Az a nyaralás

17.rész

Egész úton beszélgettünk. Jó volt újra élni a régi napokat. Azt, hogy újra együtt lehetünk. Megérkezve a városba, Jack egy olyan helyen rakott ki, ahol ő nem látszódik, és ott, ahol esélyes, hogy onnan jönnék a barátnőmtől. Szóval gyalogolnom kellett még egy kicsit, amíg elértem a házat. Beérve a házba, már mindenki otthon volt. Bella egyből kérdezte, hogy merre voltam, és hogy mit csináltunk.
- Na mi történt? - kérdi Bella kedves hangon, ahogy leülünk a konyhába.
- Csak házit írtunk, meg tanultunk egy kicsit. - Ennyi volt a válaszom. A hajam szerencsére nem volt vizes, ezért nem bukhattam le. Viszont ahhoz képest, hogy csak a barátnőmnél voltam, eléggé ki vagyok öltözve. Ha Bella vagy esetleg Steven rákérdezne, hogy mi van rajtam, nem tudnám megmondani nekik. Szerencsére Jeff kijött inni.
- Sophia! Tudnánk beszélni? - Kérdi Jeffrey letéve a poharát.
- Persze! - Majd egyből felpattanok, és eltününk Belláék szeme elől. Beérve Jeff szobájába, leülünk az ágyra.
- Fontos téma! - Mondja Jeff kissé idegesen, amitől kezdtem egy kicsit félni. - Szakítani szeretnék!
Csak értetlenül nézek rá, amire folytatja.
- Érzékelem, hogy te már nem nagyon szeretnél velem úgy együtt lenni. Meg inkább Jack-kel iránt vannak érzéseid, mint irántam. Szóval most már szabad vagy! - mondja Jeff a szavakat könnyedén, mintha olyan könnyű is lenne ez az egész.
- Re.. Rendben.. - Kezdek el dadogni, amikor szóhoz jutok. - Akkor vége van mindennek. Köszönöm, hogy itt voltál mellettem egész nyáron. - lassan felé pillantok, majd el eresztek egy fél mosolyt, amit viszonoz szinte egyből.
- Igazán nincs mit. Ilyen egy jó testvér, tudod. - mondja, miközben még mindig mosolyog. Eddig még soha nem mondtuk ki egymásra, hogy testvér, de még is ez a valóság. Nem vér szerinti, csak olyan ,,fogadott" testvérek, ha lehet így mondani. Mind a ketten felállunk, majd megöleljük egymást.
- Na én megyek tanulni! Majd még úgyis beszélünk! - Válok el lassan tőle. Átmegyek a szobámba, majd elkezdek telefonozni. Nem sokkal később pedig bejön Bella, hogy Jeff nem-e mondott semmit. Én csak annyit mondtam, hogy nem. Mert nem szeretném, ha bajba kerülne. És akkor végleg elveszítek mindenkit. Miután elmondtam, hogy mi a helyzet, ki ment a szobámból. Szóval telefonoztam tovább. A nap hátra lévő részében ezt csináltam, majd elmentem fürödni, aztán aludni. Másnap reggel szokásosan Jeffrey keltett fel. Nagy nehezen kikelek az ágyból, felöltözök, majd kimegyek a konyhába. Ott szépen elkészítem a mai napra az ennivalót. Szegény Jeffrey-vel nem beszéltem sokat. Nem érzem úgy, hogy beszélnem kéne vele. Vagy akár csak bármit is mondanom kéne neki. Amikor már ott volt az idő, hogy indulni kell, így felveszem a táskám, és elindulok. Beérve a suliba egyből Jack-kel találom szembe magam. Egy apró mosolyt ereszt.
- Szia! - köszön elsőnek.
- Szia! - köszönök én is, ahogy vissza mosolygok rá.
- Hiányoztál! - mondja, ahogy az egyik kezével végig simítja a karom.
- Te is hiányoztál!
Annyira megölelném, de nem lehet. Nem itt! Már várom, hogy kettesbe legyünk. El kéne neki mondani, hogy Jeff-el mi a helyzet.
- Mi bánt? - Töri meg a csendet egyszer Jack.
- Jeff-el szakítottunk tegnap. Szóval szabad vagyok. Meg még hiányzik is a családom, szóval ennyi az egész.
Jack nem mondott semmit, csak erősen magához ölelt.
- Tudom, hogy nehéz, de nem sok van már hátra! Itt vagyok neked! - mondja Jack még mindig átölelve. Most jól esik az ölelése. Sajnos megszólalt a csengő, így mennem kellett órára.
- Találkozunk a következő szünetben, rendben? - kérdi Jack egy apró mosollyal. Viszonzom a mosolyát, majd egy aprót bólintok. Elindulok a termem felé, ahol mindenki bent volt már. Leülök a helyemre, és várom, hogy a tanár megérkezzen. Nem is kellett sok idő, és meg is érkezett. Az óra nehezen telt el, de végre vége lett. Ahogy meghallottam a csengőt, egyből elindultam a folyosóra.