Lement az érettségi, mint az írásbeli, mint a szóbeli. Sikerült 5-össel átmenni. Jack-nek igaza volt. Egész könnyen ment. Az elmúlt egy hétben csakis a partit szerveztem. Johatan felajánlotta, hogy tartsuk nála a bulit. Szűk baráti kör lesz ott, szerencsére a szüleim nem. A szűk baráti kör összesen 5 főt jelent, velem együtt 6.
Nem olyan messze van Johatan háza Jack házától, így nála töltöttem öt napot, hogy együtt díszítsük. Csak ő és én. Ebben a két napban nagyon közel kerültünk egymáshoz, néha szó szerint. Jack nem tud róla, de szerintem nem is kell neki erről.
Már a harmadik nap csináljuk a helyet. Szeretném, ha tökéletes lenne. Egy hatalmas házról van szó, így mindennek meg van a saját helye. Épp a mosdóból jöttem ki, amikor Johatan jött fel az emeletre. Összemosolyogtunk.
- Na, gyere ide! - mondja, majd magához húz. Szoros ölelést adott. Eddig ebbe volt a legtöbb érzelem. Néha nem tudom, hogy mi is van köztünk, mert több, mint barátság, de mégse tudom eldönteni, hogy mit szeretnék tőle, vagy ő mit szeretne tőlem. Plusz nekem ott van Jack is, aki miatt nehezebb a dolgom.
- Figyelj! Őszintén válaszolj, kérlek. - Kezdek bele. Aprót bólint. - Mit érzel irántam? Néha úgy viselkedsz, mintha többet szeretnél, néha úgy, mintha csak barátok lennénk.
- Őszintén? Még én magam sem tudom, hogy mit érzek. Talán egy kicsit többet, de még magamnak se merem bevallani. Ha ezek után el szeretnél menni, megértem.
Erre nem mondtam semmit, csak megöleltem, hogy tudassam vele, hogy nem fogok elmenni, mert jó barátom, és szeretem őt. Egy pár másopercig habozott, de végül visszaölelt.
- Szeretnék veled lenni. Ugyanúgy barátkozni, mint eddig. Én kérlek rá, hogy maradj.
Egész délelőtt pakoltunk még egy kicsit, délután pedig elkezdtünk ketten iszogatni. Nála alszok, így nem bánom, ha van bennem alkohol. Jack tud róla, de nem féltékeny, mert Johatan a legjobb haverja, nyilván apám után.
A nappaliba ülünk a kanapén.
- Figyelj! - Kezd bele Johatan. - Nincs kedved ma velem aludni? - Nem részeg, mert egy feles és egy sör van benne, de akkor is meglepett ez a kérdés. Egy nagyon aranyos férfiról van szó, aki mindenben segít. Eddig nem volt olyan problémám, vagy bármilyen dolog, amiben ne tudott volna segíteni. Mindig ott volt mellettem, amikor más nem tudott. Mindig meg tudott nevetetni. Mellette fel tudok szabadulni. Önmagam lehetek. Máshogy tud szeretni, mint Jack. Az ő szeretét inkább a szerelemhez tudom kötni. Meg apa haverjának, így van egy kis félelmem, hogy apának vissza mondja a problémám, ami nem minden esetben lenne jó.
Két percig csendbe voltam, mert nem tudtam, hogy mit mondjak. Onnan tudtam, hogy sokáig voltam csendbe, hogy Johatan oldalba bökött.
- Hahó! Itt vagy kislány? - Kérdi.
- Igen, itt vagyok, bocsánat. Veled alszok, persze. - vállalom be. Ránézek, majd mosolyra húzom a szám. Vissza mosolyog. Őszintének tűnik.
Feláll és bekapcsolja a rádiót. Épp a Castaway szól a 5SOS-tól. Felpattanok a kanapéról, és elkezdek vele táncolni. Idő közben lecsúszott még egy feles, és egy Cider is. Kezdtem felszabadulni, és ahogy láttam, ő is. Elég közel táncoltunk egymással szemben. Jó érzés volt felszabadulni a sok stressz után.
Ahogy véget ért a zene, elmentünk fürödni külön-külön, majd az ágyba dobjuk magunkat. Jó vele lenni. És örülök neki, hogy találtam egy ilyen jó barátot, mint őt.
أنت تقرأ
Az a nyaralás
خيال (فانتازيا)A Tesi tanárral című könyvem valamilyen szintű folytatása!! Egy nyaraláson kezdődött minden. Csak egy egyszerű nyaralásnak tűnt, de mégis hirtelen fordulatot vesz. Sophia egy ,,véletlen" folytán rossz kocsiba száll be. Majd egy év után kerül vissza...