Melody - Hyunlix(BEFEJEZETT)

27.rész

Nem tudom, hogy mi miatt aggódjak jobban, azon, hogy a vihar még mindig hagyott alább vagy azon, hogy Hyunjin szobája felé tartok. Ahogy belépünk az ajtón felém fordul, majd gyengéden magához húzva hajol az ajkaimra, hallom, ahogy az ajtó csukódik mögöttünk, ahogy az ágy felé tartunk. Egészen addig hajlandó elválni tőlem, míg el nem helyezkedem az ágyán, egyből mellém telepszik és újra számat veszi célpontul. Gyomromban pillangók százai csoportosulnak, mellkasomban folyamatosan a forróság hullámai járkálnak minden egyes csókot követően, mik egyszerre határozottak, többet követelnek és gyengédek, hagynak időt megszokni az új érzések kavalkádját. A hajába túrva húzom magamhoz közelebb, amint tettei elhozzák a nyugalmat, mi csak addig uralkodik bennem, amíg újra nem morajlik az ég. Elválok tőle, hogy az apró mosolyát figyeljem, a csillogó szempárt, mivel arcomat és a rajta fellelhető pirosságot pásztázza, még egy pusziban is részesíti a felforrósodott pontot.

-Vehetjük úgy is, hogy csak elterelem a figyelmed a viharról. - ad egy puszit az orromra, szerintem csak aggódóbb tekintettel nézek rá, mint előtte bármikor. - Ne aggódj, nem csinálok olyat, amit nem szeretnél. - simít végig az arcomon, végül ujjai ajkaimon állapodnak meg. - Szólj, ha nem tetszik és abbahagyom. - bárcsak tudnám, hogy mi az, ami tetszik nekem.

Miután aprót bólintok az államra fogva hajol hozzám egy gyors csók erejéig, majd állam vonalán vezeti végig ajkait és a fülem mögötti területen állapodik meg, akárhányszor csókoljon meg itt, mindig átfut rajtam a kellemes borzongás, mit nyilván már ő is észrevett, mert sokkal erősebben csókol meg, még egy hangosabb sóhaj is kicsúszik belőlem. Ajkamba harapva fordítom oldalra a fejemet, hogy több helyet biztosítsak neki. Amikor nyelvét végig húzza nyakamon, egészen kulcscsontomig, megborzongok, ami először meglep, de sokáig nem tudok ezen fen akadni, mert újra megismétli tették csókokkal kiegészítve azt. Ez is hasonló érzéssel tölt el, akárcsak a zene, teljesen megfeledkezem a külvilágról és csak élvezem hullámok sodrását, mik ellen akkor sem tudnék dacolni, ha akarnék. Lélegzetem is egyre szaporábbá válik, megszoktam, hogy amikor én ülök a zongora előtt, irányítani tudom az érzéseimet, a hangok segítségével válik igazán tisztává a világ, mi körül vesz, de jelenleg olyan szinten összekuszálódnak a gondolataim és az újonnan elöntött érzelmeim, hogy képtelen lennék megfogalmazni őket. Olyan, mintha én lennék a hangszer, min a legnagyobb odafigyeléssel játszik, akárcsak összetörhetnék egy rossz és erősebb mozdulattól.

-Ez tetszik. - sóhajtom, amikor kulcscsontomat csókolgatja. - Nagyon.

-Hallom. - kuncogja. - Édes vagy. Nagyon.

-Ne hozz folyton zavarba. - szusszantom.

Nagyot nyelve emelem fel kezemet és az enyhén felduzzadt száján simítok végig, ahogy egyre közelebb hajol hozzám. Felemelve a fejemet érintem össze ajkainkat egy újabb csókba vonva őt, kezemet nyaka köré fonva kényszerítem arra, hogy ez most tovább tartson, mint pár pillanat. Szeretem, ahogy megcsókol, még mindig ugyanolyan szédítő és tökéletes, még az sem rendít meg, mikor nyelvét határozottan vezeti végig ajkamon, vagyok olyan elködösült állapotban, hogy hagyjam magam, még akkor is, ha ez az egész csupa bénázás a részemről, teljesen átadom magam vezetésének, olyan ez, mint egy sima csók csak több nyelvvel. Ebben az egészben az a fura számomra, hogy mennyre élvezem azt, hogy ízlelőszervével feltérképezi számat. Gyengéd érintésekkel simít végig az oldalamon, majd a pólóm alá nyúlva vezeti végig hasamon ujjait, kezére fogok, leállítva őt ezzel minden mozdulatával, ugyan nem azért, mert annyira rosszul esne az érintése, csupán csak kifejezetten zavarban vagyok. Óvatosan húzza vissza kezét és a fejem mellet támaszkodik meg, nyugtató, hogy tényleg nem megy tovább, ha én azt nem szeretném és ilyen módon figyel rám. Szemeibe nézve nyúlok keze után és lejjebb vezetem minden izgulásom ellenére is, nekem is engednem kéne, még akkor is, ha tartok a dologtól. Lehunyom a szeme, mikor újra a pólóm alá simít, érintése perzselő és csak forróbbá válik, ahogy egyre jobban bújok kezébe, minél többet akarva, csak arra a pillanatra ülök fel, míg egy határozott mozdulattal le nem veszi rólam az anyagot. Zavarban vagyok, sőt szinte az egész testem lángra lobban tekintetétől, már takarnám el mindenemet, hátha kevésbé lesz vörös az arcom, de csuklómat elkapva nyomja mellém kezeimet, picit megrázza a fejét, jelezve, hogy eszembe se jusson ilyen tett. Teljesen elfelejtem azt, hogy valaha is zavarban voltam és a vihart is, mi még mindig tökéletesen hallatszik, mikor mellém térdelve rántja le magáról a pólóját, szerintem én ugyanúgy megbámulom őt, ahogy ő engem az előbb. Most már semmilyen módon nem tudnám titkolni, hogy mennyire tetszik, amit látok.