A láthatatlan gyilkos (Jikook) Befejezett.

28. Fejezet

Jimin szemszöge.

Lebegek minden olyan könnyű és semmit sem érzek, mintha kiléptem volna a saját testemből. Lassan nyitogattam a szemeimet, de csak vakító fehérség vesz körül, ami nagyon zavaró. Talán ez a halál, vagy a megváltás? Olyan kellemes meleg érzés tölt, s teljesen megnyugszom tőle, olyan mint amikor Jungkookkal találkoztunk. A közelébe mindig biztonságba éreztem magam, ahogy most is. De ez valahogy mégis más most a lelkembe nem dúl már háború, úgy értem a testem, s lelkem is felszabadult. Jól érzem magam! Ekkor édesanyám arca villant fel lelki szemeim előtt és a bűntudat egy másodperc alatt kezdi marcangolni a szívem. Kezeimet mellkasomra szorítottam… nagyon fáj, mintha kés hasítottak volna bele, de nem látom az éles tárgyat. Viszont egy szempillantás alatt kezdtem el zuhanni a sötétség felé, majd abba a szobába találat magam ahol annyi kín ért engem. De engem senki nem vett észre, mintha ott se lettem volna. És ekkor láttam meg Jungkookot először sírni! Sírt nem is inkább zokogott, tettem felé két lépést, de nem hittem a szememnek. Én feküdtem ott sápadtan az ágyon Kook pedig csak ölelni tudod. Odaléptem hozzá és lassan nyújtottam felé a kezem, de nem sikerült! És ekkor tudatosult bennem! Én meghaltam!!! 

-Jimin… kicsi! Gyere vissza hozzám! - súgta a testemnek a mondatot, amitől a szívem szakadt meg, hát ennyire sokat jelentenék neki? Lassan vissza fektetett az ágyra és két nagyobb gézlappal kezdte a sebeimet lenyomni, majd le is ragasztott azt, s fölöttem tornyosulva nézte az arcom. 

-Édes gyere vissza! Nagyon szeretlek… - zokogott fel, és a szívembe hasított valami éles fájdalom, majd hátra tántorodttam, s a falának döntöttem a hátam. - Nem halhatsz meg!!! HALLOD!? NEM ENGEDEM… - szólalt meg erélyesebben és újra szívmasszázst kezdte csinálni. Botorkálva léptem vissza hozzá és néztem a szomorú, aggodalmas arcát. 

-GYERE VISSZA HOZZÁM!!! NEM ENGEDEM, HOGY ELMENJ… meg foglak menteni! - nézett egyenesen a szemembe, úgy ejtette ki a szavait. Mire a mellkasomból enyhe fájdalom áradt szét a testemben, de egy kellemes melegség is vissza kúszott az ereimbe. Szemeim megteltek sós cseppekkel, s versenyt futva indultak el az arcomon ki éri el hamarabb a véget. Lassan szipogva léptem az ágy mellé és csókoltam meg az én szeretett Kookom homlokát. 

-Én is szeretlek! - súgtam oda neki, majd egy húzó erőt kezdtem érezni, és mindennek vége! Teljes sötétségbe éreztem magam… 

Jungkook szemszöge. 

Teljesen össze vagyok törve, nem tudtam betartani az ígéretem, csalódtam magamban és mindenki másban is. Jimin annyira sajnálom!!!- szorítottam magamhoz a hideg kis testét úgy zokogtam fel ma már sokadjára. Nagy elkeseredettségemben, kétségbeesve kezdtem újra a szívmasszázst csinálni. 

- Nem halhatsz meg!!! HALLOD!? NEM ENGEDEM…- szólaltam meg hangosabban, mire egy enyhe hűvös fuvallat csapta meg az arcom, de én csak azzal foglalkoztam, hogy újra dobogjon a kis szíve.

-GYERE VISSZA HOZZÁM!!! NEM ENGEDEM, HOGY ELMENJ… meg foglak menteni! - emeltem fel a fejem de olyan különös érzésem támadt hirtelen. Viszont nem foglalkoztam vele csak csináltam tovább… 

 - GYERÜNK MARRR… NE CSINÁLD EZT VELEM! - gördült le egy kövér  könnycsepp az arcomon mire valami mellettem csipogni kezdett, de nem álltam meg csinált tovább, mire valaki elrántott tőle megint, és barátom karjai állítottak meg a mozgásban. 

-Vissza jött!!! Azonnal stabilizálni és vigyük a kórházba. - szólalt meg a mentős majd egy hordágyra tették, és kiszaladtak vele. 

-Ho… hova viszik! - kiabáltam utánuk. 

-Nyugodj már meg!!! - fordított magával szememben Tae, s vállamba marva rázott meg, mire magamhoz tértem. - Inkább siessünk mi is. - fogott a csuklómra, majd húzni kezdett kifelé, de mire az utcára értünk akkor hajtott el a mentő. Gyorsan bepattantunk a kocsiba és szirénával követtük őket. Hamar a kórház bejáratához értünk, amikor éppen vették ki a mentőből, de az egyik mentős az ágyon térdelt, s úgy tolták be a sürgősségi bejáraton. Mi is sietünk utánuk amkor is egy nővér megállított minket, hogy nem mehetünk tovább, de azt hittem mingyárt beverek neki egyet olyan ideges voltam.

-Miért nem mehetek be??? - mordultam rá idegesen, mire barna hajú barátom rántott vissza egy kicsit és le ültetett egy székre, majd elém guggolt. 

-NYUGODJ MÁR MEG!!! Most már jó kezekben van. - vágott pofán hirtelen, s úgy éreztem mintha mellbe szúrtak volna. 

-Jó… jól vannnn…. Bocs. Csak annyira…. Ahhh csak legyen jobban. - néztem barátom szemeibe.

-Megmentetted őt! Hallod… most már jól lesz! - ült mellém a másik székre és az előttünk lévő fotocellás ajtót bámultuk, mire a mellett ülő nagyot sóhajtott, majd felállt. 

-Megyek iszok egy kávét! Kérsz te is? - kérdezte tőlem, de csak élettelen tekintettel bámultam magam elé, s úgy bólintottam egyet válasz gyanánt. Addig én ott maradtam és vártam hátha jön a doki, s talán tudok beszélni vele. Hamar visszajött Tae is két erős kávéval, de még mindig semmi. Órák óta itt ülünk várjuk a híreket, közben Jimin anyukája is megérkezett. Elmondtam neki mindent a könnyek közepette ölelt meg hálája gyanánt. Viszont ekkor nyílt a kezelő ajtaja és egy fehér köpenyes idősebb ember férfi jelent meg az ajtóban. 

-Park Jimin a hozzátartozói!!!- szólalt meg eréjesebben, mire egy emberként álltunk fel ültő helyünkből, s léptünk az orvos elé. 

-Igen! Az anyja vagyok. - szólalt meg a hölgy mellettünk, mi meg sűrűn bologatunk. - Hogy van a fiam? - kérdezte könnyes szemekkel Jimin anyja. 

-Örvendek. Elég rossz állapotban volt amikor beért, mindent megtettünk érte…-itt felsohajtott, majd ránk nézett. 

-De??? - néztem a dokira aggodva. 

-Jól van. Rendbe fog jönni. Bár a vállán ért lövés valószínűleg  örökre heges lesz, a nyakán ért vágás csak a bőrt sértette fel. Viszont a szíve… - Itt lehajtott a fejét, majd utána úgy nézett a szemünkbe. -.... enyhén károsodott! De ezt egy egyszerű gyógyszeres kezeléssel szintén lehet tartani. - amit meghallottam az én lelkem ezer darabra tört, és hangosan zokogtam volna fel, ha az anyja nem előzött volna meg. Taehyung úgy kapott a nő után aki elájult a hír hallatán. Én pedig térdre rogyva fogtam fel a doki szavait. De ez a lényegen nem változtat, hogy szeretem őt, és ezt sosem fog megmásitani.

Sziasztok csajok.
Hát most ilyen későn tudtam.hozzni a részt. De remélem azért tetszett???
Millió puszika és ölelés

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️ ❤️