A szekrényből kiveszem a ruhákat, ami még maradt, kivéve egyet. Az az egy marad holnapra. Háttal állok Jeff-nek. A kezei a derekam köré fonódik. Óvatosan megfordít, hogy vele szembe legyek.
- Minden oké? - kérdi Jeff, miközben a homlokát a homlokomnak dönti.
- Persze! Csak össze szeretnék pakolni, hogy ne holnap kelljen. - mondom, közbe vissza fordulok, és folytatom a dolgom. Nem kellett sok, majd vissza fordít.
- Tényleg csak ennyi?
- Igen! - mondom halkan. Kicsit lábujjhegyre állok, majd adok neki egy puszit. Visszafordulok, és folytatom a pakolást. Amikor végeztem, befekszek az ágyba, Jeff mellé. Egy darabig beszélgetünk.
- Ha haza megyünk. Te nálunk fogsz lakni? - kérdi Jeff a derekamra rakva a kezét.
- Szerintem igen, de Bellától kéne ezt megkérdezni. Megyünk, vagy majd később? - ajánlom fel.
- Majd később. - mondja Jeff. Lassan elkezd közeledni felém, majd egy puszit a számra. Egy darabig fekszünk még egymás mellett, amikor is Bella jön be óvatosan a szobába. Elmondta, hogy öltözzünk át fürdőruhába, mert megint megyünk a strandra. Így is tettünk. Átöltöztünk, majd elindulunk a teraszra, ahol Belláék várnak minket. Így hát elindulunk a strandra együtt. Én és Jeff fogjuk egymás kezét, felvállalva a kapcsolatunkat. A strandra érve leveszem a fürdőköpenyem, majd elindulok Jeff után a vízbe. Ő pár lépéssel előttem jár, így nem tudtam utolérni. Amikor már nem mertem tovább menni, szóltam neki. Inkább kiabáltam.
- Jeff! Gyere értem! - ahogy meghallotta a kiáltásom, megfordul, majd értem jön. Oda érkezve hozzám felkap az ölébe, majd visz tovább. Jól érzem magam a karjaiba. Kicsit bentebb menve közelebb hajolok hozzá. Egy apró puszit adok a szájára. Egy darabig bent vagyunk még a vízben, majd vissza megyünk a partra. Kiérve, leülünk a plédre egymással szemben. Egy darabig beszélgettünk. Feljött az a téma, amitől egy kicsit féltem.
- És meddig maradsz nálunk? - kérdi Jeff izgatottan.
- Fogalmam sincs, mert nem beszélhetek a szüleimmel, se senkivel, csak veletek. Majd Bellát kell megkérdezni. - mondom egy kisebb mosollyal az arcomon.
- Értem. - mondja Jeff, miközben lenéz a plédre. Lassan közelebb hajolok hozzá, az állát felemelem, majd mélyen a szemébe nézek. Ekkor a szép kék szemei felcsillantak. Még közelebb hajolok hozzá, és egy apró puszit adok a szájára. Nem sokkal később Belláék is kiértek a partra. Kezd hűvös lenni az idő, lehet, hogy az eső is esni fog.
- Na pakoljunk össze! - kezd bele Bella. - Mindjárt esni fog az eső!
Összepakoltuk a cuccunkat, és elindultunk vissza az apartmanba. Amikor vissza értünk, én egyből mentem vissza öltözni. Mivel kezdett nagyon hideg lenni, és találtam egy pulcsit, ami nem a Mia cuccai között volt, így gondoltam, hogy Jeff-é az. Ő a konyhába volt, és Bellával beszélgetett, így nem tudja, hogy kölcsön vettem a pulcsiját. Miután felöltöztem, kimegyek a nappaliba, ahol a többiek is voltak. Leülök Jeff mellé, akinek a szeme csillogott.
- Ki mondta, hogy neked adom a pulcsimat? - kérdi felém fordulva.
- Mivel Mia nem hozott pulcsit, így kénytelen voltam kölcsön venni a tiédet. Bocsi! - vetek rá egy pillantást, majd vissza a tévére.
- Anya! Beszélnünk kell! - mondja Jeff. Bella ránk néz.
- Mond! - mondja Bella.
- Sopha meddig maradhat velünk? - kérdi Jeff előre dőlve.
- Fél évig! Tehát olyan január környékén megy vissza. És akkor jön vissza Mia is. - mondja Bella ránk nézve. Ahogy befejezte, vissza néz a tévére, nem kerítve nagy ügyet ennek a dolognak. Jeff rám néz, biccentve a fejével, hogy menjünk be a szobába. Én vettem az adást, és bemegyünk a szobába. Leülünk az ágyra.
- Baj van? - kérdem aggódva.
- Az, hogy nincs sok időnk hátra. - kezd bele. - Tudom, hogy itt van még az egész nyár, meg még fél évig sok idő van, de hamar el fog telni, mint ahogy ez a két hét is.
- Megoljduk! Szerintem a suliba elkerülhetetlen lesz, hogy találkozzunk. Megoldjuk! - ahogy kimondom egy puszit adok a szájára, amit egyből viszonzott.
YOU ARE READING
Az a nyaralás
FantasyA Tesi tanárral című könyvem valamilyen szintű folytatása!! Egy nyaraláson kezdődött minden. Csak egy egyszerű nyaralásnak tűnt, de mégis hirtelen fordulatot vesz. Sophia egy ,,véletlen" folytán rossz kocsiba száll be. Majd egy év után kerül vissza...