A láthatatlan gyilkos (Jikook) Befejezett.

14. Fejezet

Jimin szemszöge. 

Reggel egy nővér matatására ébredtem fel, és úgy értettem magam mintha összevertek volna. Nagy nyöszörgések árán sikerült ülő helyzetben helyezem magam. 

-Áh jó reggelt.- nézett rám kedvesen a fehér ruhás hölgy. 

-Jó reggelt. - válaszoltam vissza mosolyogva. 

-Hogy érzi magát? Fáj valamilye? - bombázó meg a kérdéseivel, amire csak nemlegesen ráztam a fejem. - Amúgy az édesanyja itt van csak elment kávézni és a papírokat rendezi. Utána haza mehet. - teszi vállamra a kezét és megpaskolta kicsit biztatás gyanánt. 

-Köszönöm. - biccentettem és a keze munkáját figyeltem. Mikor is az kis éjjeli szekrényből a fehér kártyát elvette, s a kukába akarta dobni. 

-AZ NEM SZEMÉT!! - kiáltottam rá hirtelen, amire enyhén megugrott, majd felém nézett. 

-Jaj sajnálom. - indult vissza hozzá és a kinyujtott kezembe helyezte a kis papír darabot, majd el is hagyta a szobámat. És igen… megint egyedül vagyok a gondolataimat, s a tévképzeleteimmel. Ekkor viszont újabb látogatom jelent meg az ajtóban, amit kikerekedett szemmel figyeltem. 

-Szia Jimin. - köszönt nekem kedvesen. 

-Sz… szia.. - viszonoztam üdvözlését. - Mi… miért van itt? - kérdeztem tőle ijedten. 

-Hívott az orvosod, hogy rosszul voltál éjszaka és nyugtatót kellett kapj. És kértelek már, hogy tegezz nyugodtan. - szelte át a kettőnk közti teret, majd leült az ágyam melletti székre, s úgy nézett rám. - Meséld el mit álmodtál! - mosolyog rám ugyan olyan kedves arckifejezéssel amivel bejött. 

-Ne… nem igazán szeretnék. - vallottam be őszintén, ugyanis féltem, hogy hülyének fog nézni. Bár ki nem? 

-Ügye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem! - próbál győzködni de ugyanazon a véleményen vagyok mint eddig, így nemlegesen ráztam meg a fejem, hogy nincs mit mondanom. - Hát jól van. Ha bármi van hívj, és ne a kórházból az orvos. - jegyeztem meg szórakozottan, ami nekem is egy kis mosolyt csalt az arcomra. Evvel fel is állt és a falap felé vette az irányt, de mielőtt kilephetett volna anyám jelent meg előtte kissé nyúzott arccal. És ez is csak miattam van. Mindig miattam aggódik, s rohangál. Jobb lenne ha megszűnnek létezni, és akkor talán mindenkinek jobb lenne az élete. Nem csak anyának, hanem Namjoonnak, Jinnek és hiszitek vagy sem a nyomozó Jungkookot is ide soroltam. És, hogy miért fogalmam sincs… - gondolataimból anya hangja szakított ki. 

-Gyere kicsim. Elintéztem mindent. - lépett mellém, majd segített felkelni az ágyból. Hamar felöltöztem, és már indultunk is haza. Az út csendben telt ami valamilyen szintem megnyugatott de aggódtam is. Vajon anyának mennyibe került, hogy én kórházban voltam megint. De ha jobban leszek én is elmegyek dolgozni, legalább evvel segíthetek neki. 

Ahogy beléptünk a lakásunkban megcsapta az orromat a tipikus itthon illat it annyira szeretek. Hamar kibuktam a cipőből, s a szobám felé vettem az irányt. Amint beléptem az ismerős falakkal körbevett helyiségbe megrohamoz tank a gondolatok. Így az ágyamon ülve töprengtem el, mi is lenne nekem a legjobb. Ha beszélnek ezekről valakinek, vagy ha továbbra is magamban tartom. És ekkor eszembe jutott valami, gyorsan a telefonom után kaptam és tárcsáztam az egyetlen olyan embert akivel erről tudok beszélni. Kicsit izgatottan nyomtam rá a zöld kis ikonra, majd a fülemhez tettem a készüléket, s pár csörgés után már fel is vette… 

-Halló! Kim Namjoon. Kivel beszélek? - szólt bele a készülékbe, és nagyon gondolkoztam azon, hogy inkább lerakom de valami miatt nem ezt tettem…. 

-Ha… Halló. Namjoon, Jimin vagyok. Ráérsz egy kicsit beszélni? - kérdeztem tőle kissé dadogva. 

-Oh… szia Jimin. Hát persze elmenjek hozzád? Tíz per…. - nem tudta befejezni, mert a szavába vágtam. 

-NEEE… így… kön… könnyebb nekem. - szólaltam meg halkan, mire el mormolt egy "rendbent". És már kezdtem is, mindent elmondtam neki. A betegségemet, a műtétet, és azt is mióta vannak ezek az álmaim. És ő azt tanácsolta, hogy kicsit mozduljak ki otthonról, mert az elszigetelődés nem igazán jó ebben a helyzetben. Azt tanácsolta próbálják meg barátokat szerezni és járjak társaságba az sokat segítene rajtam, s talán ezek a rémképek is megszűnnének. Így hát megfogadtam a tanácsát és próbáltam többször elmenni otthonról, még ha csak sétálni. Viszont mindig egy helyre lyukadtam ki minden egyes sétám alkalmával, majd hosszas gondolkodás után felhívtam azt az illetőt akire sosem gondoltam volna. Amint bepötyögtem a számot a telefonomban gondolkodás nélkül nyomtam a zöld kis telefon gombra és már csengett is, jó pár bugas után felvette a hívásomat és…. 

-Halló Jeon Jungkook bűnügyi nyomozó! - szólt bele a készülékbe, és nekem nagyon dobbant a szívem majd egy enyhe fájdalom is kísérte ezt a kisebb szívdobogást, mire nagy nehezen én is bele szóltam. 

-Szi… szia. Jungkook, Jimin vagyok. Tudunk találkozni? - kérdeztem meg tőle kissé dadogva, s félve mire enyhe kuncogast hallotam a vonal másik végéről. 

-Szia Jiminie. Hát persze. Most végeztem elvileg… hol szeretnél találkozni? - kérdezett vissza kedves hangon, és a kezdetleges nevetését hátra hagyta. 

Remélem jól döntöttem, amikor felhívtam telefonon… 

Sziasztok.
Itt volna az új rész!!!
Remélem tetszet, és nem találtátok uncsinak. 😖
Millió puszika és ölelés

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️

Ui:nincs átolvasva.