A világ árnyai mögött

31.fejezet, Egy másik küzdelem

Eszeveszett sebességgel rohanok végig az erdőn miközben a fák és bokrok ágai folyamatosan megkarcolják a bőröm, enyhe fájdalmat okozva ám nem érdekel. Csak rohanok előre, nem nézek vissza pedig a mögöttem felhangzó véres küzdelem hangjai sokkal inkább fájdalmasan hatolnak a lelkembe mintsem a fák ágai a testembe. Bármennyire is próbáltam volna küzdeni a bennem élő ösztön nem engedte. A kényszer mely évszázadok során testünk és lelkünk részévé vált soha nem hagyott igazi önállóságot számunkra. Ahogy ezen keserves gondolatokkal a fejemben rohantam előre mögöttem a távol lassan elnyelte a csata vérfagyasztó hangjait így hátrahagyva az eső ütemes kopanásainak hangját. A tüdőm egyre jobban égni kezd, miközben a nyelőcsövemet égeti a beáramló hideg levegő ám nem érdekel. Csak rohanok előre, semmi nem számít csak hogy minél előbb biztonságban tudjam a szeretteimet, a családomat.

A fák sűrű erdején át hirtelen kibukkan egy halovány fény, a távolban pedig egy kis réten elterülve feltűnik a kis faházunk felém lévő oldalánnál a terasztól nem messze két alak homályos sziluettje jelenik meg akik a földön fekszenek, felettük pedig négy másik ember áll. Ahogy megálltam a fák homályában éreztem hogy a szabadság érzése eluralkodik rajtam és hagytam hogy ez az érzés akár a szél végig söpörjön rajtam. És akkor egy pillanat sem kellett máris felöltöttem valódi lényem és már ki is törtem az árnyak közül a négy ellenség felé. Őket váratlanul érte jelenlétem, és azonnal fegyvereikért kaptak, ám mit sem értek.

Egy hatalmas, büszke sárkány tört elő az árnyak közül miközben hatalmas emberfelettien nagy testén megcsillantak a pikelyek és rontott rá ellenségeire. A sárkány körübelül két ember magaságának felelt volna meg, ereje csak úgy sugárzott róla ahogy egymás után ölte meg az ellenséget. Már két ellenségével is végzett mikorra barátai és társai ki tudtak szabadulni és ők is megkezdték a harcot. Azonban még így is enyhe túlerő uralkodott, de mégis a sárkány szinte egyik pillanatról a másikra eltűnt, helyét a fiatal Zack vette át újra. Immáron mind a hárman, emberként kezdtek megküzdeni az ellenségeikkel, ősi ösztönőkből merítettek erőt, és lassan de felülkerekedtek. Ám Thomas hirtelen hatalmas hibát vétett, ugyanis alábecsülte az ellenséget. Az a két ellensége akik még nem válltak porrá és hamuvá, közülük az egyiknek még volt annyi ereje hogy íjpuskájához nyúljon majd már célzott is és a nyíl melynek végén, furcsa áttetsző anyag csillant meg, melyett elsőre észre sem vettek egyenesen a háttal álló Thomas felé repült. Zack, mivel tudta, egyetelen lehetősége van csak Thomas elé ugrott és hagyta hogy a vállába fúrodjon a nyíl, bajtársai pedig aggódva fordultak felé. Zack bizonygatta hogy jól van ám ahogy méreg szép lassan bekerült a szervezetébe, úgy zuhant a föld felé. A fiú teste keményen csapodótt a vízes, saras földnek, ő pedig zuhant az öntudatlan sötétbe.