Melody - Hyunlix(BEFEJEZETT)

41.rész

Besietek a terembe, vagyis inkább berontok rajta, egyedül az ajtó állít meg abban, hogy lassabban tegyem be ide a lábam, mint terveztem. Egyre jobban nyugtalanabb vagyok, ahogy tudatosítom magamban az előbb elhangzottakat, bár még mindig meg akarom kapni azt a magyarázatot, mert addig nem merek örülni semminek sem. A végén valami csavar lesz benne, ami miatt teljesen más értelmet kap a felmondása. Neki dőlök az asztalnak és várok arra, hogy ő is besétáljon, jóval lemaradt mögöttem, mert tényleg nagyon siettem ide fel, szóval bele telik pár pillanatban, amíg ide is ér, bennem pedig az izgatottság sokkal jobban növekszik, mint kéne. Mosolyogva csukja be maga mögött a falapot és a kezembe nyomja a csokrot, amit az asztalra teszek. Végre nem az erőltetett ajakgörbület, amit csak azért erőltet magára, mert ott vagyok. Jelenleg én még csak mosolyogni sem merek, egészen addig, amíg magához nem húz, hogy megöleljen, ez teljesen más, mint mikor még csak ennyi sem volt lehetséges, érzem rajta, hogy megnyugodott és ezt próbálja is átadni nekem, amiért kifejezetten hálás vagyok neki. Nyaka köré fonom a karomat és hagyom, hogy az asztalra rakjon, kezeit mellettem támasztja meg, így nagyjából szemmagasságban is van velem. Felvonom a szemöldökömet és várom, hogy ő szólaljon meg először, egészen félek attól, hogyha én tenném ezt, valamivel romba döntöm ezt, ami lehet, hogy csak egy álomkép.

-Felmondtam.

Oldalra döntött fejjel nézek rá, mintha nem az előbb mondta volna el ugyanezt. Temérdek mennyiségű kérdésem lenne hozzá, de még mindig tartok attól, hogy megszólaljak. Kisebb terpeszbe rakom lábaimat, ahogy felegyenesedik, nem akarok, hogy messzebb legyen tőlem, még csak most kezdem újra visszakapni. 

-Jobban nem tudom elmondani azt, hogy felmondtam. - pislog nagyokat. - Nyugodtan megszólalhatsz. 

-Sok kérdésem van. - figyelmeztetem előtte. - Mikor mondtál te fel? Meg miért? Mármint értem, de ez volt a munkád. - kezdek el aggódni gyorsan. - Ezt miért nem tudtad nekem elmondani, miért kellett ekkora titokban tartani? Nagyon féltem, hogy mit akarsz mondani. 

Folyamatosan nevetve tol arrébb a padon, hogy ő is mellém férjen. Egyből a vállára hajtom a fejemet, kiélvezem azt, hogy most minden ilyen kis apró dolgot szabadon csinálhatok és örülhetek a közelségének, anélkül, hogy attól kéne félnem, hogy az igazgató ránk rúgja az ajtót és egyből kicsap innen minket. 

-Akkor mondtam fel, amikor átjöttél este hozzám, nem akartam, hogy ugyanúgy sírj megint, mert őszintén borzalmas volt az, hogy nem tudtam hogyan segíteni neked. - nyom egy puszit a fejemre. - Az első adandó alkalommal bementem az igazgatóhoz és közöltem vele, hogy felmondok. Előtte még beszéltem egy barátommal, aki ajánlott egy másik sulit és segített egy normális magyarázatot találni arra, hogy mégis miért váltok munkahelyet. Nem hiszem, hogy elfogadták volna azt, hogy a párom egyben a diákom is és nem volt más választásom, mint felmondani, ha együtt akarok lenni vele. - érzem, ahogy rázkódik a válla. - Szerintem még láttad is, egyszer volt itt a suli előtt. 

Innen is bocsánat ismeretlen srác. Így már nem is utálom, sőt még hülyének is érzem magam azért, mert egy olyan emberre voltam féltékeny, aki miatt egy picit sem kellett volna aggódnom. Azt hiszem ez jobb, ha előtte titokban tartom. 

-Sőt azzal duplán jól jártam, mert több lesz a fizetés, csak egy picit messzebb lesz, de érted simán megéri. - simít combomra. - Elmondani meg nem akartam idő előtt. Ma lett biztos az, hogy egyáltalán elmehetek ebből a suliból, akkor, mikor beszéltem vele. Ha nem találnak helyettem valaki mást, még egy hónapot itt kellett volna lenne, addig nem akartam neked mondani, hogy ne csapjam agyon azt a kis reményt. Egy évet meg érthető mód nem akartam várni, főleg úgy, hogy rendesen külön sem voltunk, már ki akartak zsarolni belőled a randit. - horkant fel. - Ilyet nem játszunk, ezentúl mindig, mindenhol és mindenki tudni fogja azt, hogy velem vagy.