A láthatatlan gyilkos (Jikook) Befejezett.

18. Fejezet

Jimin szemszöge. 

Amint hazaértem köszönés nélkül elindultam a szobám felé, majd gyorsan a fürdőbe mentem. Hamar le öltöztem, s a zuhany alá álltam. Hagytam, hogy a langyos vízcseppek végig szaladjanak az egész testemet, majd a lefolyóba érjenek. Próbáltam kizárni minden negatív gondolatot, de igen nehezen ment mivel becsapva éreztem magam. És ez fájt a legjobban… úgy fél óra víz folyatás után elzártam a csapot, majd kiléptem a kabinbol, s hamar megtörölköztem. Vissza ballagtam a szobámba, viszont ekkor észrevettem, hogy ne vittem magammal a telefonom így vállat vonva töltőre tettem, majd csalódottan feküdtem le a puha ágyamba. Hanyatt fekve bámultam a plafont, s majd nyelt el a sötét álom ismét. 

Másnap reggel hangos dörömbölésre ébredtem fel, s csiga tempóval másztam ki a puha ágyamból, hogy megnezem ki is az ilyen kora reggel. Mire elértem egyre agresszívabb lett a zaj, majd szemét dörzsölve nyitottam ki a falapot, és egy nem várt személy állt ott teljes valójában. Mire felocsúdtam kómás valómból már két  erős kar fonódott körém, s vont magához közelebb. Mire sűrű pislogásomból magamhoz tértem, és eltoltam kicsit, mert a privát szférámba lépett. 

-Jungkook? Te mit keresel itt? - kérdeztem tőle meglepetten. 

-Van fogalmad arról hányszor hívtalak tegnap?? Tudod mennyi aggódtam! - kérdezett vissza, s két kezét az arcomra tette, így muszáj voltam a szemeibe nézni. 

-Ühmmm… nem? - válaszoltam neki kérdéssel. 

-Ha 10x nem hívtalak, egyszer sem. Miért nem vetted fel??? Azt hittem bajod esett.-nézett végig a pislogóimba, amitől a szívem megremegett, és heves tempót vett fel a mellkasomban. Enyhén levert a víz és kezdtem szaporán venni a levegőt. - Válaszolj már? Jimin hol voltál tegnap? - fogott vállamra és kicsit megrázott, ezzel vissza rántott a valóságba. Majd erő vettem magamon és elhúzodtam tőle. 

-Te… te nem jöttél el! Majdnem 1 órát vártam rád. - közöltem vele a száraz tényeket amik nyomták a szívem. 

-Dolgoztam. Sajnálom, de írtam üzenet is. Nem kaptad meg? - lépett be a lakásba, s becsukta maga mögött a falapot. 

-Itthon felejtettem és lemerült. - vontam vállat, és a konyha felé vettem az irányt. 

-Hol van??? Nézd mennyi üzenetet írtam!!? - mutatta felé a saját készüléket, mire nem kicsit dermedten le a tevékenységemben. 

-Miii… ez… sajnálom. 

-Hol van??? - ismételte meg a kérdését. 

-Micsoda?? 

-A telefonod!!-nézett rám hatalmas szemeivel. 

-Fent a szobámba, töltön. De minek az neked??? - kérdeztem vissza csodálkozva a mire elindult volna a lépcső felé. 

-Héé nem mehetsz fel!!! - kiáltottam rá hirtelen, amire megtorpant. - Mingyárt jövök. - evvel felmentem a szobámba, és lehúztam az említett tárgyat a zsinorról és visszamentem a földszintre. - Tessék… de minek ez neked??? - néztem rá csodálkozva, majd kikapta a kezemből a készülékem és gyorsan bekapcsolta. Bár felesleges volt bekapcsolni a ugyanis pin kódot kért. Mire a gondolat végére jutottam már szólt is nekem. 

-Kód!!! - nyújtja felém a tárgyat mire én lassan elvettem tőle és beütöttem a négyjegyű kódot. 

-Tessék! - adtam vissza neki, s a pult felé fordultam a narancslevet kiönteni magamnak. Majd kb 10 perc csend után szólalt meg, de a hangszíne durva és kicsit ideges volt. 

-Ez mi? - mutatta nekem az elolvasott üzenetet az ismeretlentől. 

- Az ühmmm… semmi. - akartam kikapni a kezéből de elrántotta azt. 

-Jimin ez nem játék. Ezt tegnap kaptad… ki ez!!?? 

-Honnan tudjam. Ismeretlen számról küldte valaki. - néztem rá sokkosan, mert nem értettem mi ez a nagy aggódása irántam. 

-Jimin ez egy fenyegetés!!! És innentől kezdve nélkülem nem mehetsz ki sehova. - szegezte nekem a mondatait mire elkerekedtek a szemeim a döbbenettől. 

-Ez amúgy vicces alig megyek valahova. És inkább ne is teszem ezt nincs kivel. - néztem rá csalódottan, majd… - Most ha kérhetem elmennél?? Szeretnék zuhanyozni és reggelizni. - biccentettem az ajtó felé.

-Jimin nem vicceltem! - jegyezte meg szigorú hangnemben. - És ezt elviszem!! - mutatta fel a telefonom nekem. 

-Miii??? Nem kell nekem. - kezdtem el kötekedni vele. 

-Akkor lefoglalom. És házi őrizetbe raklak. - mutatta fel a mutató ujját fenyegetőleg. 

-Ez nevetséges… nem is ismerlek!!! Mi van ha te küldted az üzenetet?? - álltam ki magamért. 

-Most ugye ezt nem gondoltad komolyan? Nem hiszlek el… de ahhh maradj itt. Délután jövök!- evvel el is hagyta a lakást engem a konyha közepén hagyva rengeteg kérdéssel a fejemben. 

Reggeli után, gyorsan letusoltam és felöltöztem, de nem tudtam mit csinálni, így inkább lefeküdtem. Viszont hamar utolért az álom… 

Egy világos kék szobában ültem rengeteg játék között. Lassan néztem körbe a nagyobb helyiségben, mire nyílt az ajtó és egy barna hajú kisfiú lépett be rajta. A szívem elszorult és a könnyeim utat akartak törni maguknak. 

-Jaj ne sírj öcsike. Anyáék nem dühösek már!!! - ült le mellém a kisfiú. 

-De Kook megöltem azt a kis madarat. Amikor csak segíteni akartam neki. - zokogtam fel hirtelen, és bele bújtam meleg ölelésébe. 

-Tudom. Nyugodj meg…-kezdte simogatni lágyan a hátamat. -... Minden rendben lesz. Ígérem!!! - váltunk el egymástól és letettük a kis új esküt, ami nálunk szent dolog volt. Majd lefeküdtem a kis kék színű ágyba és csak magam elé tudtam bámulni, majd velem szemben helyezkedett el a barna hajú kisfiú. 

-Naaa ne sírj. Én mindig meg foglak védeni. Rendben??? - törölte le sós cseppjeimet kezével. 

-Kook, csak 5 perccel vagy  idősebb nálam. Nem kell ennyire atyáskodni fölöttem. - kuncogtam el magam a mai nap először. 

-Hát pont ezért leszek… 

Hevesen dobogó szívvel ültem fel a puha ágyamban. Kezemet a mellkasomra szorítottam nyugtatásom gyanánt, ami nem nagyon jött be, mert anya hangja szelte át a szoba csendjét. 

-Jimin?!? Megjöttem.- nyitott be hozzám két kopogás után. - Jól vagy??? - nézett rám aggódva, és pár lépésből átszelte a kettőnk közti távolságot. 

-Öhmm… hát persze csak nagyon megijedtem. Ennyi történt. - nyugtattam meg őt evvel a gyenge kifogással. 

-És amúgy hol van a telefonod??? Hívtalak többször is, de nem vetted fel. - jegyezte meg kérdőn. Hirtelen viszont azt sem tudtam mit válaszolhattam volna, de… 

-A telefonom??? Hát az… izé véletlen ott hagytam a kávézóban tegnap azt hiszem. - vontam vállat és visszafeküdtem az ágyamba. 

-Akkor el kell menjünk és le kell tiltani a számod, s újat kell venni neked. - nézett rám szülőm egy kedves mosollyal. 

-Ne… nem kell. Az egyik barátom ott dolgozik szerintem ő megtalálta, és vissza juttatja majd hozzám. - fordultam ki az ágyon, mire anya megsimogatta a vállam, és kiment a szobámból. De mielőtt becsukta volna a falapot még vissza szólt nekem. 

-Nemsokára kész a vacsora. Majd szólok addig pihenj. - evvel becsukta az ajtót és ismét egyedül maradtam a rosszabbnál, rosszabb gondolataimmal.

Sziasztok csajok.
Itt az újabb rész.
Remélem tetszet azért és sorry ha rövid lett. 🥺😑
Millió puszika és ölelés

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️