Hogy ki vagyok én? Sokáig azt hittem, tudom! Nem rég jöttem rá, hogy ha magamat nem ismerem, elég nehéz szembe szállni a démonjaimmal, mely nekem sok van, évszázadokon át gyűjtöttem, s magával az ördöggel házasodtam. De ha jobban megismeritek ez az...
A zenélős reggeli után már egy hét telt el. Nem volt időm semmire, nem történt semmi, csak a dolgozatok... Mindennap írtunk egyet.
Ma hétfő van.. Nemsokára megyünk haza az iskolából és van egy-két mesélni valóm a családomnak... Remélem ők is annyira fognak nevet azon amit majd mondok mint én amikor megtörtént. Egyébként, tényleg! Hol van Liz? És a baráti köre? Egész héten csak az órán láttam őket, és akkor is engem bámultak majd össze szoktak sutyorogni ott elől. Mindig tesi órán történik valami.. Most is így van:
-Tudjátok, hogy Elizabethnek nincsenek szülei?- kérdezte Liz hangosan, mindenki rá nézett majd rám. Aki a közelemben volt az odébb sétált. Honnan tudhatta meg?
-Tessék?- kérdeztem meggyötörve, ugyanis tényleg nincsenek, Stark. Jó tudom, tudom ezt már megbeszéltük vele. De akkor is az volt rá írva! (a bombára)
-Igen, csak nem meghaltak? Autóbaleset, drágám?- kérdezte nagyképűen. Ez... Ez engem annyira feldühített. Peter próbált lenyugtatni, mert látta rajtam, illetve már ismer annyira. Fogtam magam, és nekivágtam a falhoz Lizt, bár így tényleg lebuktattam magam, de már nem érdekelt.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Ezután, mikor láttam, hogy felült, odarepültem hozzá. Miközben lebegtem, hozzászóltam.
-Baleset drágám? Ó, nem ez nem véletlen volt.- Felkaptam a levegőbe és odalebegtettem a többiekhez.
-Ki kér még ilyet? Más kérdés, valakinek van még baja van velem?- ezzel leszálltam. Peter csodálkozva nézett engem. Letettem Lizt is. Vagyis, ledobtam.. Barátnői felsegítették és kirohantak vele. Ekkor jött be a tanár.
-Mi történt itt? Miért ment ki?- nézett körbe.
-Hányingere van szegénynek!- vágtam rá. Aztán halkan mondtam:- Tőlem.- erre gonoszan elmosolyodtam. Mindenki pusmogott a terembe, kicsengettek és én kilépdeltem. Átvarázsoltam még a folyosón a ruhám, közben beviharoztam az öltözőhöz és magamhoz libegtettem a táskám, ezután megkerestem Petert. Nyilván öltözött de nem mentem be csak siettettem. Kivételesen öt perc alatt készen lett, nem tíz. Sietett utánam. A düh vezérelt teljes mértékben. Az ajtón átmentem, és mivel tudtam, hogy Parker követ ezért neki az erőmmel nyitottam ki úgy, hogy nem fordultam hátra.
-Elizabeth!- szólítgatott de nem fordultam hátra. Tudtam, hogy Tony jön értünk de én gyalog elindultam haza. Peter megállt.
-Nem jössz?- kérdeztem még mindig dühösen.
-Mindjárt jön Tony, elvileg...- mondta egy kicsit bizonytalanul. Legyintettem a kezemmel aztán elindultam. Hát nem jött utánam. Starkot öt perc múlva láttam eljönni mellettem az autójával. Nagyon sok volt a tömeg. Kezdtem még idegesebb lenni. Ebből baj lesz, érzem. Annyira sokan voltak, hogy úgy löködtek jobbra-balra mint akinek pár centi helye van lépkedni. A kocsik is lassan haladtak. Valaki megfogta a vállam. Hátrafordultam és rögtön ellöktem őt az erőmmel.
