A láthatatlan gyilkos (Jikook) Befejezett.

22. Fejezet

Jungkook szemszöge. 

Egy régi jól ismert helyen találtam magam. A szeretett óvoda udvarán, s egy kisebb hangzavarra lettem hirtelen figyelmes.

-Hé… most melyikőtök Jungkook? - kérdezte a barna hajú barátom, aki amint megláttam mosolyt csalt az arcomra. 

-Tae én… - nyújtotta fel a kezét a földön fekvő kisfiú, aki történetesen nem én voltam. A kis tégla mosolyu fiúnak düh mászott arc izmaira és könnyek közepette kiabált rá. 

-Nem!!! Te nem Kook vagy. Ismerem már annyira. - kezdett szipogni mikor én is látótérbe kerültem. 

-Jaj Taehyung! Miért sírsz? Mi a baj? - néztem először rá, majd aki a földön ült. A kiskorú énem nem sokat változott ugyanúgy védem azokat akiket szeretek. - jegyeztem meg magamnak, és tekintetemet vissza vezettem a múltban lévő első nagy veszekedésre. 

-A testvéred azt hiszi át tud vágni. - nézett rám párás szemekkel. Drága bátyám felé fordultam és szurosan néztem rá. 

-Mondtam, hogy evvel ne szórakozz. JungHa! - kiáltottam rá, majd Taet kézen fogva indultunk el a másik irányba. 

***

Következő kép. 

A kocsimban ülök, s csak az ablakon nézem kifelé. Mire meglátom egy alakot aki felém közelít, majd előttem állt meg és bekopogott. Hirtelen kaptam oda pillantásomat megint és Jimint véltem felfedezni magam előtt. Lassan kiszálltam a kocsiból és ölelésemben voltam apró törékeny testét, fejem nyak hajlatába temettem, de a szemem sarkából egy árnyat pillantottam meg. Jobban szemügyre véve a közeledő alakot drága testvéremet véltem felfedezni magam előtt. Hamar eltávolodtam a szőkeségemtől, és magam mögé húztam, hogy még csak látni se lássa őt. 

Majd erőt gyűjtöttem, s…. 

-Te mit keresel itt? Te már meghaltál!!! - köptem felé a szavakat gúnyosan. Igaz a testvérem, de csak szánalmat és gyűlöletet érzek iránta. Miatta váltak el a szüleink és anya miatta szenvedett évekig. 

-Igen tudom. De ha úgy vesszük én, te vagyok. Ezt sose fogod tudni letagadni. - nevetett fel cinikusan és a mögöttem lévő személyre lett volna kíváncsi, ahogy láttam. - Ohhh csak nem??? Szerelmes lettél? És pont egy ilyen nyápicba? - degradálta le Jimint szavakban mire ökölbe szorult a kezem annyira dühös lettem miatta. 

-Igen! És? Engem legalább valaki szeret, nem úgy mint téged! Igaz??? - válaszoltam neki agresszívan. 

-Haaa ez vicces… de tudok olyan fájdalmat okozni neked, mint mindig. - pillantottam hátra, s Jimin eltorzult arcát véltem felfedezni. Hirtelen fordultam vele szemben és csak egy kis piros csíkot láttam fehér pólóján. Gyorsan kaptam utána, s rogytunk le a hideg aszfaltra. 

-Jézusom. Jimin… - kerestem honnan jöhet ez a sok vér, de nem találtam meg. 

-Megmondtam. Mindenkit elveszek tőled, akit valaha szerettél, és fontosak voltak a számodra. Kezdve Jiminnel…. 

Izzadtan ültem fel az ágyban, s hirtelen kaptam a telefonom után, hogy megnézzem mennyi az idő, hajnali fél 2 volt. Majd gondolkodás nélkül tárcsáztam be annak a számát  aki most mindenkinél fontosabb nekem. Gyorsan a fülemhez emeltem a készüléket, de hiába a sokáig csörgés után sem vette fel. Bár ki lenne fent ilyenkor?! - vágtam magam tarkón a felismerés miatt. Lassan másztam ki a puha ágyból és indultam a fürdő felé. A kis helyiségbe lépve a tükörbe nézve szörnyülködtem el a saját látványomon. Szemem duzzadtak és az izzadság cseppek szánkáztak végig az arcomon. Lehunytam szemeimet, de az utolsó kép ugrott be az álmomból. Jimin merő vér és csak JungHa szavai visszhagoztak a fejemben. "Mindenkit elveszek tőled akit valaha szerettél, és fontosak voltak a számodra. Kezdve Jiminnel…." 
-Jimin… meg kell védenem téged. - suttogtam magam elé, majd megnyitottam a csapot és kezemből tölcsér formálva hagytam, hogy a vízzel teljen meg, s gyorsan az arcomba locsoltam, és  még egyszer… Lassított felvétel mondjára töröltem meg az arcom, és vissza indultam a szobámba, fáradt testemet csak ledobtam az ágyra, s egyből el is nyelt a sötétség. 

Másnap reggel telefonom fülsüketítő ricsajára ébredtem. Lomhan nyújtottam ki a kezem és dobtam le a földre azt a szart. Konkrétan semmi kedve nem volt felkelni, pedig muszáj leszek. - tanakodtam el magamban, s telefonom megint rákezdett csakhogy most nem az ébresztő volt az. Gyorsan másztam le a földre azért a szarért, s néztem meg ki keres engem ilyen korán, de amint a kijelzőre néztem egyből jobb kedvem lett. Így hamar a zöld ikon felé húztam az ujjam és a fülemhez raktam a telefont. 

-Szia jó reggelt. - mosolyogtam, de ezt ő nem láthatta. 

-Szia Jungkook. Jó reggelt. - köszönt vissza jó kedvüen. - Miért kerestél hajnali fél 2 kor.??? Baj van???-tette fel egyből a kérdéseit nekem, mire észbe kaptam. 

-Ahhh csak… Szóval félrenyomtam Taehyungot akartam hívni, ő a kollégám. - találtam ki egy gyenge kifogást neki, amit remélten be is vesz, és nem kérdezősködik tovább. 

-Ahhh… értem. Ma tudunk találkozni? - tett fel még egy kérdést mire szélesebre húztam a számat. 

-Persze hogy!! Majd írok mikor végzek. De most le kell tennem mert indulok a munkába. 

-Jól van! A… akkor szia Jungkook. 

-Szia Jiminie… - köszöntem el és már meg is szakadt a hívás. Nagyot sóhajtva dőltem hátra az ágyamba, s csak a plafont tudtam bámulni. De persze megint ez a szar csörgés rántott ki a merengésemből. Unottan kaptam fel a készüléket, majd szóltam bele…. 

-Hallooooo- tetettem kómás hangot. 

-Szia Kook. Merre vagy? - szólt bele legjobb barátom, és egyben kollégám. 

-Még itthon. Nemrég keltem. Miért? - válaszoltam neki és gyorsan a faliórára pillantottam, ami 8:45 mutatott. - Bassza meg!!!! - káromkodtam a telefonba. 

-Igen Jungkook. Bassza meg… - nevette el a mondat végét. 

-Mingyárt ott vagyok. Jó??? 

-Rendben. De hozzál már nekem egy kávét, beszart idebent az automata. 

-Jó. Úgyis útba esik egy majd onnan viszek. Akkor szia. 

-Szia. - evvel le is vágta a telefont én meg egy szem pillantás alatt temettem a szekrények előtt és kezdtem egy normális cuccot elő szedni mára. Ami 5 perc keresgetés után meg is lett. Gyorsan beszaladtam a fürdőbe elvégeztem a napi rutinomat, majd magamra kaptam a ruhákat, és már indultam is. Hamar a kocsiba ültem, s már a forgalomba szalonoztam a kávézóig. Villám sebességgel szálltam ki, s hatalmas léptekkel indultam befelé a pult felé. 

-Jó reggelt. Két feketét kérek kettő-kettő cukorral, elvitelre. - hadartam el gyorsan és a pultra raktam a telefonom, hogy kiszedjem az aprót a pénztárcámból. Kis várakozás után megkaptam a két papír poharat, és már indultam is a kocsihoz. 

Hamar beértem az őrsre, majd Tae kezébe nyomtam a fekete éltető nedűt. 

Sziasztok.
Hát ide is ide értem. 😅🥰
Remélem tetszett a rész?!?!

Millió puszika és ölelés

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️