A láthatatlan gyilkos (Jikook) Befejezett.

19. Fejezet

Néhány perc csend után a csengő hangja szelte át a csendes magányomat, majd komótosan ballagtam le a lépcsőn, de a szemeim duplájára nőttek amikor is Jungkookot pillantottam meg az ajtó a anyával beszélni. 

-Anya? Jungkook te mit keresel itt? - néztem először szülőmra, majd a váratlan vendégünkre. 

-Szia Jimin. - nyúlt a kabátja zsebébe és a telefonomat mutatta felém. -... visszahoztam a telod. - nézett a készülékre, utána rám. Mire enyhén bólintottam neki és oda lépkedtem hozzá. Kezemet felé nyújtottam, de megfogta a másik hatalmas mancsával kicsi kacsom, majd húzni kezdett a nappali felé. Ott le ültünk a kanapéra ő viszont velem szembe fordult és kézfejemet simogatta hüvelykujjával, amit nem tudtam hova tenni de ekkor a másik zsebéből elővett egy cetlit, és elém tolta. Egy szám volt rajta semmi más mire kérdőn néztem rá és hangot is adtam csodálkozásomnak. 

-Ez meg mi? - tekintetem közte és a cetli között cikázott. 

-Nem ismerős? - kérdez aggódást hallatva a hangjából, de csak nemlegesen razom meg a fejem. - Erről a számról küldtek az sms-t neked. 

-Jungkook nem értem mire akarsz kilyukadni, de nekem nincsenek barátaim se senkim ugy akivel beszélnék. Max Hobi de róla sem hallottam már évek óta. - tartam szét a kezem csodálkozva. 

-Ez e… 

-Kész a vacsora. - lépett be anya a nappaliba hatalmas mosollyal az arcán. - Bátorkodtam még egy terítéket rakni, remélemve, hogy velünk tart. - nézet anya a mellettem ülőre. 

-Áh… nagyon köszönöm. Elfogadom! - állt fel gyorsan ültő helyéből, s felém nyújtotta a kezét. - Gyere. - nézett rám kedvesen, mire bele csúsztattam hatalmas kezébe kicsi mancsom és felhúzott engem, majd a konyha felé indultunk, de egy valamin megakadt a szemem. A keze még mindig a kezemet fogja, s egyre szorosabban. - a szívem hatalmasat dobbant tettére, így pírral az arcomon ültem le az asztalhoz lehajtott fejjel. Halk motoszkálást hallottam meg magam mellől, a tányér eltűnt előlem. Lássa emeltem fel a fejem és anya meleg mosolyával találtam magam szemben, majd elem rakta a teli tányért. Ezt követően Jungkooknak is szedett és végül magának. Elület velem szemben és enni kezdtek, de nekem valahogy nem ment, nem volt étvágyam. Mire anya hangja rántott vissza mélázásomból…. 

-Jimin kicsim valami baj van? Miért nem eszel? Meg olyan sápadt is vagy. Bevettem már a gyógyszereidet? - kérdezte tőlem aggódva. 

-Anya… nincs semmi baj. Csak… - néztem jobbra balra mire folytattam. -... nem vagyok éhes! Ennyi!- erőltettem magamra egy mosolyt. 

-De be kell vegyed a gyógyszereidet. Ahoz pedig muszáj enni. - jegyezte meg és ekkor tudatosult bennem, hogy más is van itt. 

-Légyszíves ne a vendég előtt. - pillantottam rá szúrós szemmel, majd a pálcikámhoz nyúltam és lassan enni kezdtem. 

-Öhm bocsánat, de milyen gyógyszerekről van szó? - kérdezte a mellettem ülő, s anyámra nézett. 

-Még nem mesélte Jimin? - kérdezett vissza szülőm mire nekem gombóc nőtt a torkomban. - Szóval Jiminek egy veleszületett betegsége van, illetve volt, mert kb fél éve sikeres szívműtéten esett át. - vetett egy pillantást rám anya büszkén. 

-Ahhh… értem. Akkor múltkor azért voltál rosszul? - fordult felém Jungkook, mire kissé idegesen bólintottam egyet. És innentől kezdve csend telepedett ránk a vacsora végéig. Miután végeztünk anya a tányérokat a mosogatóba tette. 

-Menj fiam feküdj le. - mosolygott rám a pulf mellől. 

-Én is megyek. Köszönöm ezt a finom vacsorát. - hajolt meg enyhén a mellettem álló, s felém fordult.