EXIT Jikook ff.

10.

○Jimin pov.○

Dühösen csaptam be magam mögött a szobám ajtaját, s az ágyra vetve magamat, a plafont kezdtem bámulni. Miután Taehyung ajkait elhagyta mondata, szó nélkül elsiettem onnan, mert még látni sem akartam a fiút, sem a másikat. Én tényleg azt hittem, hogy ő nem olyan, mint a másik három barátja, ráadásul ezt ő is tudtomra adta korábban, hiszen emiatt vesztünk össze. Tudtam, hogy nem kellene bíznom benne, és engednem, hogy velünk legyen, hisz így még Beomgyut is bánthatja, amit viszont nem akarok. Komolyan nem hiszem el, hogy ilyen hamar beleestem volna a csapdájába...lehet a csók is azért volt, mert...

Tegnapi nap a nyomott hangulatomat szerencsére sikerült elrejtenem, így anyáék sem kérdezősködtek, hogy mégis mi bajom van, hogy még csak mosolyogni sem vagyok képes. Az iskolába azonban már ennél nyomasztóbban néztem ki, amit a hozzám csapódó Dongryul is megjegyzett.
- Hú de szarul festesz kicsi csibe.
- Kössz, igyekeztem. - Mosolyom, vagyis inkább vicsorításom láttán elnevette magát, és felém nyújtotta kávéját. Kérdőn néztem rá, de csak biccentett a pohár felé, mire vállaimat megvonva, elfogadtam azt, s belekortyoltam az italba. - Woah, ugyanúgy iszod, ahogy én.
- Szívesen.
- Egyébként...kicsi csibe ? Mégis honnan jött ez ? - Szemöldökömet felvontam, kérdésem hallatán pedig mosolya még szélesebb lett.
- Ugyan már. Most miért nem tetszik ? Illik hozzád. A már lassan sárga hajadhoz, a magasságodhoz, ahogy apró lépesekben lépkedsz. Nekem tetszik.
- Csak mert te találtad ki. - Morogtam felé. Mielőtt a terembe léphettem volna, Kim Taehyung utamat állta, mire unott tekintetem ráemeltem, s felvontam szemöldökömet vigyorgó arcát látva.
- Jiminie. Tegnap nem is találkoztunk.
- Legalább történt valami jó is. - Gúnyos mosolyt ejtettem felé, és ezt láthatólag már nem értékelte annyira, mint azt, amikor elállta az utamat. Kezét lelöktem az ajtófélfáról, mire kicsit megingott, de nem esett el. Sajnos. Hátrafordulva intettem Dongryulnak, ki szintén értetlenül állt viselkedésemhez, de nem éppen most fogok magyarázkodni nekik, vagyis neki, Taehyunggal nem szívesen beszélek, sőt, még csak nem is akarok. Megszokottan Beomgyu mellé ültem, viszont csak akkor vett észre, mikor megbökdöstem. Láthatólag elkalandozott.
- Hmh ? Mondtál valamit ?
- Nem, Beom, semmit. - Azon gondolkoztam, hogy elmeséljem-e neki a tegnap hallottakat, vagy ne, hogy ne aggódjon ezen. Végül úgy döntöttem, hogy azért még se zárhatom ki mindenből csak azért, hogy megvédjem, és ha tudja, legalább figyelni fog arra, hogy Taehyunggal is vigyáznia kell, mert még én is túl naív voltam, és elhittem az álarcát, ami felénk mutatott. - Tegnap hallottam egy beszélgetést Jeongguk és Taehyung között. Veszekedtek egy kicsit, miattam, vagy rajtam és...Jeongguk megkérdezte tőle, hogy miért töltött velem ennyi időt...Taehyung azt mondta, hogy azért, hogy a közelembe férkőzzön, és...tönkre tegyen később...
- Annyira...tudtam. - Rosszallóan ingatta meg fejét, s hiába számítottam arra, hogy majd kioktatásba kezd, hogy ő megmondta és igaza volt abban, Taehyung közel sem olyan jó, mint aminek mutatja magát, nem ez történt. Bíztatóan simította vállamra kezét, amit magam sem értettem, miért tett. Talán azt hitte, hogy szomorú vagyok miatta, és megkedveltem a fiút, de az igazság az, hogy csak dühös voltam, amiért átvert. - Legalább tudjuk, hogy nem szabad hozzá közeledni. Ő tudja, hogy ott voltál, és hallottad ?
- Nem. Eljöttem, mielőtt befejezték volna, úgyhogy nem vett észre egyikük sem.
- Akkor...nem is fogod neki elárulni, hogy tudsz a tervéről ? - Ráncolta össze szemöldökét, mire megráztam a fejemet.
- Nem fogom, szimplán figyelmen kívül hagyom őt. Viszont...min gondolkoztál annyira, mikor jöttem ?
- O-oh...semmin. - Rám mosolygott, de keze hirtelen lábára csúszott, s megsimogatta azt, ez pedig nem kerülte el figyelmemet. Teljesen biztos vagyok benne, hogy történt valami, amit rejtegetni próbál. Viszonoztam mosolyát, miután úgy döntöttem, hogy majd apránként kipuhatolom titkát.

A szünetben Dongryulhoz mentem, hogy megbeszélhessük a tervünk részleteit. Mostanra már mindketten összegyűjtöttük az eddigi diákok neveit, így már csak az a dolgom, hogy mindenkinek leírjam a tervünket. Első sorban a fiúkkal kezdünk, mivel sejtésem szerint ők azok, akikben nagyobb az akart az ellen, hogy tegyenek valamit, részben, hogy bosszút is álljanak a megaláztatásokért, a lányok pedig egy kis támogatás után, de bele fognak menni szerintem. Ott ültünk a folyosón, hátunkat a falnak támasztva, s vállamra dőlve nézte, ahogy megírom a körüzenetet. Leírtam benne, hogy nem kellene tétlenül néznünk ezt az egészet, hogy ők ezzel szórakoznak. Visszaszoríthatjuk őket, ha összefogunk, csak tennünk kell ellene. Leírtam benne, hogy melyik nap kezdjük el, hogy hol, és hogyan. Az ebédszünetben gyűlünk össze majd, azon a folyosón, amikor Jeon Jeongguk ilyenkor minden alkalommal egyedül sétál el. Ugyanis, ha őt megszorongatjuk, az egész leáll, mivel ő rá hallgatnak. Mindenkitől várok egy visszajelzést, hogy ki lesz benne, és ki nem, így tudni fogom, hány ember lesz az, akire számíthatok. Amint pedig megvoltunk ezzel, elköszöntem a fiútól, és elindultam vissza fele, de mikor hosszú ujjak fonták körbe csuklómat, tudtam, hogy újra Kim Taehyunghoz van szerencsém. A már a megszokott fáradt sóhajomat elengedve, fordultam felé unott stílust felvéve, ami látszólag nem tetszett neki, hiszen megforgatta szemeit.
- Szóval most már a folyosón is romantikáztok ?
- Mert, hol kéne ? Az orvosiban, hátha lekap ő is, mikor senki nem látja ? - Szemöldökömet felvontam, ő pedig a csók felhozása hallatán, kissé megdermedt, így könnyen kihúztam csuklómat fogásából. - Kerülj el, Taehyung. Nincs kedvem a jelenlétedhez.
- Mi a franc bajod van velem ? Egyszer már megbékéltél velem, most mi ütött beléd hirtelen ?
- Soha nem békéltem meg veled. - Ingattam meg fejemet. - Szóval tegyél egy szivességet, és szállj le rólam.

A Taehyunggal való beszélgetésem után, semmi érdekes nem történt, viszont eléggé csendesnek mondhatnám a körülményeket. Jobban mondva körülöttem, ugyanis az én kiválasztásom óta, csak egy srác kapott kárytát, de engem már békén hagytak, ami meglep, mert nagyon feldühítettem mindannyiukat. Hozzátéve, még nem felejtettem el, amit Jeongguk tett Beomgyuval, ezt pedig állandóan tudatom vele a tekintetemmel leginkább, mivel Beomgyu nem engedi, hogy kivégezzem. Na majd...Egyedül sétáltam a folyosón órák után, s egyáltalán nem érdekelt, hogy az emberek noszogatnak, hogy menjek már el az útból, mert nem férnek el. Hát ez van. Lassú haladásom közben, ma már másodjára ragadta meg valaki a csuklómat, ráadásul azt, ami megzúzódott, így felszisszeve néztem rá a fiú hátára, míg húzni kezdett maga után. Egy üres folyosóra vezetett, ott a falnak lökött, és még mindig kezemet szorítva, állt elém a falnak tolva azt.
- Engedj már el. Azt akarod, hogy újra megzúzódjon ? - Rivalltam rá, ő pedig fejét a kezem felé kapta, s mikor észrevette, hogy be van kötözve, vonásai enyhén meglágyultak, s vontatottan, de elengedett. - Elárulnád, hogy mire jó ez ? Belehalnál, ha csak mondjuk megszólítanál ?
- Mert akkor figyelnél rám ?
-...Hát nem, de legalább nem fájna. - Rántottam meg vállaimat.
- Mindegy, nem érdekel. Azt akarom tudni, hogy miért vagy velem ilyen bunkó !?
- Most ezt komolyan kérdezed ? - Tekintetem értetlen volt, s bár legszívesebben ráripakodtam volna, hangom inkább komoly volt, és mély. Kérdésem hallatán, mintha elbizonytalanodott volna, de hamar összeszedte magát, és bólintott egyet.
- Mindig olyan lenézően nézel rám, mint aki undorodik tőlem, mintha nem is lennék ember. Levegőnek nézel, és nem fogadsz szót nekem.
- Talán azért, mert egy senki vagy számomra. - Szemeim megvillantak, s az ő ábrázata is megváltozott. Megrökönyödten ejtette maga mellé kezeit, s ajkait nyitotta, hogy mondjon valamit, de hang nem jött ki rajta. Most már ténylegesen nem értem, hogy ez a fiú, hogyan működik.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is. Szóval Jungkook és Jimin végre újra szembe kerültek egymással. ^^
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜