A láthatatlan gyilkos (Jikook) Befejezett.

11. Fejezet

"-Halló Jeon nyomozó! - amint meghallottam, hogyan is nevezte magát teljesen lesokkolódtam. Akkor az elméletem így… semmit nem ér. Nyomozó?! Ennek semmi értelme sincs…" 

Szívem a torkom a dobogott, és alig bírtam megszólalni. A sokkhatás alatt hirtelen a vállamon éreztem meg egy meleg kezet, de egyszerűen nem bírtam ránézni. Inkább becsuktam a szemeimet és csak koncentráltam… próbáltam nyugtatni magam viszont ez nem jött össze. 

-Hahooo… jól vagy??? - szólt hozzám mély hangon álmaim megrontoja. Mire lassan kinyitottam pislogóimat, de egy fehér ház és egy fekete hajú kisfiút láttam. Egyre gyorsabban vettem a levegőt megráztam a fejem, majd újra kinyitottam a szeme, de még mindig csak ugyanazt láttam. Ekkor viszont a kisfiú felém pillantott, s felkelt a pokrócról majd felém kezdett szaladni. 

-Jaj de jó! Végre te is ki jöttél! - szólalt meg, ahogy elém ért egy hatalmas ölelésébe vont. 

-Jah dehhh… minek csak az időmet vesztegetem.- válaszolt a másik neki akin keresztül most látom ezt az egészet. Olyan mintha ébren álmodnék, de mégse mert fent vagyok. Ekkor lassan elindult a kisfiú vissza a pokrochoz evvel engem is maga után húzva. Mire odaértünk egyre jobban kezdett homályosodni a kép és furcsán hangok csaptak meg a fülem. 

-... Hoooo…. Hahooo…. Jézusom hívja valaki a mentőket! - majd lehunytam a szemem, de már többet nem tudtam magamról elvesztem. 

Halk csipogásra ébredtem fel és erős fertőtlenítő szag csapta meg az orromat. Lassan nyitogatni kezdtem a szemem és egy szürke szobába találtam magam. Pislogtam még párat mire rájöttem hol is vagyok valójában. A fehér falak most szürkébe burkolóztak és a csipogás a pulzusom. Hamar összeraktam a képet, hogy megint kórházban vagyok, de anya sehol sincs. Viszont ekkor hangokat hallottam az ajtó felől. Két ismeretlen embert beszélgetett. 

-Jobban van már? - kérdezte a mély tónusú hang, ami nagyon ismerős volt nekem, csak nem tudtam hirtelen hova rakni. 

-Igen. Hál istennek. De mi történt vele?- kérdezte az ismeretlen hang. 

-Ne… nem tudom. Boltban voltam, de vissza mentem, mert ott hagytam a jelvények és az ő kezében volt. Megszólítottam de hirtelen lesápadt, majd csak engem bámult végül össze esett. Ekkor hívtam a mentőket. - mesélte el az ismerős hang. 

-És gondolom nem ismeri!? 

-Nem! De be mehetek hozzá?? 

-Most még nem. Jöjjön vissza holnap reggel. - válaszolt neki gondolom a doki aki felvett a kórházba. 

-Nagyon köszönöm. Viszontlátásra. - elköszönt majd léptek halkultak el a folyosón. Viszont ekkor egy fehér köpenyes férfi lépett be az ajtón és kicsit meglepetten nézett engem, hogy fent vagyok és lehet mindent hallottam. 

-Szép estét fiatalember! - lépett az ágyam mellé. - Hogy érzi magát? Fáj valamije? -nyitotta szét a kartonomat és írni kezdett bele valamit. 

-Hmm jobban vagyok köszönöm. - hajtottam le a fejem zavaromban. 

-Ennek igazán örülök. Amúgy értesítettük az anyját. Holnap reggel tud csak bejönni. De ha minden rendben van akkor haza is mehet majd… holnap. - csapta össze a kartonomat, és elindult lassan kifelé a  szobámból. Amint becsukodott a falap nagyot sóhajtva dőltem hátra az ágyban és gondolkodtam el a mai nap eseményein. Az a srác ő az…. Az álmaimból, de hisz ő rendőr. Nem értem az egészet. Vagy lehet kettős életet él, nappal rendőr, éjjel gyilkos. De azon is kéne gondolkodnom, hogyan látom, és miért őt álmomban. Viszont ez a mai ez nem álom volt, hanem… őhmmm látomás. De ki az a fekete hajú kisfiú és honnan… ahhh - kiáltottam fel kínomban, mert hirtelen a fejembe nyilalt egy éles fájdalom, majd mellkasom szorítani kezdett. A levegőt kapkodva vettem de egy csepp oxigént sem jutott el a tüdőmig. Könnyezve nyomogattam a nővérhívót, de senki sem jött. Remegő kezekkel hideg verejtékben fürödve keltem fel az ágyról is indultam a fürdő felé. A tappancsokat leszedtem a mellkasomra és a kis gép mellettem egyenletes sipolást hallatott. Csiga tempóval eljutottam az említett kis helyiségig , s megnyitottam a hideg vizet próbáltam kicsit jobban lenni. De a tükörbe nézve egy véres arca nézet vissza rám. Ördögi mosoly ült rajta, és egy kést húzott el az arca előtt, így a vér ami rajta volt rá csöppent. Hirtelen csuktam le a szemeim és ráztam meg a fejem, hátha eltűnik ez a furcsa rémkép. De amikor újra kinyitottam, és tekintetemmel ismét a tükörbe nézte még mindig ugyan azt láttam. 

-Neehhh…. Nehhh. - ordítottam fel és a hátam mögötti falnak ütköztem, majd mentén lecsúszva húztam össze magam és a fejemet a térdeimre hajtottam. Zokogásban törtem ki és egyik kezemmel a mellkasomra markoltam egyre rosszabb, és nehezebb elviselni ezt a nyomást. Hatalmas pánikomba két fekete lábbeli szakít ki, s guggolt le hozzám. Meleg kezét a hátamra simít a próbált nyugtatni. Ami viszont rémisztő, hogy az érintésétől kezdett megnyugodni a lelkem. Viszont így elég hamar elragadott az álom megint. Vajon ki lehet ő, ez a gyógyító kéz tulajdonosa? 

Sziasztok.
HUUU de rég volt ide rész. Ezért elnézést is kérek tőletek. Csak nekem is voltak, és vannak még gondjaim. De Igyekszem mindig frissíteni a könyveket. 🥰
Remélem azért tetszet a rész.
Millió puszika és ölelés.

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️