Hogy ki vagyok én? Sokáig azt hittem, tudom! Nem rég jöttem rá, hogy ha magamat nem ismerem, elég nehéz szembe szállni a démonjaimmal, mely nekem sok van, évszázadokon át gyűjtöttem, s magával az ördöggel házasodtam. De ha jobban megismeritek ez az...
Indultunk befelé a csodálatos kastélyba, az út mellett gyönyörű, csendes kis patak csordogált. Tele volt a hely csodaszép színes virágokkal. Őszintén szólva, szívet melengető egy vidék.
-Milyen volt az út Emily?- kérdezte tőlem Stefan. Még mindig nem szoktam meg ezt a nevet... Jó, mindegy! Visszatérve, szerintem Stefan az aki többet beszél. Damont csak akkor hallottam utoljára amikor rászolt Stefanra a dagadt törpe miatt.
-Csodás volt, gyönyörű helyeken jöttünk végig ezzel a törp...- vagyis....*torokköszörülés*-a csodás sofőrrel!- rámosolyogtam a mellettem jövő kis törpére.
Útközben megeredt az eső is, ezért sietnünk kellett. Futottunk befelé. Az egyik magassarkúm alig akart megmaradni a lábamon, ezért inkább levettem mindkettőt és úgy futottam, kezemben a tipegőimmel, meg a legyezőmmel. Mielőtt beértünk volna, a kapuk magától kinyíltak. Remegni kezdett a föld, de nem az említett kapuk miatt, ugyanis azok már nyitva voltak.
Szörnyű fejfájás kezdett gyötörni. A világ hirtelen elhomályosodott, majd ugyanolyan hirtelen már csak fehér villanásokat láttam. És a két fiú hangját hallottam.. Többek között ezt.
-EMILY!- ordított mindkettő, és éreztem meleg kezüket a nyakamon, derekamon, hátamon...
Hirtelen felpattantam. Dörzsölni kezdtem a szemem és a fejem. Azt éreztem, hogy fázom. És, hogy nincs rajtam akkora súly. Kinyitottam a szememet és nocsak... A cipőm!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A gatyám! A pólóm! Jesszusom! Nagy a változás. Huh, jajj de jó! Haaaaahj.. De hideg van itt!
-Elizabeth!- szólt rám egy ismerős női hang. Hirtelen fordultam sarkon. Felsóhajtottam és a két kezeimmel próbáltam dörzsölni a másikat, hogy melegebb legyen. Idevarázsoltam magamhoz a kabátom, ám nem ért el idáig, csak a fele utat tette meg. Odatipegtem, és ahelyett, hogy felvettem volna, összerogytam. Inkább nem álltam fel, csak ültem ott, immáron kabátban. Felnéztem rájuk. Nora, Noah és Nina egy helyen ültek. Sara néni és John bácsi szintén.
-Mennyi idő telt el azóta?- kérdeztem vacogva.
-Tíz perc- mondta John bácsi.- Most ért véget a szünet.
-Menj haza, valami nem volt oké veled!- mondta Sara tanárnőnk.
-Sárgán villódzott a szemed!- mondta Nora.
-Nem tudod használni a felmelegítős képességed?- tette fel a kérdést Noah.
-Szerinted?- kérdeztem tőle vacogva.
-Oké, ez egy nem! Kell egy alternatíva!- kezdte használni az agytekervényeit végre...
