Miután kibeszéltük magunkat, haza vitt. Szerencsére még mindig csak apa volt otthon, senki más. Mivel hátul volt az udvaron, én meg elől mentem be, így elkerültük egymást.
Minimálisan félek attól, hogy apa mit fog szólni, ha kiderül, hogy egy 30-as pasassal beszélek. Mivel Jack végül visszamondta, hogy nála lakjak, így kénytelen vagyok még tűrni. Bár jobban szeretnék végre már ott lakni, nála.
Nem sokkal később, miután haza értem, apa is bejött a házba.
- Hol jártál? - kérdezte, mikor a szobám ajtaja elé ért.
- Iskolába, meg Jack-nél. - hazudtam.
- Nem véletlenül egy Johatan nevű férfival voltál? - kezd ideges lenni. Erre nem tudtam mit mondani. Ez annyira sokkolt, hogy muszáj voltam leülni.
- Válaszolj! - kiabálja apa. Jobb, ha most tudja meg.
- D.. De.. - vallottam be. Azzal felemeli a jobb kezét, majd egy nagy pofont kapok az arcomra. Hirtelen nem tudom, hogy hol vagyok. Azért, mert kaptam a következőt, csak a másik oldalról.
- Hogy merted megtenni, hogy egy idős férfival találkozol? - kiabálja. - Hisz barátod van!
A könnyeimmel küszködök. Nem tudom erre mit reagáljak.
- De apa! - kezdek bele nagy nehezen. - Jack hozott minket össze! Tud róla! - kezdek kiállni magamért.
- Ne beszélj vissza! - mordul rám. Attól félek, hogy még egyszer megüt.
Próbál lehiggadni. Próbálja felfogni, hogy most mi is történt.
Nem néztem volna ki apából, hogy meg merne ütni. Ő inkább olyan, akivel el lehet beszélgetni, nevetni.
Kimegy az udvarra, jó erősen becsapva a bejárati ajtót. Miután valamennyire lenyugodott, visszajött, majd felém fordul. Egy kicsit még gondolkodik, majd megszólal:
- Jack-nek erről egy szót se! Hogy mit kaptál az előbb! Nem így ismert meg. Sajnálom az előbbit. Csak anyád beszélt velem, hogy legyek szigorú, mint ő. És pont kapóra jött Johatan. Jack mesélt róla, hogy találkoztok. Ma volt az első, ugye? - kérdi leülve mellém. Enyhén kisírt szemekkel ránézek.
- Nem fogok szólni neki. És igen, ma volt az első találkozásom vele. Ha megnyugtat a tény, neki se fogok semmit se mondani, mert nem bízok benne még meg annyira. És nem is fogok egy jó darabig, hisz nem is fogok vele találkozni. - mondom a könnyet visszafojtva, nehogy elkezdjek sírni. Attól félek, hogy elveszítem őt. Hisz még csak most ismertem meg.
Még egy kicsit beszélgettünk, utána elkezdtem a tanulást. Egész délután, késő estig tanultam. Nem állt szándékomban ilyen sokáig, csak bele merültem.
Ahogy lefeküdtem az ágyra fürdés után egyből elnyomott az álom.Lassan nyílik a szobám ajtaja. Nem nézek hátra, csak hallgatózok. A lépések egyre közelebb kerülnek. Nem tudom, hogy ki van mögöttem, de nem igazán törődök vele. Próbálok elaludni, de nem tudok, mert ez a valaki elkapta mind két lábam, majd a hátamra fordít. Egyből az arcomba nyom valamit, amitől nem kapok levegőt. Rajta ül a medence csontomon, ami majd össze nem tört a nagy súlytól. Próbálom a kezemmel eltolni magamtól ezt az embert, de nem tudtam, hisz nagy darab.
Hirtelen elengedi a párnát, majd a kezemet a fejem fölött kötözte meg az ágy támlájához. A lábamat pedig az ágy két szélére. Levegő után kapkodva azt veszem észre, hogy a nadrágom elkezd lefelé csúszni. Védekezni nem tudtam, hisz ki vagyok kötözve.
Mikor a nadrág elért egy bizonyos szintet, két kezet éreztem a csípőmön. Egy hirtelen mozdulattal egy hatalmas férfiasságot éreztem magamban.
Ez nem lehet Jack, se nem Johatan, főleg nem Jeffrey. Ez csakis apám lehet! Hogy tudja a saját lányát megerőszakolni?
Próbáltam vissza fogni magam, hogy egy hang se jöjjön ki a torkomon.
Többször is éreztem ütést a mellemen, és a combom minden részén. Egyszer-kétszer megpofozott. Ezután elkezdett fojtogatni, hogy jobban élvezze a velem való közösülést. A következő emlékem, hogy belém élvezett. Nem tudom, hogy mi történhetett ezután.Sírva keltem fel az ágyból. Észre vettem, hogy nincs senki a szobámba, és a ruhám is rajtam van. A kezem és a lábam nincs megkötözve. Mi történhetett?
Megnézem a telefont, és még csak hajnali 4 óra van. Visszafekszem az ágyra, és csak a plafont tudtam nézni.
Két órán keresztül nem tudtam vissza aludni, így 6-kor elkezdtem készülődni a suliba.
Apával találkoztam a konyhába, amikor kiértem, hogy csináljak magamnak a mai napra kaját.
- Elég rosszul nézel ki! - mondta apa.
- Neked is jó reggelt! És tudom, hogy rosszul nézek ki. Rosszat álmodtam.
- El szeretnéd mondani? - érdeklődik.
- Nem. Egyelőre. Még nekem is fel kell dolgoznom, hogy mi volt ez. - ahogy kimondtam, láttam, hogy Jack megérkezik, így elhagytam a házat.
STAI LEGGENDO
Az a nyaralás
FantasyA Tesi tanárral című könyvem valamilyen szintű folytatása!! Egy nyaraláson kezdődött minden. Csak egy egyszerű nyaralásnak tűnt, de mégis hirtelen fordulatot vesz. Sophia egy ,,véletlen" folytán rossz kocsiba száll be. Majd egy év után kerül vissza...