Hogy ki vagyok én? Sokáig azt hittem, tudom! Nem rég jöttem rá, hogy ha magamat nem ismerem, elég nehéz szembe szállni a démonjaimmal, mely nekem sok van, évszázadokon át gyűjtöttem, s magával az ördöggel házasodtam. De ha jobban megismeritek ez az...
Több órája csak rohanok. Igaz, hogy nem fáradok el... És nem is érzek semmit, de legalább a célomat megleltem. A táj amit láttam az álomban nagyon ismerős volt. És olyan közelinek tűnt, mégis oly távolinak. A palota a hatalmas fa alatt... Már csak a poros, fűvel benőtt út és a fa gyökerei maradtak meg. Megjegyeztem az utat amerre jöttem. Most mehetek visszafelé... Ezt meg kell mutatnom Elizabethnek... Vagy Emilynek. Nem tudom már, hogy szólítsam a húgom. Vagy a nővérem. Vagy micsodám.. Nem értem, de talán még ő maga sem.
~~~~
Na! Péntek van. Reggel nehezen kászálódtam ki az ágyból, ugyanis tegnap egészen éjfélig tanultam, ugyanis témazárót írok. Egy hete mondta, de ugye azóta sok minden történt. Például laposra vertek a ribancok, de az nem számít.
ओह! यह छवि हमारे सामग्री दिशानिर्देशों का पालन नहीं करती है। प्रकाशन जारी रखने के लिए, कृपया इसे हटा दें या कोई भिन्न छवि अपलोड करें।
Nos igen, ma éppen tetszik a zöld. Szóval.. Ez így még nem elég, mert megfagyok. És ha megint az történik akkor jéggé fagyok mint Amcsi kapi, szóval felvettem még egy hosszú fehér kabátot és kész!
Bevezettem a kocsimmal az iskolába, kerestem egy parkolóhelyet majd elindultam be. Érdekes, a ribancok nincsenek a közelben. Kicsapták őket? Ne már! Akkor nem tudom megmutatni, hogy ki az erősebb! Oké, most már menjünk órára. Kiszedtem a kocsiból a cuccom. Úgy éreztem, hogy valaki néz, mint mikor Pietro nézett. Gyorsan fordultam meg. Nem volt mögöttem senki, így már nem is érdekelt akkor.
-Én és a paranoia-ám!...-felkaptam mindkét vállamra a táskámat és elindultam az iskolába. Mikor kinyitottam az ajtót meglepődötten néztek rám. Én pedig megtorpantam. Nem értettem, hogy most mivan. Mindegy, mentem tovább.
