a francért csókolt meg. Talán tíz percig ülhettem az ágyamon, hátamat a falnak döntve, egyik lábamat felhúzva, amin karomat pihentettem, míg a másik a fejem mögött volt. Szemeimet lehunyva tartottam, egészen addig, míg meg nem hallottam szobám ajtaját nyikorogni. Tekintetem a falap felé vezettem, amin Jeongguk dugta be a fejét, majd szélesebbre tárta az ajtót, és pólómat lefelé húzgálva, lépkedett bentebb, maga mögött becsukva az ajtót. Tekintetem végig vezettem rajta, szabad, izmos lábain, a kissé rövid pólón, ami talán csak épphogy eltakarta azt, amit kellene, de végül arcán állapodtam meg, és be kellett ismernem, Jeongguk helyes srác volt, jó testalkattal, ráadásul most így vízes hajjal... Tettem viszont viszonozta, hiszen egy nagyot nyelve vezette vissza szemeit, az enyéimbe. Az ágy felé biccentettem, s megköszörültem torkomat. - Ülj le. Szóval...mivel kezdjünk ?
- Mire gondolsz ? - Kérdezte halkan. Megforgattam szemeimet, mivel mostanra már biztos voltam benne, hogy a nap további részében, nem fogja felvenni a korábbi formáját.
- Oké, akkor nincs választási lehetőséged. Miért gubbasztottál a raktár sarkában ?
-...Miattad, és a kis terved miatt.
- Megérdemeltél mindent, amit kaptál. - Nevettem fel hitetlenül. Azt vártam, hogy hevesen ellenkezni kezd majd, hogy újból bedühödik, és nekem esik, de csak lemondóan felsóhajtott, és lesütötte szemeit.
- Tudom.
- Hogy...mi ?
- Én is tudom, hogy megérdemeltem. - Közölte immár hangosabban. - Én csak...azért tettem azt amit, mert...én nem itt éltem, csak ide költöztünk. Általános iskolában egyszer véletlen neki mentem a suli egyik olyan srácának, aki minden bajban benne volt, és ő is okozta a problémák többségét. Az ebédem rajta landolt, onnantól két éven keresztül szivatott, de már nem bírtam tovább és szóltam a szüleimnek. Megértettek engem, csak azt nem, hogy miért nem szóltam korábban. Elköltöztünk és...azt gondoltam, ha az emberek tőlem félnek, és megleckéztetem azt, akit csak lehet, akkor nekem nem esik bántódásom, és nyugodtan tanulhatok ebben az iskolában. De mikor ma...szembe álltam mindenkivel, és megdobáltak, leöntöttek, újból eszembe jutott, mikor általánosban aláztak meg és...ezért bújtam el. - Az igazat megvallva, megsajnáltam őt. Eszembe jutott, mikor a mosdóban a fejéhez vágtam, hogy tudja-e, milyen érzést a megaláztatás, erre...pontosan jól tudta, ezért is lett rám annyira mérges. Megértem, hogy mi alapján döntött úgy, ahogy, hiszen ez egy fajta védekezés tőle, de még sem volt joga ahhoz, hogy ezeket megtegye, attól függetlenül, hogy mik történtek vele.
- És...Beomgyu ?
- Nem löktem le a lépcsőn. - Sóhajtott fel. - Mikor megláttam az ajtó előtt, elkezdtem felsétálni, hogy megkérdezzem, miért van ott, de nekem jött, amiért bántottalak, aztán ahogy sietett felém, megcsúszott, és csak próbáltam őt megfogni, de kicsúszott a kezem közül. Nem tudom, hogy ő mit mondott, de tényleg nem löktem le onnan. - Ami azt illeti...Beomgyu nem mondott semmit, valószínűleg elfelejtette, és én sem kérdeztem tőle. Ekkor már eléggé sajnáltam a fiút, ahányszor rátámadtam azért, amit nem tett meg, vagy azért tette, mert oka volt rá.
- Ezesetben...sajnálom, hogy hibáztattalak.
- Végülis én is ezt hittem volna. - Húzta el száját. Figyelmemet nem kerülte el, hogy pólomat még mindig birizgálja, és lábait is maga alá húzta. Rádobtam a takarómat, mire hálásan pillantott rám, és eltűntette szemem elől, izmos, csupasz lábait.
- És a...
- M-muszáj azt is megbeszélni ? - Kérdezte tarkóját dörzsölgetve, elnézve rólam. Hát igen, számomra is kellemetlen témának számít ez, nem csak neki. Bár nem is értem, hiszen ő csókolt meg engem. Nem kéne neki kínosnak lennie.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
Tovabbi szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜