A láthatatlan gyilkos (Jikook) Befejezett.

1. Fejezet

Sziasztok.
Megérkezett az első rész ide.
És a jelentgetések elkerülése véget inkább kiirom. Ahogy a könyv leírásában is benne van.

!!! Csak erős idegzetüeknek!!!
⚠️Figyelmeztetés!!⚠️
Nem lesz ennyire durva benne a többi rész, de ezt muszáj volt így megírjam. Tehát aki nem bírja a vért az inkább nem olvassa el. Hanem lapozzon.
🔞Jelenet van benne. /nem szexuális tartalom! /
Köszönöm a figyelmet. Ha még mindig itt vagy akkor jo olvasást.

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️

A műtét mindenféle komplikáció nélkül megcsinált sikeresen. Az orvos nagyon bizakodó! A napokból hetek lettek, a hetekből hónapok. És most itt ülök az ágyam szélén s várom anyámat, hogy visszatérjen  a szobámba. Lassan nyílik a falap s az említett személy lépett be rajta. 

Nagyot sóhajtva indult felém, majd rengeteg papírt tett le mellém a matracra. 

-Készen vagy kicsim? - nézett rám kedvesen, egy mosoly kíséretében. 

-Kész! - válaszoltam neki nagyot sóhajtva. -Furcsa lesz elhagyni a kórházat. - matattam az ujjaimmal. 

-Tudom. De otthon sokkal jobb lesz. - simított az arcomra és a táskámért nyúlt. -Induljunk már vár kint a taxi. - fordult hozzám az ajtóból, mire csak bólintottam, majd felálltam és elindultam én is kifelé. A folyosón sok nővérrel találkoztam akik kezet rázva búcsúzkodtak el tőlem, viszont orvosomat sehol sem láttam. Amint elértünk a hatalmas aulába a bejáratánál megpillantottam őt, majd szemeim könnybe lábadtak. Neki köszönhetem az életem és annak aki… 

-Jimin! - szólított meg. - Sokkal jobban néz ki. - bólintott elismerően s megölelt finoman.- Vigyázzon magára. - tette vállamra a kezét és úgy nézett a szemembe. 

-Fogok! - mosolyogtam rá, majd kiléptem az épületből. Hirtelen csaptam meg az arcom a langyos szellő. Tavasz van, a fák rügyeznek, a szél fújja, hordja a meleg tavasztól hemzsegő levegőt, amibe jól esik bele szippantanom. Lassan nézek körbe és minden más színben pompázik int amikor ide jöttem. Jobbra tekintve sárgás zöldbe vannak burkolózva a kopárnak nevezhető fa ágai. A másik irányba tekintve minden halvány rózsaszínben úszik enyhe zöld szín társaságában. Lassan lehunytam a pilláimat és csak hallgattam az apró kis madarak csiripelését. Meseszép! Mint egy álomvilágba… - gondolkozásomból anyám hangját hallottam meg. 

-Gyere fiam! - szólít meg szülőm, és hirtelen kapom rá a tekintettem. Egy sárga kocsi előtt állt, majd a kezét felém nyújtotta. Hamar beszálltunk a járműbe s indultunk  hazafelé. Kb fél óra kocsikázás után egy ismert ház előtt találtam magam. Minden olyan volt mint mikor utoljára láttam. Enyhén remegő kezekkel nyúltam az ajtóhoz majd szálltam ki a kocsiból. 

-Indulj szívem, majd én elintézem a csomagokat. - intette anya a ház felé, mire bólintottam egyet s lassan a hatalmas lépcső felé indultam el. A házba belépve mindennek itthon szaga volt. Tudjátok az milyen? Hát elmondom olyan mint mikor egy hosszú út után révbe érnél! És minden megnyugtat az illatok, a környezet… értitek. Úgy érzem révbe értem. Megnyugtató végre itthon lenni. Lassan elindultam fel a szobámba, ahol már kb hét hónapja nem jártam. Amint benyitottam minden úgy volt, ahogy hagytam. Az ágyam mellett könyvek hevertek, az asztalom tele volt papírokkal és jegyzetekkel. Annyi különbséggel, hogy tárva nyitva volt a hatalmas kétszárnyú ablakom. Amin a tavasz illata belibent a szobámba, és nyomait itt hagyva boldogsággal töltve el engem. Hirtelen elmosolyodtam és az említett tárgy felé vettem az irányt. Hamar elhúztam a hófehér függönyöm, és az ablakpárkányra támaszkodva néztem körbe a környéken. Boldog vagyok. 

-Kicsim! - hallom meg anya hangját az ajtó másik oldaláról. Komótosan oda ballagtam a falaphoz és kinyitottam azt. 

-Tessék? - néztem rá kérdőn. De csak egy dobozt adott át nekem, amit nem tudtam mire vélni. - Ez… ez mi? - néztem a kezemben lévő kartonra, majd anyára. 

-Ebben vannak a gyógyszereid. 

-Ahhaaa… - helyeseltem neki bólogatva. 

-Mindent a konyhába a pultra fogom tenni. Rendben?! - kérdezett vissza boldogan. 

-Jól van köszönöm. Most kicsit lepihenek! - válaszoltam neki, majd becsuktam az ajtót. Lassan lépkedtem az ágyam felé és leültem a puha matracra. Nagyot sóhajtva  feküdtem le fekvő helyzetbe s csukta le a szemem. Egy perc alatt az álmok világába voltam. 

Nem tudom meddig aludhattam, de halk motoszkálásokra ébredtem fel, majd egy kopogás térített teljesen magamhoz. 

-Jimin kicsim gyere kész a vacsora. - szólt anya az ajtó másik oldaláról, mire kiszóltam egy "rendben" és már keltem is fel. Hamar becsuktam az ablakom és le siettem a lépcsőn. Az egész alsó szintet anya főztjének az illata terített be, ami boldogsággal töltött el. Gyorsan az ebédlőben siettem, majd helyet foglalva az asztalnál vártam az ínycsiklandó vacsorát. Ami pár perc után mégis érkezett. A kezében gőzölgő marhahúsleves volt. Óvatosan elém rakta a tányéron és vissza sietett a konyhába. Majd magának is hozott egy adagot. Lassan csendben telt a vacsora. Miután jól laktam bevettem az esti gyógyszereimet, és vissza indultam a szobába. Hamar le fürödtem s ugrottam is be az ágyba. Persze nem szó szerint, de majd annak is eljön az ideje. Jegyeztem meg magamban, miközben próbáltam a legjobb pózt felvenni az alváshoz. Mire feleszméltem volna, már az álmok földjén jártam ismét. 

Sötét dohos a hely! Kezeimet végig húzva a nyirkos falon indultam felé a lépcsőn. Egyik kezemben egy kulcs csomó, a másikba valamilyen fanyelű valami van. Egy hatalmas fém ajtóhoz érve a kulcsot behelyeztem a zárva majd elfordítottam azt. Nyikorogva tárult elém a vas ajtó rejteke. Ami egy férfi volt… a falhoz kötve fejéből folydogált a pirosas színű vér. Egy másodpercre megtorpantam de beléptem a kis helyiségbe. A szobába pislákoló lámpa megvilágítja ami a másik kezemben van. Tekintetem a kezemen tartva lépek a pasihoz közelebb. A feje felett megkaristolom a falat a pengével és úgy nézek rá vigyorogva. 
-Tudod miért jók a kések?? - kérdeztem tőle, mire ő csak a fejét rázta nemlegesen. - Akkor most elmondom… - nevettem el a végét. De mondandóm helyett a kés hegyét végig húztam a nyakán lefelé kulcscsontjáig. Ott megálltam és csak néztem, ahogy csordogál lefelé az éltető vére evvel beszinezve fehér textil ingjét. Viszont ennyi még nem volt nekem elég… 
-Opsz… ezt nem így akartam. - nevettem fel ismét, majd a hasába döftem a kést. Mire ő csak kiabált és ordítozott. A lánc csörgése s a jajveszékelése zene volt füleimnek. - Ne sirj! Inkább mosolyogj! Segítek benne!- beszéltem még mindig hozzá gúnyosan. Mire felrántottam a fejét és fültől, fülig átvágtam a nyakát evvel egy hatalmas mosolyt varázsolva neki. De ő ezt nem díjazta ugyanis hörögve, remegve hagyta el a testét az élet és nem mozdult többet. Kezem csupa vér lett ettől a pipogya alaktól. Így hát elindultam az ajtó felé fel amerről jöttem. 

Izzadságban fürödve riadtam fel reggel. Kezeimet szemem elé emeltem így támasztva meg a fejem a térdeimen. Viszont amikor elvettem a mancsom tekintettem megakadt valamin. Vér! Mindenhol vért láttam. A párnámon, a paplan de még a kezem is olyan volt. Teljesen kétségbeesve ordítottam fel…