Melody - Hyunlix(BEFEJEZETT)

4.rész

Az ágyamon fekszem, lábamat lelógatva és a plafont bámulom. Szívem még mindig eszeveszett tempóban ver és hiába szorongatom a párnámat, nem akar elmúlni. Elgondolkodva simítok végig ajkaimon és elképzelem milyen lenne, ha megcsókolna. Szája puhának néz ki, hívogatóak, biztos vagyok benne, hogy tökéletesen csókol, kellően durván, mégis óvatosan. Ah, maga lenne az édes megsemmisülés. A párnát az arcomra szorítom, még bele is pirulok, miken nem jár az eszem, jézusom! Csak pár pillanatig voltam közel hozzá és máris le akarnom smárolni, én sem vagyok normális. Mégis annyira vágyom rá, szinte érzem ajkait, ahogy hozzám érnek. Bárcsak tudnám milyen érzés csókolózni, jobban elősegítené az ábrándozásomat. Hirtelen pattanok fel az ágyamban, amikor nyílik a szobám ajtaja, arcom pirosságát ugyan nem tudom megmagyarázni az érdeklődő pillantásoknak, amiket a barátaimtól kapok, de nem is szeretném. Ez az agyam egy túlságosan is tejtett vágya, szerintem senki sem képzeleg idegenekkel vagy a tanárjával arról, hogy megcsókolja. Vagy ez normális dolog lenne? Mindenesetre engem ez kifejezetten zavarba hoz.

-Miért nem vártál minket? - kérdezi Minho. - És ki az a helyes srác, akivel elmentél? Ezt egyikünk sem értette.

-Hyunjin. - válaszolom szűkszavúan. - A metrós srác.

Mind a ketten elképedve néznek rám és egy kicsit értetlenül is, amit megértek. Jobban is megmagyarázhatnám olykor a dolgokat, de jelen pillanatban még mindig a mai nap sokkjai alatt vagyok, főleg amiatt, mert egy alkoholistának tűnő fickó még rám is nyomult.

-Várjatok. - ülök jobban fel. - A metrós srácok Hyunjnnek hívják, ő az új zongora tanárom, mivel az előző felmondott, amiről nem szólt nekem, így eléggé meglepett, tekintve arra, hogy szinte én voltam az egyedüli diákja. - ráncolom homlokomat. - Mindegy. Hyunjin, az új tanárom és vele jöttem haza, mert megkérdezte.

Még mindig furcsán nézek rám, látom rajtuk, hogy mind a ketten próbálják összerakni a dolgokat, ami eléggé nehézkesnek tűnik. Pedig állítólag engem nyűgöz le az egész lénye, mégis ők néznek úgy, mintha álmodnának.

-Szóval... - tér magához Chan először. - Miért vagy ennyire szerencsés? Téged életed szerelme tanít, nekem meg....Jó, igazából jól néz ki a tanárnő.

-Ő nem az életem szerelme. - tiltakozom. - Csak tetszik.

Azt bevallom, hogy gyengéd érzéseket táplálok felé, ami ijesztő lenne, ha nem tudnám már régóta, hogy a férfiak a gyengéim, különösen, ha Hyunjin az. Azt viszont képzetlen vagyok elfogadni, hogy szerelmes vagyok, hiszen az ember csak akkor esik szerelembe, ha ismeri a másikat, én ugyan nem tudtam róla semmit sem, csak a nevét meg a korát, ez nagyon kevés ehhez. Legalábbis ezzel győzködöm magam, azt már nem tudom mivel megmagyarázni, hogy szabályosan lebegek, amikor látom őt.

-Mind a hárman tudjuk, hogy hazudsz. - dönti oldalra a fejét Minho. - Lehet bukik a gyerekekre és te is tetszel neki, vele jöttél haza, nem?

-Az csak azért volt, mert az egyik barátja fel akart szedni, emiatt kísért haza, bár azt hiszem az véletlen volt. - gondolkodom el. - Csak annyira bele merült, hogy azt magyarázza miért menjek fel hozzá, hogy véletlen hazáig kísért.

Chan egyidőben nyeli félre a levegőt Minhoval. Kicsit félek, hogy megfulladnak, ugyanis már egymás hátát csapkodva próbálják túlélni a sokkot, amit okoztam. Értetlenül nézek magam elé, majd ahogy rájövök, hogy mit mondtam el is vörösödöm. Nyöszögve fúrom fejemet párnámba, amit még kisebb koromban kaptam, elfekszem az ágyon és a közénk beállt néma csendet hallgatom. Idióta, ezt hallom ki belőle, túl sokat képzelek egy egyszerű kedvességbe bele, biztos vagyok benne, hogy ezt bárkivel megcsinálná, ha segítségre szorulna. Más lenne az első diákja, őt hívta volna fel magához, nem pedig engem, neki adna több órát, nem nekem, így nem is szabad ezt túlgondolnom, mert a végén tényleg fájni fog, ha pofára esek.

-Ugye nem mentél fel hozzá? - kérdezi Chan. - Soha többé ne beszélj vele, lehet pedofil. Jó, mondjuk fiatal, az nem lehetne, ha rád izgulna... De akkor is. A tanárod! Ne akarjon téged a lakására vinni, vigyázz magadra!

-Tudjam meg mégegyszer, hogy bármit akár tőled, megverem. - mászik mellém másik barátom. - Lix, ne legyél butus, jó? Lehet tényleg kedves, de lehet... Hátsó szándéka is. Ígérd meg, hogy addig nem jársz a lakása közelébe, amíg meg nem ismered jobban. Te a férfiakhoz képest is túl szép vagy, ha mi nem vigyáznánk rád, már rég eladtak volna néhány tevéért.

Felnevetek ezen a lehetetlen képzelgésen. Már csak azért is, mert erre felé nem szokás tevékért eladni valakit. Túlságosan is féltenek engem, de azért jól esik, hogy van két ilyen barátom. Semmiképp nem szerettem volna felmenni hozzá, ugyan nem azért, mert féltem mit tesz velem, kifejezetten vágytam arra, hogy úgy nézzen rám.

-Szinte biztos vagyok benne, hogy nem akar tőlem semmit. - vonom fel a szemöldökömet. - A diákja vagyok, ez eleve megköti a kezét, gondolom nem akarja elveszíteni a munkáját. És nem hiszem, hogy a fiúk iránt érdeklődne.

-Mit szólnál hozzá, ha a hétvégét együtt töltjük? - fekszik mellénk Chan is. - Elmehetnénk arra az új helyre, ami most nyílt, állítólag ott finom sütik vannak. Azok a legjobb szerelmi bánatra.

-Nekem nincs szerelmi bánatom! Nem vagyok szerelmes. - forgatom meg szemeimet. - Bárcsak az lennék... Reménytelenül fogok meghalni, egyedül, talán lesz valami állatom, aki csak azért fog szeretni, mert etetem. Esélytelen az, hogy a zongora tanárom velem legyen, pedig annyira akarom.

Érzelmi vihar tombol bennem. Lecsúszok az ágyró, hogy a szélének tudjam dönteni a hátamat. Kellett ennek a férfinek bejönni az én sulimba, nem is, minek szállt fel aznap a metróra, minek jött többször is azzal? Most nem szenvednék azért, mert csak egy kölyök vagyok a számára. Ráadásul az öt év, nem is sok, felfigyelhetne rám. Most vagy annyira taszító lenne a külsöm vagy valóban nem jönnek be neki a saját neme, remélem az utóbbi, mert eddig egészen elfogadtam magam, ezen nem akarok változtatni.

-Lix, fel foglak pofozni, ha újra ilyet mondasz. - csúszik le mellém Minho. - Nem leszel reménytelen, Chan majd elveri azt, aki így gondolja. A legjobbat érdemled, majd ki fogjuk neked halászni, ugyan nem tudom hogyan kell pasizni.

-Cicám, azt egyedül Felix tudja harmunk közül. - nevet fel Chan. - Egyébként, ezt nem azért mondom, hogy reménykedj, de nem is olyan biztos, hogy hetero. Vagy mondta volna neked? Csak nem beszélt a szexualitásáról. Majd, ha ő azt mondja, akkor biztos. Addig álmodozhatsz is akár.

-Ezt mégis hogyan tudnám megkérdezni? Két dal között nyögjem be, hogy amúgy te meleg vagy? Mert, ha igen, járhatnánk is, elvégre én olyan régóta csorgatom rád a nyálamat. Ja és a végén még csillogó szemekkel tegyem hozzá, hogy légyszi?

-Vetkőzz le előtte, ha izgul rád, akkor tudni fogod.

Vörösödve csapom vállon Chant, a bolond barátom még el is éri, hogy elképzeljem a helyzetet. Nem értem mi ütött belém, eddig olyan jól tudtam palástolni azt, hogy mennyire is oda vagyok érte, még magam előtt is, de ezek egyre jobban kezdenek felszínre törni.

-Srácok, tanácstalan vagyok. Mit kéne tennem? El kéne engednem annak gondolatát, hogy bármi is legyen köztünk, a tanárom, ő mondta, a fülem hallatára, hogy diákként néz rám, mégis van valami abban, ahogy rám néz, nem mindig, néha. Lehet alapból úgy néz bárkire is, hogy az elolvadjon tőle, de ez nekem annyira jó érzés. - ciki az, hogy éppen kiöntöm a lelkemet, pedig kijelentettem, hogy szerelmes nem vagyok. - Mármint tudom, hogy az a dolga, hogy segítsen, kedves legyen, csak én érzem úgy, hogy ezeket csak miattam teszi meg.

-Az nem a feladata, hogy a lakására hívjon fel és hazáig kísérjen.

Ugyan van valami abban, amit mondd Minho, de ezzel csak azt érem el, hogy bele éljem magam a helyzetbe. Bárcsak kivétel lennék a számára, akarom, hogy ő is annyira odáig legyen értem, mint én érte. Jó eljátszadozni azzal, hogy csak engem akar nála tudni, csak miattam vállal plusz órákat, én vagyok az oka annak, hogy felül arra a metróra. El akarom varázsolni. Jobb lenne ezeket a gyermeki ábrándokat magam mögött hagyni és csak arra koncentrálni, hogy fejlődjek a zongora terén, ez is az egyik vágyam. Talán a holnapi sütikkel együtt sikerül ezt az érzést is leküzdenem magamban, igen az lesz a legjobb, ha szemétbe dobom őket. Majd találok valaki mást, aki ugyanilyen érzéseket vált ki belőlem, sőt intenzívebbeket is! Búcsút kell mondanom a Hyunjin iránt táplált érzéseimnek, már csak az én békésebb lelki állapotom miatt is. Kíváncsi vagyok meddig fogom tűrtőztetni saját magamat.