A láthatatlan gyilkos (Jikook) Befejezett.

20. Fejezet

"Azt hiszem ebben a három hétbe bele zúgtam Jeon Jungkookba." 

A gondolataim csak úgy cikáztak a fejemben, és a miértéket keresték. De folyton ugyanarra a dologra jutottak. Ez őrültség!!! Nem szerethetem hisz ő egy rendőr… neki komoly ambíciói vannak nem fog leállni egy magam fajtával csupán szerelemből. Elmélkedésemből egy kéz rántott vissza, ami az arcom előtt lenget, mire fejem enyhén megrázta és a hatalmas mancs tulajára néztem aki nem más volt mint magam Jungkook. 

-Mehetünk? - nézett rám azzal a gyönyörű csokoládé barna szemeivel, amitől megremeg a szívem, és egy hevesebb tempót vett fel. - Hahooo Jimin! Jól vagy? - tette fel a kérdését mire elkaptam a tekintetem róla, s az asztal mintáját kezdtem bámulni. 

-Pe… persze csak a gondolataim túl hangosak voltak. - jegyeztem meg, de képzeletben jól tarkón is vágtam magam, most biztos őrültnek tart. "Ahhh elbasztam…" - dorgáltam meg saját magam csendben, mire egy kuncogás rántott vissza sötét önmarcangolásomból. 

-Na gyere te elmélkedős… már későre jár. - fogott a kezemre, mire az arcomat elöntötte a pír, s lehajtott fejjel indult el utána. Viszont ekkor valami szemet szúrt… kezeink egymásba gabalyodva voltak, és így mentünk végig a kávézón a kijáratig. Amikor kiléptünk a hűvös éjszakába nagy léptekkel indultunk az Örs parkolója felé, majd kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót. Lassan ültem be a járműbe, s csuktam be az ajtaját, Kook pedig a kocsit megkerülve a kormány mögé huppant be. De nem indította be csak ült, és bámult ki a szélvédőn. Alig mertem ránézni annyira zavarban voltam, mire egy nagyobb sóhajt engedett ki, majd a kormányra csapott. Egy kicsit megugrottam a hirtelen hang miatt, mire rám kapta pislogóit.

-Megijedtél? Sajnálom… csak annyira… - itt elhallgatott és idegesen a hajába túrt. -... csak ahhh… tudod van valaki aki tetszik, de nem tudom hogyan mondjam el neki az érzéseimet. - nevetett magán cinikusan, de az én szívem itt tört össze végleg, még egy kósza könnycsepp is elindult végig szántva az arcomat. Nagyot sóhajtottam, s kitörni készülő sírásom gombócát igyekeztem visszanyelni, ami hellyel-közel sikerült. Lassan rá vezettem tekintettem… Feje a kormánynak döntve pihent, míg két hatalmas keze kobakja mellett volt erősen kapaszkodva az említett tárgyba. 

-Há…hát állj elé és mondd meg neki. Egyszer élünk, élvezzük ki! - erőltettem magamra egy mű mosolyt, majd elfordítottam az ablak felé, s úgy beszéltem tovább. - Nagyon szerencsés lehet az a lány. Ami ne… - itt közbe vágott így fojtva belém a szót. 

-Nem… Jimin… teljesen más a story lényege. - újabb sóhaj hagyta el ajkait, s meleg kezét éreztem meg a sajátomon, ami az ölemben pihent. 

-Miben lehetne más?? - fordult felé, s láttam enyhén meggyötört arcát. 

-Hát, hogy… nem lány az illető. Tudod ő kicsit visszahúzódó típus, de hatalmas szíve van, s amikor nevet szemeit csíkká szűkíti. Az egész lénye magával ragadt és…. 

- Elég!!! - szóltam rá kicsit hangosabban, mert kurvára rosszul esett amiket mondott. 

-Hadd mondjam végig. - válaszolt nekem kicsit idegesen. 

-Kérlek neeee… - szívem hangos zakatolásba kezdett, szemeimet a sós cseppek takarta el, így csak elmosódott képeket láttam. Kezemet kirántottam Jungkook hatalmas macsaiból, s a mellkasomra szorítottam. Annyira fáj… ez lenne a szerelem? - tettem fel magamnak a kérdést, de Jungkook hangja rántott vissza a valóságba. 

-Jimin mi a baj??? - kérdezte a semmiből és aggódást hallottam ki a hangjából. - Rosszul vagy? - nyúlt volna a kezemhez, de elrántottam, s az ablak felé fordultam fejem az üvegnek döntve. 

-Haza akarok menni. - nyögtem ki ezt az egy mondatot, de vállamra fogott és magával szembe fordított. Így láthatta meggyötört valomat, amit senkinek sem akartam megmutatni. 

-Mi a baj?? - arcom két oldalára fogott, majd úgy nézett könnyáztatta szemembe. - Ne… nem szeretem ha sírsz! - törölte le finoman hüvelykujjával szívem fájdalmát. - Nézz rám kérlek!! - szólt rá erélyesebben, de csak a fejem ráztam nemlegesen. Nem tudok a ránézni, nemhogy a szemébe. - Kedvellek! Jimin… - nyitottam fel pislogóimat a szó hallatára, de se köpni, se nyelni nem tudtam, mire összeszedtem a gondolataimat… 

-Miii??? De ez lehetetlen… - ejtettem ki a szavakat egymás után, mert nem hittem a fülemnek. 

-Nem. Nem az… kedvellek. Amióta csak megláttalak abba a boltba kezedben a jelvényemmel,  mindig te jártál az eszemben. Próbáltam elnyomni magamban a dolgot, de nem sikerült. - nézett végig a szemébe mondata közben. Majd lassan közeledni kezdett felém, szívem még mindig őrült módon kalapált a mellkasomban a levegőt kapkodva próbáltam nyugtatni magam. -Mindent megpróbáltam…. De nem tudok tovább távolságot tartani tőled. Érezni akarlak… - suttogta ajkaimra, s éreztem meleg leheletét az arcomon. Majd lassan összeérintette párnáinkat, mire bennem több millió kis pillangó kelt életre egyszerre, s kezdett csapkodni a mellkasomban. Finoman kezdte mozgatni forró ajkait az enyémeken, mire megremegtem, s nagyot szuszantam a csókunkban. Ami nem tartott kb.1 percnél tovább, de megérte a felhők felett jártam gondolatban, mire elvált tőlem, de arcomat ujjával cirógatta. Szemeim lehunytam az érzésre, s bele bújtam teljesen az érintésében. Az egész olyan mint egy álom… egy valóra vált álom, de a jobbik verzióból. 

-Menjünk haza viszlek. - evvel visszaült az ülésbe, majd a kulcsot becsúsztatta a helyére és már indultunk is. Az út csendben telt hazáig, viszont nekem annyi kérdésem lett volna felé, de féltem feltenni azokat. Csak bámulni tudtam egész lényét… az izmos karját, a nyaka ívelt részét, az egész arcát és azt a kis nyuszi mosolyát. A mosolyát…. ugyan olyan mint álmaimban neki. De ő nem lehet gyilkos hisz ő a rend őre, nem lehet kegyetlen gyilkos. Azt hiszem ha hazaérek fel kell hívjam Namjoon el kell mondanom valakinek, már nem bírom egyszerűen szétfeszít belülről, és teljesen elvesztem önmagam. Hirtelen gondolataimból a jármű lassítása rántott vissza, majd végül megis állt. 

-Megjöttünk. - hallom magán mellől ezt a szót mire tekintetem az utca felé irányítom, és tényleg. A házunk körvonalait látom magam előtt az esti lámpák fényénél. Gyorsan kicsatoltam magam, s szálltam volna ki, de Jungkook keze megakadályozott benne. - Jimin. Amit az előbb mondtam az igaz! Kedvellek… - mosolygott rám kedvesen. Mire egy bolintást ejtettem felé, majd kihúztam a kezem vas karmaiból, és a ház felé siettem. Vissza sem nézve léptem be, s a falap mentem lecsúszva fejem a térdeimre hajtottam. Szívem zakatolását a fülembe hallottam, és csak egy szó visszhangot a fejembe. "Kedvellek". Hamar lekaptam a cipőm majd felszaladtam a  szobámba anyámnak nem is köszönve. Remegő kézzel vettem elő a zsebemből a telefonom, s azt az embert tárcsáztam aki, ha minden igaz segíthet nekem. 

Mert előbb-utóbb ebbe bele fogok örülni!

Sziasztok csajok.
Na hát elérkeztünk ide is.
Kinek hogyan tetszett a rész?
Pihenjetek sokat....
Millió puszika és ölelés

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️