A két oldalt lévő lány farmerben volt, nekik könnyebb dolguk volt. Egyszerre rúgtak bele az oldalamba. Nem akartam ,,vérfürdőt", hagytam magam megveretni velük. Ugyan földre nem kerültem, egy még épphogy sárga folt sem volt rajtam mikor két tanár futott ki. Sarah tanárnő és a történelem tanár, John bácsi. Na már most tudni kell, hogy Sara tanárnő sokkal szigorúbb, John bácsi kísért be a termünkbe (ami egyébként az udvarhoz a legközelebbi) amíg Sarah néni leszidta a lányokat.
Leültetett egy székre. Odahúzott elém még egyet amire feltettük a lábam. Szerzett gyorsan három párnát, kettőt a fejem alá, egyet a lábam alá. Nagyon meg volt lepődve, hogy a komoly, masszív teletalpas magassarkús rúgások ellenére semmi nem látszott rajtam. Sara néni ekkor futott be egyedül, két jegestasakkal a kezébe. Vagyis, majdnem egyedül. Noah, Nora és Nina követte őt és együtt jöttek be az ajtón.
-Hová tegyük a jeget?- kérdezte az ott lévőktől. Tudtam a választ, de jelenleg alig maradt bennem szufla, annak ellenére, hogy voltam már komolyabban is szétzúzva egy küldetésen. Azért nem mehetek többre, mert Tony megtudta és eltiltott minden ilyesmitől. Azóta unatkozom...
-A kezembe!- susogtam magam elé. Noah hallotta meg.
-A kezébe!- adta tovább. Sara néni oda is adta én pedig szorongatni kezdtem. Még elaludnom is sikerült.
YOU ARE READING
Zenélő lélek / Peter Parker FF / HUN / Szünetel...
ActionHogy ki vagyok én? Sokáig azt hittem, tudom! Nem rég jöttem rá, hogy ha magamat nem ismerem, elég nehéz szembe szállni a démonjaimmal, mely nekem sok van, évszázadokon át gyűjtöttem, s magával az ördöggel házasodtam. De ha jobban megismeritek ez az...