25.rész (18+)

92 4 0
                                    

Kapkodtuk a lábunkat befelé, mert elkezdett esni az eső. Így márciusban nem igazán lepődök meg a gyors időjárás változáson, de azért néha zavaró tud lenni a számomra.
Odabent letettük a cuccainkat, majd a konyha irányába vesszük az utat. Jack felajánja, hogy együnk melegszendvicset, én meg elfogadom. Gyorsan megcsinálja, majd megterít két személyre, és leül velem szembe.
Örülök, hogy a mai nap itt lehetek vele, mert addig se kell anyám bántalmazásait tűrnöm. És addig se leszek romokban.
Vacsora után elmentem fürödni, meg hajat mosni, hogy holnapra jól nézzek ki. Jack még hazafele említette, hogy holnap, azaz szombaton elvisz valahová, azt nem, hogy hová. Szóval izgulok.
Miután megvoltam, a hálószoba felé veszem az irányt. Jack már csak egy alsógatyába ül az ágyon, és perverzen mosolyog. Tudom, hogy mit akar, mire vágyik. Lassan és kecsesen lépkedek az ágyhoz. Óvatosan Jack felé kerekedek. Egy csókot adok a szájára. Lassan elindulok lefelé, hogy kínozzam még egy kicsit. Mikor az alsógatyájához érek, lassan lehúzom. Egyből elő kerül a hatalmas szerszáma. Elkezdem a kezemmel fel-le húzni a bőrt. Hallom, hogy Jack nagyon sóhajt, nem sok kell hozzá, hogy nyögjön is hozzá.
Elkezdek apró puszikat adni rá. Majd egyre mélyebbre megyek a számmal. Itt már Jack mély nyögéseit hallom. Egyre gyorsulok, mint kézzel, mint szájjal. Mielőtt elmehetett volna, abba hagyom, hisz még terveim vannak vele.
- Miért hagytad abba? - kérdi Jack meglepődve.
- Mert még terveim vannak veled! - ezzel a hátamra fekszek. Kecsesen leveszem a nadrágom, majd a pizsama felsőm. Jack arcát nézve, egy kicsit nevetnem kellett. Jack odahajolt az ágyékomhoz, majd elkezdte nyalni. Annyira jó érzés, hogy hangosakat nyögtem közben. Büntetésül én se élvezhettem el, így befejezte. Lüktettem odalent elég rendesen, de megértem, hogy miért hagyta abba.
Lassan a szerszámát hozzám érinti, majd belém csúszik. Még óvatosan mozog bennem, hisz ez a harmadik alkalom, hogy csináljuk, szóval ki kell tapasztalni a másikat.
Szépen óvatosan, nem sietettve a dolgokat mozog bennem. Hangos nyögések hagyják el a szánkat.
Jack egyre gyorsabb és gyorsabb lesz, gondolom azért, mert kezd a csúcsra jutni. A melleim pattogtak, amire Jack örömmel markolt rá. Ennél a pontnál egyre erősebben mozgott bennem, és nem is kellett sok, hogy elélvezzen. Még lökött párat bennem, hogy én is meglegyek. Szerencsére nekem is elérkezett a gyönyörű gyönyör.
Már jól esett, hogy megtettük ezt a lépést, mert hiányzott ennek a gyönyörnek az érzése. Az, hogy valaki és valami ennyire kitöltsön.
Jack mellém fekszik. Nem is emlékszem rá, hogy volt-e rajta gumi vagy nem, így kérdőn nézek rá, amit észre vesz.
- Mi az? - kérdi mosolyogva.
- Volt rajtad gumi?
- Persze, hogy volt! - védekezik mind a két kezét feltartva.
- Rendben, megnyugodtam.
Még egy darabig feküdtünk egymás mellett, és beszélgettünk. Ő is elmondta, hogy neki is jól esett. Már régóta várt erre, és most megkapta. Szeretne egy kicsit több ilyen alkalmat. Szeretné, ha többet járnék hozzá, hogy több ilyen közös élményünk legyen. Bár anyám miatt nehezen lesz megoldható, hogy én eljárjak otthonról, hisz keretek közt vagyok. De szerintem egy-két alkalom még belefér neki is.
Jack nem igazán tudta magát tűrtöztetni, így párszor a nem iszerveimhez ért, ami nem igazán zavart, mert vágytam az érzéseire. Mint ahogy látom, ő is vágyott arra, hogy megérinthesse a gyenge pontjaimat.
- Majd egyszer esetleg megtaníthatsz megujjazni. - ajánlom fel.
- Mi?! Nem tudod magad...? - épphogy nem mondta ki.
- Ööö... Nem... - mondom elszégyelve magam. Mielőtt összejöttünk, nem nyúltam magamhoz, és közbe sem csináltam semmit. Jack megértő volt, így azt mondta, hogy segíteni fog, hogy legalább egy héten egyszer segítsek magamon, ha nem vagyunk nála.
Még egy darabig beszélgettünk, majd eldöntöttük, hogy megyünk aludni, mert ő is és én is elfáradtunk kellő képen.

Az a nyaralásDove le storie prendono vita. Scoprilo ora