A láthatatlan gyilkos (Jikook) Befejezett.

8. Fejezet

A kellemes napsugarak helyett, csak hideget és sötétséget láttam szemhéjamon keresztül. Lassan nyitogatni kezdtem a szemem, majd realizáltam, hogy sötét van. 

-Mennyi lehet az idő? - kérdeztem meg magamtól hangosan, mire telefonomért nyúltam és bekapcsoltam. Éjjel tizenegyet mutatott. Ekkor esett le, átaludtam az egész napot. És megint nem ettem, pedig megfogadtam magamnak. De elbuktam… gondolataimból felocsúdva keltem fel a puha matracról, majd indultam a fürdő felé. A kis helyiségbe érve szörnyedtem el a saját látványomtól. Szürke bőr, beesett szemek alatta sötét karikák éktelenkednek, arcom sovány olyan mintha lassan elsorvadnék. Felemészt ez a sok kérdés, s a rémálmok, a rajzok és az is az őrületbe kerget, hogy Jin, Nam nem beszámíthatónak néznek. Tudom így van láttam rajtuk, amikor itt voltak és egymásra néztek. El tudom képzelni mik jutottak az eszükbe. Nagyot sóhajtva nyúztam az arcbőröm, majd hullott le a kezem, és a kézmosó koppant. Csak néztem sovány kezeimet és ekkor lámpa gyúlt a fejemben. Talán… ha… kaptam a fiók fogantyúja után és hamar kihúztam. Kotorászni kezdtem benne, majd végre valahára megtaláltam amit kerestem. A borotvámat széttörtem, és kivettem belőle a pengét. Így lesz a legjobb néztem bele ismét a tükörbe, s a bal csuklomhoz emeltem azt. Tekintetem nem vettem le az előttem lévő tárgyról csak néztem, ahogy mozog a kezem és megszabadulok végre. Pislogás nélkül bámulom magam de ekkor sűrű kopogás zavarja meg gondolataimat. 

-Jimin! Kicsim fent vagy? Felhoztam a vacsorádat. - hallottam meg anya hangját és egyből kitisztult a fejem. Az éles tárgy kiesett a kezemből és a csapba esett , majd kisiettem a kis helyiségből. Gyorsan elfordítottam a zárba a kis fém tárgyat, és kinyitottam az ajtót. Anya fáradt tekintetével találtam magam szemben. 

-Köszönöm.- tártam ki szélesebbre a falapot, majd átvettem tőle a tálcát. 

-Hínár levest csináltam, és pirított tésztát zöldséggel. Remélem ízleni fog. - árulta el nekem mik vannak rajta. 

-Biztos. Amit te főzöl mindig ízlik. - próbáltam kedves lenni vele, majd egy mosoly kíséretében a szobája felé indult el. Én óvatosan becsuktam az falapot, majd az ágyamra ültem. Meredten néztem a tálcán pihenő tányérokat és összefacsarodott a szívem. Anya ezt nem érdemli meg! Amennyit szenvedett, nem dobhatom csak úgy el az életemet. - csak úgy cikáztak a gondolatok a buksimban, mire az evőpálcika után nyúltam, és jóízűen enni kezdtem. Hamar befaltam mindent az utolsó szem morzsáig, majd az asztalomra tettem le azt. Gyorsan még fogat mostam, és arcot, majd a puha ágyba feküdtem. Azonnal el is nyomott az álom. 

Másnap reggel anya hangja keltett fel, s morogva fordultam át a másik oldalamra, evvel jelezvén neki nincs kedvem felkelni. 

-Chim. Délelőtt tíz óra van. Gyere reggelizni. - hallom meg szülőm hangját, és akkor esik le a tantusz. Én… én… nem is vettem be gyógyszert tegnap. És nem álmodtam semmit. - jegyeztem meg magamban. Mire hirtelen ültem fel és szoros ölelésébe voltam anyám gyönge testét. 

-Szeretlek anya. - szipogom a vállába, mert elindultak a sós cseppjeim is. 

-Jaj életem én is. Na de gyere tojást sütöttem. - simított a fejemre, apró kezével és eltolt magától kissé. - Gyere! - fogott kezemre és így indultunk le a konyhába. A helyiségbe érve egyből az asztalhoz ültünk le, majd jóízűen elfogyasztotuk, amit anya csinált. Reggel vagyis inkább tízórai után vissza siettem a szobámba és újult erővel, és elhatározással kezdtem el öltözködni. Ugyanis arra jutottam, hogy elmegyek a szupermarketbe vásárolni rágcsát otthonra. Hamar el is készültem és indultam lefelé. Szülőm  éppen a mosogatónál s ott tevékenykedett. 

-Anya! Elmegyek a boltba. Neked kell valamit hozni? - nézek rá kérdőn, mire elzárta a csapot, és velem szembe fordult. 

-Biztos? Ne menjek inkább én? - kérdezett vissza aggódva. 

-Én szeretnék most menni. - jelentettem ki ellentmondás nem tűrő hangon. 

-Hát jó. Amúgy én nem kérek semmit. Köszönöm. - válaszolt az első kérdésemre, majd elindultam az előszoba felé a cipőt felvenni. 

-Kicsim!? Várj! - szólt utána amikor már az ajtón akartam kilépni. - Itt a kocsikulcs. Vidd el hamarabb hazaérsz! A mobil nálad van? És a gyógyszereidet bevetted? - kezdett megint aggodalmaskodni, de felesleges. 

-Igen… anyaaaaa! Jól vagy…és nálam van! És bevettem! Indulhatok? - néztem rá kicsit frusztráltan, úgy félt mintha 17 éves lennék aki buliba készül. De megértem valahol… 

-Jól van. Csak féltelek ennyi az egész. De menj nem érj haza későn. - hesegetett ki a lakásból, majd utána be is csukta az ajtót. Ami kicsit még is lépett, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet. Így mosolyogva indultam el a kocsihoz. Amint beültem rá simitottam a kormányra. Amióta megvan a jogsi még egyszer sem vezettem, most pedig itt az idő. Óvatosan beraktam a slusszkulcsot a helyére, majd elfordítottam. Halkan felbőgött a motor és már indultam is. Út közben kapcsoltam zenét is, ami még jobban ellazított. A hatalmas parkolóban érve, leállítottam a kocsit, majd kiszálltam. Után befelé vitt útközben vettem egy nagyon gurulós kocsit és így folytattam az utam tovább. A hatalmas sorok között setalgatva mindent jó alaposan megnéztem, és került a kosárba egy új antiallergén párna anyának, és nekem is. Tovább haladva amire úgy gondoltam kell a kosárban landolt. Így egy félig teli kocsival állítottam a kasszához. Hamar mindent a szalagra helyeztem az el oda pedig szépen elkezdte lehúzni őket, és a másik oldalra pakolni. Gyorsan mozdulatokkal dobálta vissza mindent a kocsiba, majd a végösszeg is elhangzott. Amikor meghallottam mennyi is pontosan kicsit levert a víz de összeszedtem magam, és elindultam kifelé. 

-Őhmm… elnézést! Ezt ott felejtetted! - szólt utána valaki, mire kicsit furcsán kezdett kalimpál a szívem. Megálltam és lassan fordultam hátra, de aki éppen felém tartott a legrosszabb rémálmom volt. Barna bakancs, kék farmer, fehér póló és egy XXL szürke pulcsi volt rajta. Kecses nyak, markáns áll, nyuszi mosoly ült az arcán, és a szemei. A szemei ugyanolyanok!!! - gondolkodtam el, majd ocsúdtam fel amikor elém lépett, és felém jutott valamit. - Ezt ott hagytad! A tiéd! - néztem először a szemébe, majd a kezében lévő tárgyra, amibe történetesen a pénztárcám volt. Reszkető kezekkel nyúltam utána, és martam ki a kezéből, s se szó, se beszéd nélkül viharzottam ki a boltból. A kocsihoz érve zihálva kapkodtam a levegőt, s próbáltam megnyugtató magam, ugyanis haza kell még érjek biztonságban. 

Sziasztok csajok.
Elkészült ez a rész is. Innentől kezdve lesznek érdekesek az események. Remélem azért tetszett nektek a rész!? És szerintetek kivel találkozott? Várom a teoriátokat kommentben.
A hibákért bocsika majd javítom őket. ☝️

Millió puszika és jó hétvégét minden kedves olvasómnak.

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️