Melody - Hyunlix(BEFEJEZETT)

29.rész

Mind a ketten csendben ülünk a kanapénkon és azt várjuk, hogy apu vissza térjen a társaságunkba. Látom Hyunjinen, hogy izgul valami miatt, így a kezére fogva próbálom meg megnyugtatni, bár én sem vagyok a helyzet magaslatán. Egészen baljós, hogy apu már egy ideje nem tért vissza, csak magunkra hagyott, hogy legyünk ketten, miután sikerült nyökögve bemutatnom őket egymásnak. Mindegyikünk a kanapé két végén foglalt helyet azonnal. Fél pillanatra kilesek a nappali ajtaján helyemről, mivel nem látom sehol sem, kihasználom a helyzetet és egy gyors puszit nyomok az arcára. Szerintem apunak van egy titkos érzéke, amit eddig nem vetett be, mert szinte abban a pillanatban jelenik meg, üdítőkkel a kezében köztünk, ahogy visszaülök a helyemre és a szokásos ki foteljába ül bele, ránk emelve tekintetét. Tisztán látni rajta, hogy ő mennyire élvezi a helyzetet, a mosolya számomra elárulja őt.

-Ti most mitől féltek? - kérdezi kedvesen. - Nem eszlek meg titeket.

-Csak abból indulunk ki, ahogy anyu reagált rá. - válaszolom halkan. - Ő nem igazán örül neki.

-Várjatok, most mit is tanít neked pontosan?

-Zongorát. - válaszoljuk egyszerre.

Apu összevont szemöldökkel hajol előre, azt hiszem anyu nem árulta el neki szívfájdalmát az útjuk során. Talán még egy kicsit sokkoljuk is ezzel az információval, mert pár pillanatig nem is válaszol.

-Emiatt akar anyád új zongora tanárt? - válaszul csak bólogatok. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megértem a logikáját. - rázza a fejét értetlenül. - Srácok. - csapja össze a kezét. - Meséljetek már egy kicsit, hogy találkoztatok? Mikor? Mióta titkolod a pasid? Akarom tudni a fiús ügyeidet, nem csak az anyád. - kezd el duzzogni. - Nem vagyok meleg, de átszellemülhetek.

Szinte fájdalommal a szemeimben és szenvedéssel az arcomon nézek rá, mikor hallom, hogy Hyunjin még fel is nevet. Számítottam arra, hogy esetleg nem fog neki örülni, de erre nem vagyok felkészülve, most teljesen megértem magamat, hogy miért vörösödök egyből el, ahogy apu új küldetésének elfogadta azt, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon. Kezd sikerülni neki.

-Igazából egy metrón találkoztunk. - válaszolja Hyunjin, amíg én sokkos állapotban vagyok. - Naponta kétszer, sok héten át. Könnyű volt megtalálni mindig, mert folyton ugyanazon a helyen ült, beszélgetni akkor kezdtünk, amikor leváltottam az előző tanárát.

-Hogyhogy zongora tanár lettél? - vonja fel apu szemöldökét. - Mindig úgy képzeltem el, hogy a zene tanárok nagyon idős emberek.

-Kicsi korom óta zenélek, a legközelebb a zongora áll hozzám, de nem szerettem volna soha a híresebb emberek közé tartozni, teljesen jó nekem az, hogy taníthatok. - néz rám pár pillanat erejéig. - Remélem még sok helyre el tudunk menni a többiekkel, sokan tehetségesek és örülök, hogy komolyan is gondolják.

Már, aki nem azért iratkozott be hirtelen hozzá, hogy a nyálát csorgassa rá és azt nézegesse mennyire tökéletes. Az én módszerem legalább sokkal jobb, évekig voltam valaki olyan mellett, aki nem is vitt semerre minket, kiérdemeltem a helyes tanáromat. Nem szimpatikusak azok az emberek. Mosolyogva húzom magam alá a lábamat és kényelmesebben elhelyezkedek, látva, hogy a másik is egyre jobban kezd ellazulni és feloldódni, ahogy apuval egyik témából mennek át a másikba. Jó így látni őket, jelenleg egy olyan dolog történik most, amit már nagyon régóta akartam, többé - kevésbé elfogadják a kapcsolatomat és apu még meg is akarja ismerni őt, ami miatt nagyon hálásan nézek rá. Meg sem tudok mellettük szólalni olyan lelkesen beszélgetnek most, hogy találtak egy közös témát, amibe teljesen bele tudják magukat élni.

-A fiam helyében még én is járnék veled. - nevet fel apu, mire fintorogva nézek rá. - Örülök, hogy melletted kötött ki. - kel fel a helyéről.