Melody - Hyunlix(BEFEJEZETT)

42.rész (Befejező Rész)

Már a metrón ülve tudom, hogy Hyunjin hova szeretne engem vinni és kifejezetten örülök neki, bármennyire is ül vigyor amiatt az arcomon, hogy felvállalhatom, jól esne csak kettesben lenni. Bátran hajtom vállára a fejemet, ahogy a combomon járatja ujjait, furcsa az, hogy nem kell félnem egy ilyen miatt, de úgy érzem, hogy hozzá tudnék szokni, bár ezzel a metróval nem sok ember utazik. Nem is szólunk a másikhoz, azt hiszem nem kell ehhez egyetlen egy szó sem, már tudjuk mit jelent a jelenlegi helyzetünk, mégis jól esne már végre kimondani, hogy végleg tudatosíthassam magamban, ne csak hagyjuk lógni a levegőben, még akkor sem, ha egyértelmű a dolog. Elég sok időbe telik, mire le tudunk szállni a járatról, de tudom, hogy meg fogja érni. Kézen ragadva kezd el afelé a park felé sétálni, ahol először jártunk. Itt vagyunk csak száz százalékban kettesben. Az egész ugyanolyan, mint volt, ugyanaz az út, ugyanolyan növényekkel és lámpákkal, de most sokkal jobb ide belépni. Nem este tesszük ezt, hogy véletlenül se ismerjen fel senki sem. Ugyanarra a helyre ülünk le, mint első alkalommal is, felnézve a fára szinte látom a fénysorokat, miket ő tett ide. Ha jobban bele gondolok csak az az egy randink volt, ami tényleg annak tudható be, végre arra is van lehetőségünk, hogy ezen változtassunk. Levágom magamat a fűbe és kiterülve kezdem el nézegetni az eget, Hyunjin is mellém fekszik, közelebb is húz magához. Egyszerűen nem tudok azzal betelni, hogy tényleg megtehetjük ezt, olyan fura, mégis nagyszerű. Felé fordítom a fejemet, hogy egy kicsit tanulmányozhassam nyugodt vonásait, óvatosan húzom végig arcán az ujjamat, nem akarom nagyon zavarni őt, de muszáj volt ezt megtennem, tudni akarom, hogy tényleg itt van és nem csak egy álomban vagyok még mindig. Mosolyogva fordítja oldalra a fejét, hogy le tudjon rám nézni, lejjebb csúszva hozzám lehel egy pici csókot a szám fölé, majd az orromra. 

-Felix. - könyököl fel, fölém tornyosulva. - Először te léptél ilyen téren, szóval most én jövök a kérdéssel. - szélesedik ki a mosolya. - Lennél a párom? - túr el egy tincset a homlokomból, a válaszra várva. - Újra. 

-Persze, hogy lennék. - emelem fel a fejemet egy gyors puszira. - Újra is. 

Nem tudom levenni a szememet a mosolyáról és a szeme körüli kis apró ráncokról, ami egyre aranyosabb külsőt kölcsönöz neki. Nevetve karolom át a nyakát, hogy lehúzhassam magamhoz, a nyakamba fúrva fejét nehezedik rám, még így is érzem, hogy mosolyog.

-Miért vigyorogsz ennyire? - túrok a hajába. - Nagyon aranyos. 

Hirtelen kapja fel a fejét, mire meglepődve nézek rá. Most nem tudom, hogy azért, mert azt mondtam rá, hogy aranyos vagy azért, mert feltettem azt a kérdést. A fejem mellett támasztja meg a kezét, így jobban rám tud nézni, bár több ideig hagyja rajtam a szemét, mint amennyi időnek el kéne telni egy kérdés megválaszolása előtt. 

-Azért, mert tényleg a párom vagy. Nem kell tartanom az igazgatótól, más tanároktól vagy úgy bárkitől, aki tudhatta, hogy a tanárod voltam. Bárkinek elmondhatom azt, hogy velem vagy és szeretlek. - nyom egy puszit a homlokomra. - Bárkinek és bármikor. És megverhetem azokat, aki rád akarnak hajtani.

-Én is szeretlek. - nevetek fel. - De azért senki se verj meg, ha ez lehetséges. 

Egyre jobban osztozkodom örömében. Tényleg jó elmondani érzés, hogy tudom, bárkinek elmondhatom azt, hogy ő a párom, az az ember, akibe sikerült elsőre beleszeretnem és remélem utoljára is. Bármennyire is butaság, már beleéltem magamat abba, hogy nem akarom elengedni őt soha. Akármennyire is vagyok szerelmes, még mindig nem tudnám elmondani senkinek sem, hogy ez milyen érzés. Bizsergek mindenhol, mikor rá nézek, mosolygok már csak akkor is, ha rá nézek, pillangók százai csapkodnak gyomromban a közelségétől és lángra lobbanok, mikor hozzám ér és ezt mind egyszerre van jelen. És ezek az érzések különösen felerősödtek most, hogy már tudom milyen érzés volt őt elveszíteni, még akkor is, ha kevés időre. Talán a legjobban úgy tudnám jellemezni, mint mikor egy olyan zenét hallok, ami nem megy ki a fejemből, mindenhol az jön velem szembe és folyton azt akarom hallgatni, nem tudok nélküle lenni és minden áron meg is akarom tanulni a zongorán és, ha sikerül megmagyarázhatatlan öröm lesz úrrá rajtam. Ez is egy külön világba visz, mint a zene, csak a Hyunjin miatti érzéseim sokkal erősebbek és jobbak.