Melody - Hyunlix(BEFEJEZETT)

35.rész

Nem zavarhat, nem zavarhat, nem zavarhat. Hiába mondogatom ezt folyamatosan, gondolatban már mélyem megvetem azt a másik srácot, legyen ő bárki is. Arra már rég felkészültem, hogy esetleg majd idő után teljesen tovább fog lépni, lehet még én is és a kicsit sem biztos tervünk majd megbukik, de azért nem hittem volna, hogy erre pár nap elég lesz. Nem is érdekel egyikük sem, teljesen jó volt az, hogy elkerültem eddig, akkor legalább az kötött le, hogy ne találkozzak vele és eszembe sem jutott az más. Magamban mormogva eszem az irányt a metró felé, a nagy mennyiségű düh jelenleg elég erőt ad arra, hogy a szokottnál is gyorsabban érjek oda, így még várnom is kell, ezt az időt pedig mélyre nyomott hisztivel töltöm el. Azt hiszem most sokkal rosszabbul viselem azt, ha valakivel van, mint mikor együtt voltunk. Annyira belemerülök a gondolataimba, hogy szinte észre sem veszem azt, hogy a tömeg elkezd befelé lökni, csak annyit érzek, hogy az egyik korlátnak nyomódok. Persze, még passzírozzák ki belőlem az életet is, nem volt elég megrázkódtatás, hogy valaki már kapott a lehetőségen és rá is nyomult tanáromra. Idegesen fordulok hátra, hogy már előre veszekedni kezdjek azzal, aki folyamatosan lököd, mikor látom, hogy Jiwoon az és a meglepődött feje, amiért szokatlanul nyugtalanul lát. Kész érzelmi hullámvasút számomra ez a hét, de erről főleg az a másik srác tehet, meg Hyunjin, aki még el is megy vele. Ezek után nekem ne bókolgasson senki se, főleg ne ő.

-Szia, Lix. - int lassan, mintha bármelyik percbe megtámadhatnám. - Történt valami? Kicsit idegesnek nézel ki. Visszajött az a köcsög gyerek? De vonzod az ilyeneket.

-Persze, nekem már csak az hiányzik, hogy újra megfenyegessen valaki, ki tudja lehet még el is rabol, hátha örökre vele maradok, akkor legalább valakinek kellenék is és nem passzolna le pár nap után. - hadarom idegesen. - Mert úgy látszik egyeseknek pár nap kell valakit elfelejteni, de azért még bókolgat neki, hogy jobban maga alatt legyen. Igen, én meg érezzem szarul magam azért, mert olyan dolgok kell csinálnom, amit nem is akarok.

Az előtte álló sokkolva néz rám a kirohanásom után, még talán a körülöttünk lévők is vetnek rám néhány érdekesebb pillantást. Jelenleg olyan érzelmi viharba keveredtem, amiből nem hiszem, hogy létezik kiút, egyszerre csap meg a düh szele és a sírás is veszedelmesen kerülget, hiába akarok minden érzelemtől menekülni, mindig zsákutcába keveredem. Mint a dallam, ami nem megy ki a fejemből, ugyan ilyen módon ragadt bennem ez a rémkép is. Egy teljesen ártatlan srácra vagyok dühös, aki szegény semmit sem tett ellenem, ugyanakkor eléggé mellkason vág még csak annak a gondolata is, hogy mással van, kifejezetten fájó igazság volt azt látni. Jiwoon karon ragad és egy teljesen másik állomáson szállunk le, mint kéne, de nem ellenkezem vele, mivel elég határozottan cipel fel a lépcsőn. Számomra egy teljesen ismeretlen kis parkba megyünk, ami tökéletes arra, hogy zavartalanul tudjunk beszélgetni, még annak ellenére is, hogy semmi kedvem nincs hozzá.

-Felix, mesélj csak nekem. - ültet le a padra. - Nem tudom mi történt, de még én is elszégyelltem magamat, pedig én teljesen máshol voltam, mint te. Szóval...mi történt?

-Semmi. - válaszolom őszintén. - Mármint szó szerint semmi nem történt, nem csinált az ég világon semmit sem, ennek ellenére felidegesített. Egyáltalán felidegesíthet az, hogy mással találkozik, mert szerintem nem kéne zavarnia, de nagyon is zavar még akkor is, ha kicsit sem biztos, hogy amiatt találkoznak, sőt.. Szerintem még ennek ellenére is félek attól, hogy azt a kicsit is elvesztem, amit kaphatok belőle. Azt mondta várni fog, persze tudom, hogy egy év alatt sok minden történhet és egy kicsit sem várhatom el tőle ezt, mert... nem tudom, mégis miért maradna egy olyan kapcsolatban. - mondom ironikusan. - ami nem is az. Tudom, hogy azzal nem sokat érek, hogy szeretem, messziről, mert mást nem tehetek.

-Rendben, úgy látom nagyon össze van keverve benned valami. - csúszik közelebb hozzám. - Egyrészt, idegesíthet az, hogy mással találkozik, főleg, ha randira mennek. Viszont, pár nap alatt senki sem lép tovább, nem megy el randizgatni. Hyunjin meg aztán főleg nem. - nevet fel. - Tudod te mennyit nyafog azért, mi történik? Minden kis apró követ megmozgat miattatok, szóval biztos vagyok benne, hogy nem azért találkozik mással, hogy bármi olyasmit csináljon vele. Ti még úgy is jártok, hogy szakítottatok, komolyan csak az nem látja, aki vak, különösen most, hogy mind a ketten szenvedtek. Már csak attól elveszted a szüzességed, ahogy rád néz.

-Komolyan mondom, barátkozz össze Channal, mind a ketten hülyeséget hordtok össze folyamatosan. - rázom a fejem hitetlenkedve. - Mármint az utolsó mondatra gondolok. A többi megnyugtat, amit köszönök. - mosolyodom el. - De egy év, akkor is rengeteg idő egy ilyenre.

-De nem kell egy év. - vágja rá kapásból. - Vagyis remélhetőleg.

Értetlenül nézek rá, ugyanis fogalmam sincs, hogy miről beszél. Tudtommal nem hozták előrébb az érettségit hónapokkal, így nem marad más, mint egy év. Jiwoon megrázza a fejét, jelezve, hogy felejtsem el amit az előbb mondott, ami nem esik nehezemre. Egy újabb reményt keltő mondattal nem fogom beérni, mert a végén ezek fel fognak halmozódni és egész életemben csak rémélhetem azt, hogy együtt leszünk még valaha. Próbálok csak arra koncentrálni, amit az idősebb mondott, ő több ideje ismeri Hyunjint és jobban is, mint én és valahol igaza van, jobban kéne bíznom tanárom szavában, mint az eddig alaptalan félelmeimnek. Ki tudja, az is lehet, hogy csak az egyik haverja volt az, hiszen belőlük csak kettővel találkoztam eddig.

-Úgy örülök, hogy megismertelek. - nevetek fel. - Komolyan, tök jó barát vagy.

-Valahogy mindig úgy szerzem a haverjaimat, hogy előtte randira megyek velük. Lehet itt rontom el, borzalmas randikra viszem az embereket.

-Annyira nem volt rossz a randink. - mosolyodom el. - Egyszer tuti sikerülni fog. - veregetem vállon. - Ne add fel.

-Te se. - vonja fel szemöldökét. - Komolyan mondtam, nem tudom, hogy pontosan mennyit kell várnod, de szerintem minden jó lesz. És nem randizik, túl sokat beszélt rólad ahhoz, hogy csak így tovább menjen. Egy hónap se és újra együtt lesztek, nyugodj meg.

Felvont szemöldökkel nézek rá és igyekszem kitalálni azt, hogy vajon mégis miért mondogatja nekem folyamatosan azt, hogy nem kell egy évet várnom rá és arra, hogy újra együtt legyünk. Nem is egyszer mondta már és nem értem, hogy miért akarja minél jobban elhitetni velem azt ezt. Mind a ketten felkelünk, hogy egy kicsit beljebb sétáljunk a parkba, minden figyelmemet a tájnak szentelem, addig is legalább nem kattog az agyam feleslegesen és nem kreálok olyan dolgokat, amik nem is léteznek. Elgondolkodva emelem fejemet a másik irányába, mégis van egy olyan gondolat, ami nem hagy nyugodni vele kapcsolatban.

-Miért van olyan érzésem, hogy valamit tudsz és nem mondod meg?

-Sok mindent tudok és sok mindent nem mondok meg, szóval nem tudom, hogy pontosan mire gondolsz. - pillant le rám. - De valamiért jobb is, ha nem fecsegek feleslegesen szerintem, mert a végén olyat mondok, ami reményt kelt és azt nem akarom, mert ha nem így történik akkor sokkal rosszabb lesz.

-Ne kertelj, Jiwoon. - lököm vállon. - Tudod jól, hogy mire gondolok. Olyan sokszor mondtad már azt, hogy nem is kell egy évet várnunk, de miért nem? Nem értem és szerintem tudhatom ezt az egészet, ha már érintett vagyok benne. Kérlek. Összezavarsz.

-Nem mondok semmit sem, mert a végén én rontom el.

Sóhajtva nézek fel rá, pont egy ilyen makacs embert kellett kifognom? Nem hiszem, hogy bármit is mondana, hiába nézek rá ennyire könyörgően és adok hangok szenvedésemnek is, nem igen hatja meg. Hirtelen torpanok meg és ezt ő is észre vesz, így csak szembe fordulva velem várja meg, hogy én is tovább sétáljak vele.

-Jó akkor ne mondd meg, hogy mit tudsz. - teszem karba a kezemet. - De akkor tudsz valamit?

-Igen. - bólogat. - Vagyis nem inkább valamit, hanem csak egy tervet, ami egy kicsit sem biztos.

-Akárhányszor azt hiszem, hogy bármit is elmondasz az utolsó mondatoddal teljesen megölöd a hitemet. - hitetlenkedem folyamatosan. - Feladom, nem is érdekel.

Bármennyire is nem akar reményt kelteni bennem már megtette. Pontosabban már akkor, amikor először azt mondta, hogy még mindig érdeklem Hyunjint, el kéne felejtenem azt, hogy rémképeket alkossak és inkább csak arra koncentrálni, hogy valahogy átvészeljem ezt az időt ezzel a halvány kis reménnyel, ami kezd egyre jobban kialudni.