Melody - Hyunlix(BEFEJEZETT)

11.rész

Az első csókomat két szóval tudnám jellemezni; epres cukor. Ez főleg azért van, mert Hyunjin ajkai ilyen ízűek a cukrok miatt. Tetszik. Igaz, felfogni még mindig nem tudom ezt az egészet, az agyam teljesen kikapcsolt és igazából azt sem tudom mit is kéne nekem csinálnom. Bármennyiszer képzeltem el milyen is lesz az első, nem olyan. Inkább fura, meleg, puha és egy kicsit nyálas, de nem olyan módon, hogy az zavaró lenne. A fülem hegye már megint égni kezd az arcommal együtt és a pulcsim alját gyűrögetem, mintha ezzel a szívem heves dobogását csökkenteni tudnám. Kicsit még össze is rezzenek, amikor határozottabban mozdítja meg ajkát közelebb ülve hozzám. Tudom, hogy valamit kéne reagálnom, így fogalmam sincs, hogy milyen erő hatására, de mozgosítani is kezdem magamat, főleg bátortalanul. Szegénynek biztos volt része sokkal jobb csókban, sőt részemről inkább csak bénázást kap, bár ezt az egészet én élvezem. Nem olyan, mint amit elképzeltem, mégis tökéletes minden. Ő is olyan gyengéd, nem is vár tőlem sokat. Itt minden pár másodpercig tart, mégis mintha örökké úgy lettem volna, még a szám is bizsereg ettől az ismeretlen érzéstől. Szemeimet lassan nyitom ki és nézek elsötétült tekintetébe, szerintem mind a ketten ugyanúgy nézünk ki; vörös fej és cikázó gondolatok sokasága söpör át tekintetünkön. Nem tudok mit mondani, azt sem tudom, hogy egyáltalán kéne - e. Leragadtam ott, hogy pont Hyunjin csókolt meg először. Még csak azt sem tudom, hogy miért tette.

-Őszintén, béna vagyok ebben. - bököm ki, talán azért, hogy mentsem a helyzetemet. - Nagyon.

Mosolyogva tűr egy tincset fülem mögé, ott is hagyja kezét. Egészen értetlenül nézek rá, lehet még látja is rajtam a csókot utáni kábult tekintetemet. Mintha egy álmot néznék vissza, mondjuk abban nem bénáztam ennyit. Sóhajtva ül közelebb hozzám, hogy sokkal közelebb legyek hozzá, mondjuk lassan már egymás ölében leszünk.

-Tanár lennék... - szélesedik ki mosolya. - Szóval majd tanítalak. - simít végig arcomon hüvelykujjával és ezzel együtt közelebb is húz magához.

Kezdek hozzá szokni, hogy egyik pillanatról a másikra történik minden. Nem rég még zongoráztam, most meg már másodjára kötünk ki egymás ajkain, ami meglep. Valahogy összezavar, ahogy viselkedik, teljesen abban a hitben voltam, hogy nem érdeklem őt, de ezek a tettek nem ezt árulják el. Jelenleg sikítani tudnék, amilyen boldog vagyok, ez az egész leírhatatlan, jobban izgulok, mint egy fellépés előtt. Nem sokkal, de határozottabban csókol, hogy tudja, nem utasítom el... Bolond is lennék. A csók közben biztos bátorságot is adott át, mert én sem habozok olyan sokat, hogy végre vissza is csókoljam, kevésbé bátortalanabbul. Mondjuk az, hogy kezével kissé oldalra dönti a fejemet, más lehetőséget nem hagy. Ettől az egésztől, amit csinálunk éppen, a gyomrom még mindig összeszűkül, lepkék száza cikázik bennem, a szívem is ki szeretne jönni a helyéről. Melegség, sőt szinte forróság árad szét bennem, ahogy újra az arcomon simít végig, erősebben csókolva, próbálom felvenni ajkainak mozgását, de nem tudom kiverni a fejemből, hogy éppen a tanárommal vesztem el a csók - szüzességemet. Amikor elszakad tőlem látom, hogy ajkai pirosak, talán fel is vannak duzzadva. Biztos vagyok benne, hogy az enyém is így néz ki, hozzá pedig kábult fejem van.

-Tudtad, hogy amikor elpirulsz, a szeplőid jobban látszanak? - dönti oldalra a fejét.

-Tudtad, hogy zongorát kéne tanítanod? - vonom fel a szemöldökömet mosolyogva. - Elvégre a tanárom vagy.

Elkomorodik és úgy néz rám. Zavar, hogy a tekintetéből nem tudok kiolvasni semmit sem, de valamiért nyugtalanító az, ahogy engem néz. Sóhajtva rázza meg a fejét és messzebb ül tőlem, érdeklődve nézem őt, hátha hajlandó lesz elmondani, ami a fejében jár. Úgy érzem engem is érint.

-Bocsánat. - üti le az egyik billentyűt.

-Sajnálod? - kérdezem félve.

Na engem ne csókolgasson olyan, aki utána sajnálja a dolgot. Késő lenne haza rohanni?

-Nem. - válaszolja határozottan. - Ennek az egésznek örülök, viszont igazad van. A tanárod vagyok, mégis ki kavar a tanárjával? Ilyet nem is szabadna, ha bármi lesz ebből....már ha szeretnél bármit is.

Olyan szemekkel néz rám, hogy a szívem majd megszakad. Ugyanakkor ő hülye. Hogy szeretnék - e bármit is tőle? Igen, mindent akarok, amit ő megadna, ezért nyihogok a barátaimnak jó ideje, miatta szenvedek magamban... És még kérdés ez? Bár van bőven ellene érv is, amit muszáj lesz megfogadnom, főleg a legnagyobbal, amit ő is megemlített. Amíg a tanárom, tilosban járunk, sőt a szüleim részéről egészen addig, ameddig nagy korú nem leszek.

-Nem tudom. - rázom a fejemet, nem állok készen arra, hogy pont vele beszéljek az érzéseimről. - Mármint, hogy... Nem tudom. - sóhajtom szenvedve. - Tényleg, fogalmam sincs. Ez.. Itt minden, ami történt új volt, kivéve az, hogy zongoráztam. Még magamat is megleptem, hogy ilyet csináltam! Azt sem tudom, hogy te miért csókoltál meg... Itt minden olyan zavaros.

Érzem, hogy néz, de inkább nem nézek rá, így is vörös vagyok. Lehet másnak teljesen egyértelmű lenne, hogy mit csinálna, mit érezne vagy gondolna, nekem nem az. Eddig tudtam, hogy milyen érzések kötnek hozzá, most meg minden megborult. Igazából tartok tőle, attól a kapcsolattól, ami lehetne kettőnk közt, mi van, ha megunja, hogy én semmi olyan dologhoz nem értek, ami egy kapcsolatban van? Túl gyorsan kötődnék Hyunjinhez. Az állam alá nyúl, kényszerít arra, hogy őt nézzem, tulajdonképpen tetszik, hogy ilyen módon irányít.

-Aranyos, hogy ennyire nem érted. - engedi el az államat mosolyogva. - Őszintén én sem értem annyira, csak meg akartam tenni, így megcsókoltalak. Még akkor is, ha ezért ki is rúgnának...Nem hiszem, hogy itt meg szeretnék állni. Érdekelsz.

Levakarhatatlan mosoly van az arcomon, amit még csak titkolni sem tudok, de talán nem is akarok. El sem hiszem, hogy ő mond nekem ilyeneket. Minden dalnak van jellemzője, valamit mindig jellemez... Eddig azt hittem megtaláltam azt, ami hozzám tartozik és a szerint és érzek, de a mellettem ülő sikeresen felborította ezt, úgy érzem ehhez a dalhoz ketten kellenek és eddig úgy néz ki, hogy szeretné is velem játszani, csak az én félelmem akadályozza meg. Számomra ez még ismeretlen darab.

-Szerinted te nem érdekelsz engem? - döntöm oldalra a fejemet. - Persze, hogy érdekelsz. - suttogom. - De ettől még nekem ez az egész tényleg új, azt sem tudom minek kéne most jönnie. Ráadásul a tanárom vagy, ha bármi is lenne köztünk és kiderülne, mind a kettőnket ki is csaphatnak. Én nem akarom, hogy téged kirúgjanak, jó, hogy te vagy a tanárom. - tördelem az ujjaimat.

-Felix. - teszi kezét a térdemre. - Szerintem jobb, ha nem is lesz semmi sem. Tényleg a tanárod vagyok, az is szeretnék maradni, szóval... Igen, jobb ha így is marad.

Egészen értetlenül nézek rá. Az előbb még ő csókolt meg, kétszer is, felvetette azt, hogy több legyen köztünk, mint a semmi, utána meg jobbnak látja, ha így maradunk? Jogos, hogy én haboztam ezzel a dologgal, bár szerintem érthető módon. Csoda, ha össze vagyok zavarodva? Nem ilyet vártam az első csókom után, azt hittem valami különlegesebb lesz utána, talán tényleg elmegyünk afelé, hogy lesz egy párom, az első szerelmem, úgy tűnik, hogy ez csak a mesékben van. Úgy néz ki, hogy a jelenlegi közös dallamunkba becsúszott egy hamis hang, ami tönkretette ezt az egészet. Még most is úgy néz rám, amitől a hideg is kiráz és a gyomrom is összeugrik, de legalább tudom, hogy mit jelent ez a nézés. Pont így nézett a csók előtt is.

-Most inkább haza megyek.

-Majd írok a következő óra miatt. - kel fel velem együtt. - Jó?

Lassan bólintok párat, majd el is hagyom a lakást. Olyan gyorsan ment el a kedvem még az élettől is, amilyen gyorsan jött a boldogságom is, egyszer fent, egyszer lent, ez túl igaz. Bár igaz, hogy valahol azért még boldog vagyok, olyan személytől kaptam az első csókot, aki tetszik nekem, még mindig érzem ajkainak édes ízét. A keserűség pedig azért van, mert gyorsan döntötte le azt az álomképet, amit a csók közben kreáltam magamnak. Ahogy elhagyom az utcát az első dolgom az, hogy egy panaszos levélben leírom a barátaimnak, hogy miért kell minél előbb találkoznunk. Ki szeretném verni ezt az egészet a fejemből, hiba volt a csók. Egy olyan hiba, amit élveztem és talán ő is, csak ne oszlott volna el gyorsan a rózsaszín köd, amit mindig okoz nekem. Mennyivel könnyebb volt akkor, amikor csak a metrón figyeltem őt, mondjuk akkor is jobb lenne, ha nem csattant volna el az a hülye csók. Nem tudom eldönteni, hogy örülök ennek az egésznek vagy dühös vagyok. Mind a kettő igazából.