Melody - Hyunlix(BEFEJEZETT)

30.rész

Amikor egy zene szerző megírja az első vagy éppen a következő darabját már akkor el van döntve, hogy azok a hangok hamisak és képtelenek lesznek megérinteni a lelkünk egy darabját vagy tökéletesen fognak szólni abban a pillanatban, ahogy leüti a billentyűket, mikor a lelke mélyéről megszólalnak a zene részletei. Ha rosszul szólnak egészen addig kell neki próbálkoznia, amíg meg nem találja a hibás darabot, ami elrontja a kellemes dallamokat, folyamatosan próbálkoznia kell és saját magával egyezséget kötnie, ami csak előre lendíti céljának elérésében. Jelenleg én is a saját darabomat írom, ami jelen pillanatban egy ponton borzadályosan szól és kész vagyok bármennyi megállapodást kötni, csak hagyják érvényesülni a darabot. Annyira elmerülök a saját gondolataim mélyén, hogy fel sem fogom az előttem álló jelenlétét, csak akkor, mikor a barátaim meglöknek. Értetlenül nézek fel rá és próbálom felidézni miről beszélt nekem az előbb, amíg én a folyosón lévő tömeg áramlását bámulva merengtem, mosolyogva néz le rám tincsei alól, mi miatt arra következtetek, hogy nem fogok rájönni miről beszélt nekem.

-Egy kicsit sem figyeltél rám, igaz?

-Seungjin arról beszélt, hogy bejössz neki és randira akar hívni. - sóhajtja Chan. - Csak nem ennyire nyíltan, hanem valami unalmas történettel vegyítve.

-Egy kicsit sem erről beszéltem. - néz barátomra hitetlenkedve. - Csak el szerettem volna kérni a kottákat akkorról, mikor elkezdtél zongorázni. Nem rég rendeltem meg az enyémeket, de idő, míg megjön.

Felvont szemöldökkel nézek Chanra, már majdnem elhittem, amit mondott. Kicsit nehéz lett volna elmagyaráznom, hogy miért nem és miért nem tudom elmondani, hogy mégis ki a párom. Szemem megakad tanáromon, egész nap azt vártam, hogy el tudjam neki mondani, mégis milyen előrelépést tett apu anyunál, viszont már nem sok ideig mondhatom őt tanáromnak.

-Persze, holnapra elhozom neked. - válaszolom már megint nem közöttük járva. - Szeretnél még valamit mondani? - kérdezem, mikor látom rajta, hogy van mondani valója.

Próbálok évfolyamtársamra koncentrálni, ne kelljen ismét kétszer is elmondani, de most, hogy Hyunjin a közelünkben mászkál elég nehéz. Mindenképp személyesen szeretném vele közölni, hogy valamikor még vacsorára is hivatalos hozzánk. Visszavezetem a tekintetemet az előttem állóra, talán már így is feltűnően néztem az idősebb tökéletességét, mindig előszeretettel felejtem rajta szemeimet.

-Jó, talán Channak egy kicsit igaza volt ez előbb. - nevet fel. - Mármint valóban el akartam kérni a kottákat, de elsődlegesen tényleg azt akartam megtudni, hogy lenne rá esély, hogy randira menjünk.

Tessék? Késő lenne elfutni? Amióta egy cseppet sem titkolom, hogy csak a fiúk keltik fel az érdeklődésemet, ez az első eset, hogy bárki randira is hívott volna. Hyunjin hirtelen fordul meg a mondatot követően, esélyem sincs egy kedves nemmel felelnem, már ott terem mellettünk a legkisebb nesszel, szinte csak a kávé illata érzékelteti azt, hogy jelen van. Seungjin összerándulva fordul felé, arcán meglepettséggel és értetlenséggel.

-Egészen eddig a pillanatig voltál az egyik kedvencem. - szűkítette össze szemeit. - Ez már elveszett, késő.

-Mr. Hwang, valami baj van? - kérdezi teljesen jogosan. Már kíváncsian várom a válaszát.

-Igen, nem szeretek osztozkodni. - válaszolja egyszerűen. - Amúgy szóltak neked, arra. - mutat egy irányba. - Gyorsan kell oda menned, panaszkodtak, hogy mindig késel. Szerintem jobb, ha tényleg sietsz. Gyerünk, csak bátran.

Értetlenül néz tanárjára, amit meg is értek, de mivel vitatkozni nem igen tud vele, csak tehetetlenül elindul abba az irányba, mit javasolt neki. Nem mintha így megoldotta volna ezt az egészet, mert így rám még mindig vár egy kedves elutasítás, hiába zavarja el a embereket. Látom rajta azt az önelégült mosolyát, majd a szemeiben a veszedelmesen megcsillan fényt, ahogy rám néz.