Melody - Hyunlix(BEFEJEZETT)

24.rész

Sóhajtva forgolódok az ágyban, hátha valamilyen csoda folytán el tud nyomni az álom így szinte az éjszaka közepén. Eddig abban a hitben ringattam magamat, hogy könnyű dolog az, ha a párod egyben a tanárod is és annyi a dolgunk, hogy nem verjük nagy dobra, de ennek az ellenkezője még a vártnál is gyorsabban bebizonyosodott, minél tovább gondolkodok ezen, annál jobban bizonyosodom meg róla, hogy a szerelem nem csak szép dallamokat hoz maga után. Elég gyorsan kirángattak a rózsasín ködből vissza a valóságba és egy olyan döntés elé állítottak, amit én nem szeretnék megtenni. Hiába mondja anya, hogy csak félt, amit valahol megértek, de az sem jó, ha arra kényszerít, hogy szakítsak azzal az emberrel, akibe szerelmes vagyok, hiszen ő sem hagyta ott apát. Mindent, amit eddig hamis boldogság borított egyre szürkébbé válik és minden egyes lágy dallam zordabbá, köszönhetően a valóságnak, amit eddig nem akartam figyelembe venni, annak tudatát sem, hogy eleve nem sok eséllyel indult a kapcsolatunk. Halk kis kopogásokra figyelek fel az ablakomon, amit nem értek, tekintve arra, hogy az emeleten vagyok. Értetlenül sétálok az ablakomhoz, hogy megnézzem mégis mi ez, kinézve csak egy alakot látok és készen állok arra is, hogy anyuékhoz futva áruljam be a személyt, amiért a frászt hozta rám. Mosolyogva nyitom ki az ablakomat, nem értem, hogy mit csinál itt, főleg nem azt, hogy mert jött ide.

-Te dobáltad az ablakomat? - próbálom halkan kérdezni. - Mit csinálsz itt?

-Jöttem szerenádot adni.

Ellököm magam az ablaktól és a lehető leghalkabban sietek le a nappaliba megtörölgetve arcomat és bízok abban, hogy nem látszik az, hogy szinte egész estét végig bőgtem eddig. Rávetődöm a kanapéra és lassan nyitom ki az ablakot próbálva nem lelökni semmit sem. Mosolyogva nézem, ahogy Hyunjin próbálkozik átjönni anyu virág áradatán, párat biztos kinyírt, addig jó, amíg ezt senki nem veszi észre.

-Most komolyan, mit csinálsz itt? - próbálom elrejteni a mosolyomat, de nehezemre megy.

Csak azok az utcai lámpák fénye világít ide, amelyek képesek idáig elvilágítani, de még így is látom rajta az aggódást, ami csak jobban összezavar. A párkányra támaszkodva hajol ajkaimra, hogy egy gyors csókot adjon. Szeretném úgy érezni a csókjaitól, hogy minden rendben van, de most egész keserűnek hat.

-Aggódtam. - simít végig arcomon. - Féltél, hogy valami baj lesz és nem is írtál vissza, hívtalak is, de ki vagy kapcsolva, szóval aggódtam. Baj van?

-Valami olyasmi. - hajtom kezére fejemet. - Nem beszéljük meg ezt később? Nem szeretnék most beszélni róla.

-Nem fogom erőltetni, ha nem szeretnéd elmondani. - simogatja hajamat. - Bármi is az, megoldjuk.

Nem szerettem volna megosztani ezt vele, még akkor sem, ha érintett. Még a végén anyával is egyet ért, hiszen az első csók után is ő hívta jött azzal, hogy a tanárom és nem kéne semmit sem elkezdeni, ahhoz képest elég jól haladunk. Hirtelen hajoltam el az ablaktól és hajtottam be amennyire tudtam, mikor lépteket hallottam közeledni, egyenesen a nappali felé. Egyenesen a belépőre meredtem, aki pedig rám, hogy mit keresek a szobám helyett a nappaliban éjnek évadján. Apu a villanyt felkapcsolva néz körül a szobában, fogalmam sincs, hogy mit vagy éppen kit keres de néhány tippem akad.

-Csak tévét nézek. - szólalok meg, hogy megtörjem a csendet. - Nem tudok aludni.

-Ki van kapcsolva a tévé. - támaszkodik az ajtónak. - De elhiszem, hogy tévét nézel és nem valakivel beszélgetsz az ablakban. Chan vagy Minho? Esetleg mind a kettő? Be akarnak jönni? - indul meg a bejárati ajtó felé.

-Nem akarnak. - vágom rá gyorsan. - Úgy értem, hogy..nincs is itt senki, főleg nem ők ketten. Csak én, meg a tévé.

Biztos vagyok benne, hogy ennél jobban is tudnék hazudni, de valahogy nem számítottam arra, hogy apu úgy dönt éjszaka is eszik valamit. Felvont szemöldökkel néz rám, közelebb is jön hozzám és úgy néz le rám, csak mosolyogva próbálom eloszlatni a gyanúját.

-Egy másik fiú? - továbbra is csak mosolygok. - A barátod?

-Talán. - mégis hány ember előtt bukunk még le? - Apu, anyának...

-Neki egy szót sem? - kérdezi, mire csak bólogatok. - Jó, én most felmegyek és úgy teszek, mintha ezt álmodtam volna, hogy be is tudd engedni, hideg van kint. - hátrál lassan ki. - De azért idővel mutasd be.

-Apu, a szobámba esetleg...

-Szó sem lehet róla, a nappaliból ki nem teszitek a lábatokat.

Ilyen téren talán még apuval van a legnagyobb szerencsém. Még ki sem nyitom rendesen az ablakot, de már Hyunjin jön is befelé. Ilyet soha nem fordult volna meg a fejemben, de ha egyszer az egyik szülőm engedélyt adott rá, élni kell a lehetőségekkel. Ahogy elhelyezkedik a kanapén, egyből az ölelésébe bújok, addig akarok így maradni, amíg menedékre nem lelek karjaiban, hogy újra tudomást se kelljen vennem a valóságról.

-Így sokkal jobban érzem magam. - húzom fel a lábaimat is a kanapéra. - Igaz, a problémát nem oldja meg, de egy kicsit elfelejteti.

-Mondtam, megoldjuk. - nyom egy puszit a fejemre. - Bármi van, mindig segítek megoldani.

Csak lehunyt szemmel bólogatok, ahogy a vállára hajtom a fejemet. Olyan hirtelen álmosodtam el, képes lennék itt a kanapén elaludni a karjai közt és az sem segít, ahogy óvatosan cirógatja felkaromat.

-Felix, el fogsz aludni. - böködi meg az arcomat. - Nem hiszem, hogy jó lenne.

-Tudom, de most álmosodtam el. - emelem fel a fejemet. - Bárcsak itt maradhatnál.

-Jövőhéten már nálam alszol. - ad egy puszit arcomra. - Az nem is sok idő, akkor meg tudjuk beszélni mi aggaszt téged.

Kedvtelenül engedem el, hogy minél előbb ki tudjon menni ott, ahol be is jött. Jelenleg minden reményem azokra a napokra tolódott, mikor a szüleim nem lesznek itthon. Egyszerre tartok is attól, hogy elmondjam neki, mert nem szeretném azt, hogy belássa valahol ez igaz és a végén szakítsunk, de ugyanakkor nagyon szeretném ezt elmondani neki, hogy megnyugtasson, minden rendben lesz és mindezek után is mellettem marad.

Másnap reggel kialvatlanul kelek fel, hunyorogva kelek fel, ahogy az ablakon már javában besüt a nap, akaratlanul is az este jut eszembe és egy kis megnyugvást adnak a szavak, miket Hyunjin mondott. Álmosan nyitom ki a szobám ajtaját, egyből találkozok apuval is, aki mosolyogva néz rám, egészen hálásan pislogok fel rá. Úgy látszik kettejük közül ő az egyetlen, aki emlékszik arra, hogy ők is bujkáltak. Bár lehet ennek köze van ahhoz, hogy nem tudja ki lett a párom. Anyu már a konyhába issza a reggeli kávéját, amihez én is csatlakozom.

-Jó reggel, kincsem. - mosolyog kedvesen. - Valamennyire szent a béke?

-Eddig sem haragudtam rád. - ráncolom homlokomat. - Csak nem szeretnék tőle elszakadni.

-Ki hitte volna, hogy nem akarsz szakítani a szerelmeddel. - rázza a fejét. - Szeretném, ha új zongora tanárod lenne, kezdetnek szerintem megteszi, utána át is beszélhetitek.

Egészen eddig megértettem a tiltakozását, de most nem tudom, hogy miért akar még másik tanárhoz is küldeni. Úgy csinál, mintha valami hatalmas bűn lenne, amit csinálok és egyre jobban az az érzésem, hogy mégis el akar tiltani tőle, hiába állítja ennek ellenkezőjét.

-Mi a baj a mostanival? - csatlakozik hozzánk apu is egy remek kérdéssel. - Mr. Hwang fiatal, biztosan könnyebben megtalálják a közös hangot, Felix sem panaszkodik.

-Mert nincs mire. - pislogok nagyokat. - Hyunj...Mr. Hwang jó tanár, több dogot tanultam tőle, mint az előző tanáromtól. Még egy fellépésre is elvitt minket és tényleg rendesen elmagyaráz mindent, nincs vele semmi baj, hogy máshoz kell küldeni engem.

-Talán egyszer túl jól összemelegednek. - sóhajtja. - Jobban érezném magam, ha másik tanárod lenne. Nem szeretnék erről vitázni, idővel biztos találunk valakit és jobb lesz.

Sóhajtva kelek fel a helyemről, próbálva nem kimutatni a nem tetszésemet, ami elég nyilvánvaló még így is. Még csak épp most keltem fel, de már egy újabb olyan döntés elé állítanak velem kapcsolatban, amihez nem is szólhattam hozzá. Bekapcsolom a telefonomat és egyből megkapom a rengeteg üzenetet, amit Hyunjin hagyott hátra még este, egy felháborodott üzenet után felöltözök és el is hagyom a lakást. Szerencsére anyu még nem döntött úgy, hogy az utca is veszélyt jelent számomra és egy lehetőség arra, hogy találkozzak Hyunjinnel. A biztonságot nyújtó helyemet sikerült megtalálnom egy másik személyben és most még azt is el akarják venni tőlem, a rózsaszín köd kezd egyre szürkébbé válni.