EXIT Jikook ff.

38.

○Jimin pov.○

Nem aludtam sokat, de mikor felkeltem, először nem is gondolkoztam, csak siettem ki a fürdőbe, hogy lefürödjek gyorsan. Amint visszatértem a szobámba, Jungkook még mindig ott aludt az ágyamon teljesen becsavarodva a takaróba. Felsóhajtva egyet ültem le a matrac szélére, majd kezemet arcára simítottam és cirógatni kezdtem bőrét, ezzel elérve, hogy felkeljen. Kómásan pislogott rám, de aztán hirtelen elkezdett felülni, lemászott az ágyról és ruháit kezdte keresni, s muszáj volt lehajtanom fejemet, hisz a fiú teljesen meztelenül mászkált előttem.
- Már megyek is. Tudom, hogy nem akarsz engem itt látni.
- Jungkook.
- Tényleg sajnálom a tegnapot, nem akartam kellemetlenséget okozni neked és gondolom megbántál mindent, hiszen miért akarnál kapcsolatban lenni egy olyannal, mint én !? Bocsánat, hogy rád másztam.
- Jungkook. - Immár hangosabban szóltam rá, mire megállt minden mozgásban és végre rám emelte íriszeit, amik meglepetésemre könnyekkel voltak tele. Felsóhajtottam és intettem neki, hogy guggoljon le elém, mivel én továbbra is az ágy szélén ültem. Meglepődve és habozva, de tette amit kértem, és lábaim közé térdelt. Úgy tűnt, mint aki zavarban van, de piros, vizes szemeivel iszonyatosan aranyos és sebezhető hatást keltett. Ismét kiengedtem egy sóhajt és nyakánál fogva húztam magamhoz, hogy szorosan átölelhessem, amit ő egy nyekkenéssel díjazott. Kicsit kényelmetlen volt ez a póz, de egyáltalán nem érdekelt, csak az, hogy végre megint átölelhetettem őt. Ő csak pár másodperc múlva viszonozta tettem, gondolom a döbbenet miatt, aztán hirtelen hátra döntött az ágyamra, felém mászott s rámereszkedve ölelt tovább szorosan engem lábaival és kezeivel is egyaránt. Fejét a nyakamba temetve tartotta, ezért éreztem hideg könnyeit bőrömön, de szipogásai is jelezték, hogy a fiú sír. Nyugtatásképpen apró puszikat adtam még meztelen vállára, ami egy idő után be is vállt, sírása elhalkult. Közben már oldalunkra fordultunk s egymással szemben feküdtünk, de ő továbbra sem engedett el engem. Kifújt levegőjét éreztem arcomon, mikor rekedt hangján megszólalt.
- Szeretlek. Nem érdekel, ha te engem nem, de én akkor sem fogok lemondani rólad. Akkor sem, ha a tegnapi nap hiba volt számodra. Nekem hosszú idők óta az volt életem legjobb napja, és ha nem sokára kirúgsz a házból, akkor legalább adj most egy kis időt arra, hogy tovább ölelhesselek, mert nem bírok ki nélküled egy percet sem.
- Szeretném, ha megbeszélnénk a dolgokat, és...jutnánk valamire. - Feleltem torkomat megköszörülve. Felkapta fejét, szemei kitágultak, ajkai pedig elnyíltak egymástól ahogy engem figyelt.
- Ez azt jelenti, hogy...
- Ez még nem jelent semmit, Jungkook. Majd meglátjuk, mi lesz, rendben ? - Vontatottan bólintott párat, aztán elfoglalta korábbi helyét, s szorított egy kicsit ölelésén. Nem sokkal később ő is gyorsan felöltözött, majd siettünk kifele a szobámból, hogy kiléphessen a házból anélkül, hogy Beomgyuék észrevennék őt. Alig léptünk ki a helyiségből, mindketten egyszerre torpantunk meg szorosan egymás mellett állva. Felettébb kínosnak mondható a helyzet. Na nem csak azért, mert Jungkook félrecsúszott pólója és kócos haja árulkodik a részletekről, hanem mert Beomgyu és Yoongi keresztbefont karokkal bámulnak minket majdnem már tátott szájjal, mire megragadtam a mellettem álló csuklóját és gyorsan az ajtóhoz húztam, hogy legalább ő megússza a kioktatást. - Majd beszélünk.
- Ugye nem fognak...
- Nem, ne aggódj, majd én elintézem. - Bólintott egyet, majd hirtelen egy csókot nyomott homlokomra, és el is tűnt a látókörömből. Torkomat megköszörülve, ajkaimat vonallá préselve ültem le a kanapéra a két fiúval szemben és vártam, hogy valamelyikük belekezdjen a szülői hegyibeszédbe.
- Amikor éjjel meghallottam a nyögéseidet, első sorban eléggé meglepődtem, de aztán örülni kezdtem annak, hogy végre találtál magadnak valakit és lazítasz egy kicsit. Persze, de mikor meghallottam, hogy ,,Ahh Jungkookh, Istenemh...,, - Gúnyosan imitálta az előző esti...reakciómat, mire muszáj volt elpillantanom legjobb barátomról. - És az ő hangját, teljesen biztos voltam abban, hogy valamilyen oknál fogva az exeddel hemperegsz. Szimplán már csak azt nem tudom, hogy hogyan és miért került az ágyadba !?
- Hát ez egy elég vicces történet. - Kínosan elnevettem magam, de mikor láttam komor arcát, inkább elhallgattam. Elmeséltem nekik mindent az elejétől kezdve, ráadásul közben én is kérdőre vontam őket, ugyanis benne voltak az egészben, hisz tudták, hogy nem Taehyung fog ott várni rám. Beomgyu pedig mint kiderült, azért volt mérges rám, mert szerinte meggondolatlanul cselekedtünk, de lényegében örült annak, hogy végül adok egy esélyt magunknak, és megbeszéljük a dolgokat a fiúval. Yoongi hozzátette, hogy tényleg alaposan gondoljak át mindent, mert Jungkook teljesen komolyan gondolja a dolgokat kettőnk között, és nagyon bízik abban, hogy egyszer újra együtt leszünk. Viszont...nem kellett átgondolnom semmit. Pontosan tudtam, hogy mit akarok.

Már aznap délelőtt üzentem a fiúnak, hogy hol fogom várni őt és mikor. Egész nap a szobámba zárkóztam, hogy gondolkodni tudjak, de a paplanból Jungkook illata áradt, így aligha jutottam valamire. Jóval korábban érkeztem a helyszínre, de meglepetésemre, nem csak én izgultam ennyire, hisz a híd közepén már ott a fiú és a korlátnak dőlt. Amint meglátott, kiegyenesedett és felém is fordult teljes testével. Mély levegőt véve elindutlam felé, majd karjaimmal a híd szélére támaszkodtam mellette. Úgy éreztem, ha a szemeibe nézek, nem tudom elmondani azt, amit akarok. Sötét volt már, úgyhogy rajtunk kívül az ég világon senki nem volt itt, pont ezért választottam ezt a helyet és időt. Egy ideig csendben voltunk, gondolom ő is próbálta összeszedni, amit mondani akarna nekem, én meg csak nem mertem még belekezdeni.
- Megbántad ? - Szólalt meg hirtelen. Suttogott, de hangja az éjj csendjében, tisztán hallatszott.
- Mit ? - Fordítottam felé fejemet, de ő nem nézett rám, csak a kissé hullámzó vizet leste, ami felett mi álltunk. Nem teljesen értettem, mire akar kitérni. Először azt hittem, hogy megint a múlt éjjelre gondol, de aztán folytatta.
- Hogy akkor ott, találkoztunk. Az ebédlőben, mikor kiálltál Beomgyuért...akkor beszéltünk legelőször és onnantól mindig egymással szembe kerültünk valahogy. Rossz és jó esetekben egyaránt.
- Hmm...egy kicsit sem. - Feleltem elgondolkodva, s ekkor fejét már felém fordította, így egyenesen a szemembe nézett végre. Szemöldökeit összeráncolta, úgy nézett ki, mint aki nem pont erre a válaszra számított.
- Miért ?
- Mert később emiatt megtudtam, milyen érzés szeretni téged. - Halványan elmosolyodtam, ahogy visszagondoltam a közös emlékeinkre, majd eljutottam oda, mikor kilépett az életemből testével, így megszakítva az emlékeket. - Miért hagytál el ? - Kérdeztem tőle fojtott hangon, könnyesedő szemekkel. Nem tudtam pontosan, hogy miért sírtam el magam, de kifejezetten jól esett, hogy kiadhatom magamból a feszültséget.
- Meg kellett tennem apa miatt, át kellett vennem a cégét. Te is tudod, hogy nem volt más választásom.
- Miért szakítottad meg velem a kapcsolatot ? Miért nem kerestél ?
- Nem tudom...- Motyogta fejét lehajtva.
- Miért nem kerestél ? - Mostmár hangomat felemelve kiáltottam rá, pedig egyáltalán nem állt szándékomban így beszélni vele, hiába érdemelte volna meg.
- Mert nem akartalak összetörni.
- Még is megtetted, mikor elmentél.
- Sajnálom. - Hangja elvékonyodott, és nyelte egy nagyot, miközben az ő könnyei is útnak indultak arcán, amit a hídon elhelyezett lámpáknak köszönhetően láttam meg.
- Miért nem beszéltük meg ? Elmentél...nem is volt időnk beszélni róla. Olyan rövid időn belül elhagytál. Tudod te hogy mennyire fájt ez nekem ? Te vagy életem szerelme...és te okoztad a legnagyobb fájdalmat az életemben.
- Jimin, nem kérhettem, hogy hagyj itt mindent miattam. Neked itt volt az életed. -Hangja elcsuklott, s látszott rajta, hogy nehezére esik beszélni, de megértem, én is így voltam ezzel. Most teljesen kizártam a tegnap történteket, hogy mennyire jó érzes volt újra vele lenni, csak a mostani beszélgetésünkre koncentráltam, hogy...hogy újra legyen esélyünk egy párt alkotni.
- Jungkook...Az életem három évig Japánban volt, miután elmentél. Nekem te voltál a minden, és...a mindenem hagyott el engem.
- Tényleg rettenetesen sajnálom. - Alig volt hallható ez a három szó tőle, de a csendnek hála, megértettem. Furcsa volt, hogy semmi düh nem volt bennem már. Felfogtam, amit mondott, hogy mit miért tett és korábban is tisztában voltam ezzel, viszont úgy éreztem, hogy most már azzal is egészen rendben vagyok, hogy nem szólt hamarabb. Megértettem, hogy miért árulta el akkor, amikor és azt kell mondanom...lehet, hogy én is ezt tettem volna az ő esetében. - Mondj valamit kérlek. Essünk túl rajta, minél hamarabb. Mond, hogy látni sem akarsz, hogy tűnjek el az életedből, vagy-
- Próbáljuk meg újra.
- M-mi ?
- Jól hallottad. Menjünk randizni.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜