A láthatatlan gyilkos (Jikook) Befejezett.

16. Fejezet

Jimin szemszöge. 

Vacsora után gyorsan letusoltam, majd bújtam is az ágyba. Az illatos párna és paplan közt hamar elragadott az álom. 

Egy büdös sikátor bejáratánál álldogáltam, és csak vártam. Ekkor viszont feltünt egy harmincas éveiben járó férfi aki éppen sietett valamerre. A jól bevett módszert alkalmaztam, kloroform és egy rongy a kezembe, majd elkezdtem követni őt. Egy elhagyatott utcára fordult rá és ekkor csaptam le. Rugdosott, ütött, de én erősebb voltam és már a kezeim között fekszik eszméletlenül. Hamar vállamra kaptam a testet majd elindultam hazafelé. Otthon a pince felé vettem az irányt és a falból lógó láncokra kötöttem ki őt. De most valahogy nem volt kedvem játszadozni vele. Igy felpofoztam majd a szokásos mozdulatokat végeztem el. Gyenge hörgést hallgatót amikor átvágtam a torkát, majd jött a szám, a 18- at kapta. 

Izzadtan ültem fel az ágyamban és néma sírásba kezdtem, kezeimet arcom elé kaptam, s rázni kezdtem a fejem. 

-Neehhh… miért én?? - suttogtam magam el, majd lassan kikeltem az ágyamból és a fürdő felé lépkedtem. Hamar magmostam az arcom, de a tükörbe nem mertem belenezni így inkább vissza ballagtam a szobába, viszont nem tudtam visszafeküdni így az asztalomhoz ültem és rajzolni kezdtem. Mire végeztem a munkámmal már kivilágosodott így a fejem lehajtva kezdtem el gondolkodni, de az álmosság erősebb volt. 

Telefonom idegesítő pittyegésére keltem fel, majd nagy nehezen az ágyhoz vonszoltam magam. Kómás fejjel megnyitottam az üzenetet, de nem az várt amire gondoltam. 

Ismeretlen. 
Tudom, hogy te vagy! Hamarosan újra együtt leszünk. 

Ennyi állt az üzenetben amitől a szőr is felállt rajtam, és egyfajta remegés tört rám. Sokkosan néztem a két mondatot a kijelzonom, amikor is csörögni kezdett viszont annyira reszkettem, hogy képtelen voltam felvenni így elhallgatott. De újra zenélni kezdett a készülék, s mire észbe kaptam az ujjam a zöld ikon felé húztam. Félve emeltem a fülemhez és… 

-Ha… Halló… - szóltam bele dadogva. 

-Szia Jimin. Jungkook vagyok ma esetleg ráérsz? Meghívnálak egy narancslére! - nevette el a mondat végét, ami engem is mosolygásra késztetett. 

-J… jó. - ennyit tudtam kinyögni neki válasz gyanánt. 

-Akkor ott találkozunk ahol tegnap, úgy 5 felé neked jó? - lett sokkal vidámabb a hangja. 

-Ühüm… - hümmögtem neki. 

-Jimin? Baj van? Történt valami! - váltott át hirtelen aggódóba, mire visszatértem a valóságba. 

-Ne… nem nincs semmi baj. Csak… csak nemrég keltem és kómás vagyok. Ennyi. - gyorsan elhadartam neki egy hazugságot, s próbáltam leplezni a félelmemet.

-Jaj ne haragudj. Én nemrég végeztem elmehetek érted, ha gondolod. 

-Köszi de nem kell. El tudok menni oda egyedül is. - nevettem fel, és meg akart a homlokom. 

-Jól van. Akkor nemsokára. Szia. - evvel le is tette a telefont, és csak magam elé tudtam bámulni. Mi… mi a franc volt ez?

 " El tudok menni oda egyedül is!" - Bassza meg most mit csináljak. Tudtam idegesen a hajamba, s kicsit meghúztam azt ideg levezetés gyanánt, de a falon lévő órára pillantva tudatosult bennem, hogy már most késésben vagyok. 

-A kurva életbe! - kiáltott fel, majd úgy pattantam ki az ágyból mint akit bolha csípett meg. Hamar elkészültem, s indultam is el a megbeszélt hely felé. Remegő gyomorral és kézzel léptem ki a házunk ajtaján, majd zártam be. Retegtem… nagyon minden apró neszre hátra fordultam, de felesleges volt. Majd mikor a kávézó sarkához értem megálltam és egy nagy levegőt vettem, evvel nyugatva magam.