A láthatatlan gyilkos (Jikook) Befejezett.

Prológus.

Rázkódik körülöttem minden én csak az ülésem karfajaba kapaszkodó egyik kezemmel a másik a mellkasomon pihen, evvel csitítva heves szívdobogásomat. De egyik pillanatról a másikra minden leállt és a hangosbemondó recsegni kezd. 
-Tisztelt utasaink. Isten hozta önöket Los Angelesben a kinti hőmérséklet 28 fok. További szép napot mindenkinek. - szólalt meg a kapitány és gyorsan el daralta a jól betanult monologját. Nagyon sóhajtva kapcsoltam ki a biztonsági övemet, majd álltam fel az ülésről. A poggyász tartobol kivettem a hátizsákom, és a légíkisérőket követve elhagytam ezt a fém tákolmányt, ami elhozott egészen eddig. 
Hamar átjutottam a vámon és a kijárat felé vettem az irányt. 3 napom van itt… ennyi idő alatt meg kell találnom a nővérem és segítenem kell neki amiben csak tudok. 
Gondolat menetemből egy fuvallat csapot arcon, és egy óriási fotocellás ajtóhoz értem. De csak bámultam magam elé, csak a járólapot tudtam pásztázni. Mire nagy levegőt véve felemelték tekintettem és ki néztem a nagy uvegajton. Próbáltam magam biztatni legbelül de mindig egy rohadt mondat jutott az eszembe. 
"Ha kilépek ezen az ajtón, ennél messzebb nem is lehetnék otthonról!" - már most honvágyam van, és hiányzik anyu na meg a legjobb barátom Hobi. Ő ketten segítettek kijutni ide és megkeresni a mihaszna nővéremet aki egy két lábon járó pénznyelő. Vagy öt perc gondolkodás után egyik lábam elemeltem a talajtól, mire kinyílt előttem a nagy üveg ajtó és elindultam az ismeretlenbe. 

Halk pittyegés hallva kezdtem nyitogatni a szemeimet, majd az álom teljesen elillant a szeméből. Csak egy álom volt, ami már egyszer megtörtént de nem akarom újra átélni. Lassan tornáztam fel magam ülő helyzetbe, amikor is orvosom lépett be a szobába egy elismerő mosollyal az arcán. 

-Jó reggelt Jimin. - köszöntött. 

-Jó reggelt doki. - viszonoztam a köszönését, majd a kartonomat kezdte nézegetni. 

-Hogy van ma? Amúgy jó hírem van! Előrébb került a szervdonor listán. - pillantott rám lelkesen. 

-Oh valóban! Hányszor is mondta már ezt nekem, mióta itt vagyok? - hát igen kb fél éve itt tengettem a minden napjaim, új szívre várva, amit sosem fogok megkapni úgy néz ki. Egy velem született rendellenesség nemrég derült ki, és nincs más mód csak a szív átültetés. Úgyhogy most így állunk… 6 hónapja itt vagyok, és várok, várok a semmire ami sosem fog bekövetkezni. 

-... Ahhooo Jimin jön a reggeli, tessék megenni mindent. Ha legyengül nem lesz műtét! - mutatta fel mutatóujját nekem fenyegetően. Mire csak bólintani tudtam és vissza csúsztam a matracon félő helyzetbe. - Helyes. Most megyek még vizit után benézek. - majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment a dolgára. Nagyon sóhajtva néztem ki az ablakon, lágyan sütött be rajta a nap ami enyhén cirogatta kezemet. Majd a folyosó zajai ismét álomba ringattak. 

Hirtelen egy kéz ért hozzám és amikor kinyitottam a pilláimat egy nővérke állt mellettem, és valamit a branülbe szúrt be.

-Mi az? - kérdeztem kómás hangon, mire ő egy mosoly kíséretében vállon veregetett majd ki is ment. De nem sokkal később orvosom lépett be az ajtón és vigyorgott mint a tejbetök, amit én nem tudtam hova tenni. - Minek örül ennyire? - kérdeztem tőle. 

-Jó hírem van! - mosolya levakarhatatlan. - Van szív!!! A anyja nemsokára beér. Úgyhogy készüljön Jimin. - szemeim könnyel teltek meg és ekkor lépett be anyám a szobába. Mire a doki egyből elhívta magával valamilyen papírokat aláirni. Éppen szunyókáltam volna el, amikor hirtelen sokan lettek a szobába és egy gurulós ágyat tolt be rajta valaki. 

-Jimin itt az idő! - mosolygott rám mindenki a szobában. Mire csak bólintottam és felkeltve át feküdtem a másik ágyra. Végre talán teljes életet élhetek a családommal otthon. Kipróbálhatok olyan dolgokat amikről csak eddig álmodtam. Köszönöm… köszönöm neked az életemet…bárki is vagy! 

Sziasztok.
Nem vagyok a legjobban, de amit megígértem itt van.
Remélem tetszett és a későbbiek folyamán is velem tartotok. ☺️

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️