15. Fejezet

182 26 49
                                    

"Remélem jól döntöttem, amikor felhívtam telefonon…" 

Remegő kezekkel értem abba a kávézóban, amit megbeszéltünk Jungkookkal. A szívem a torkomban dobogott, tenyerem izzadt és éreztem bármikor elájulhatok, de próbáltam tartani magam. Igy végül nagy nehezen lenyomtam a fém kilincset, majd beléptem a kis hangulatos helyiségbe. Mindenhol üres asztalok voltak, de a pultban állt egy fiatal szőke hajú srác. Odaléptem az említett tárgyhoz és gombóccal a torkomban próbáltam magamból egy épkézláb mondatot ki nyögjek.

-Szép napot. Mit adhatok? - kérdezte tőlem mosolyogva. 

-Szia. Ne… neked is. - kezdtem el dadogni, de nem tudom miért. - E… egy narancslevet ké… kérek. - ismét… ezt nem hiszem el, utoljára általánosban dadogtam. 

-Rendben. Foglaljon helyet azonnal viszem. - evvel nekem hátat fordítva kezdte el készíteni a kért innivalót. Addig én is kerestem egy eldugott de kényelmes asztalt, és megis találtam az ablak mellett. Gyorsan helyet is foglaltam, s vártam a rendelésemet. Ekkor viszont csilingelt az ajtó fölötti kis dísz, ami jelzi a vendég érkezését. Így én is oda kaptam a fejem és Jungkook arca, majd egész lénye tárult elém. Ő is először a pulthoz lépett egy kicsit beszélgetett a sráccal, majd körbenézett és kiszúrt engem így célirányosan indult meg felém, egy hatalmas mosollyal az arcán, amit nem tudtam hova tenni. 

-Szia. - mosolygott még mindig rám a köszönése közben. 

-Sz… szia. - üdvözöltem őt én is, de ez a dadogás… 

-Miért dadogsz? - kérdezte tőlem, közben pedig helyet foglalat velem szemben. 

-Ne… nem tudom. Tudod nem igazán szoktam eljárni sehova sem a műtétem miatt. - válaszoltam neki leszegett fejjel. 

-Valóban? Milyen műtéted volt? - kérdez engem, ami lassan egy kihallgatásra hasonlított. 

-Hmmm… erről nem igazán szeretnék beszélni. Ha nem baj! - néztem rá félve. 

-Dehogy is. Ha úgy érzed mesélsz majd róla. - nézett rám még mindig mosolyogva. 

-Akkor miről beszéljünk? - ismét kérdés. 

-Mesélj ma… magadról! Mióta vagy rendőr? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni. 

-Hát nem is tudom, a középiskolába még orvos akartam lenni, aztán itt kötöttem ki. - nevetett fel cinikusan, majd hirtelen komorrá vált az ábrázata. 

-Mi a baj? - néztem rá aggódva, és tényleg így is éreztem. 

-Semmi… - rázta meg a fejét és megint mosolygott. Viszont ezt nem tudtam hova tenni, miért mosolyog folyton. Ekkor viszont megérkezett a kért innivalót, és innentől kezdve, csak beszélt, én pedig figyelmesen végig hallgattam. Viszont a telefonom csörögni kezdett, majd nagy nehezen kiszedtem a zsebemből és anya neve virított a kijelzőn. Hamar a zöld ikon felé húztam az ujjam és… 

-Szia anya. - szóltam bele kedvesen. 

-Fiam! Hol vagy? Nemrég értem haza. - bombázott meg a kérdéssel. 

-Egy kávézóban vagyok eljöttem sétálni és be ültem. - mosolyogtam az előttem ülőre. 

-De jól érzed magad? Nem vagy rosszul? 

-Jó… jól vagyok. - szóltam hirtelen közbe és bassza meg megint a dadogás. 

-Miért dadogsz? Ideges vagy? El menjek érted? Hol vagy? Jimin… - lett egyből ideges. 

-Nem kell! Anya jól vagyok. Találkoztam egy ismerőssel. Minden rendben. Nemsokára hazamegyek. Jó? - próbáltam nyugtatni szülőmet a vonal túlvégén. 

A láthatatlan gyilkos (Jikook) Befejezett. Место, где живут истории. Откройте их для себя