A világ árnyai mögött

25.fejezet, Halálra válva

Az öltöző teljes területe vérrel volt borítva, a linóleum padlón kis patakban folyt végig a vér, miközben pont szemben az ajtóval egy lány holtteste feküdt. A holttest darabokra volt szinte szaggatva, törött végtag csontjai közül szinte mindegyik kifelé törekedett a bőre alól, törött csukló csontja felett szinte nem is látszott hogy vala lett ott volna bőr. A lány bőre természetesen fehér volt, nyakán pedig egy hatalmas állkapocs nyoma látszott. Ám mégis ami a legeslegrosszabb volt az az ahogyan félig nyitott szeme az én tekintetemre esett, és a szeme sarkában még ott bujkáló apró, le nem csorduló könnycsepp. A romlás és halál szaga hihetetlenül erősen áradt alány testéből, ám mégis ott lebegett és szinte áradt a lány egész testéből egy más, eddig ismeretlen illat. Olyan volt mintha a sötétség és a gonoszság testet öltött volna.

Ahogy ez az illat és a lány, aki talán még fiatalabb is volt nálam itt feküdt előttem mindez egyszerre túl sok volt nekem. A farkas bennem szinte tombolt és ki akart törni, a gyilkosok után akart eredni. Én is ezt tettem volna, úgy éreztem hogy valakinek meg kell fizetni és meg kell halnia mindezért. Tudtam hogy a tegnap esti és ez a gyilkosság elkövetője is összekapcsolódnak. A farkas bennem meg akarta ölni a gyilkost, vérét akarta ontani, és szemeim előtt felderengett a mai reggel ahogy a kétségbeesett szülők könnyes szemei válaszokat akarnak. És ma, újra két szülő, a sok hozzátartozó és jó pár barát szíve össze fog törni. A fülemben hallottam ahogy egyre hangosabban zubog végig a vérem, ám hirtelen a messziről egyre közelebb érő szirénák és lábdobogások is elértek hozzám. És tudtam hogy mennem kell, el kell tűnnöm mielőtt a rendőrség látókörébe kerülnék ezért egy gyors mozdulattal hátra fordultam és már rohantam is ki az öltözőből. Ahogy egy utolsó pillantással hátrafordultam láttam hogy a lány arcán lecsorog a könnycsepp.
Az öltöző ajta szép lassan csukodótt be mögöttem, én pedig rohantam egyenesen a hátsó kijárat felé, szerencsére pont volt annyi időm hogy elkerüljem a szemből érkező tanárokat és rendőröket.

Kirohantam a hátsó bejáraton, a nagy felfordulás miatt senki nem vette észre hogy megkerülve az iskola épületét elől bukkantam fel. Az épület előtt rendőrök egy csoportja zárta el a bejáratott, miközben egy mentőautó is épp leparkolt a bejárat mellett közvetlenül. A diákok egymást félrelökve álltak az iskola másik oldalán, egy nagy, szervezetlen sereg melyben mindenki próbált minél előrébb törekedni, próbálták elsőként ők meg tudni hogy mi is történt. A kiáltozó hangok egy hatalmas zűrzavart hoztak létre, a fejem pedig egyszerűen belefájdult ebbe a sok hangos kiáltásba. A fülem sípolni kezdett, lelkemben a farkas pedig láncait és ketrecét rágta, hog engedjem őt szabadon. Nem tudtam ellene mit és hogyan tenni, az ösztönök túlságosan eluralkodtak rajtam és ahogy elindultam volna az iskola mellett nem messze kezdődő erdőbe hirtelen egy hang állított meg.

 - Nahát Wanda! Hova készül? El akarsz menekülni, ahelyett hogy vállalnád a felelősséget a tetteidért? -szólalt meg mögöttem Mrs. Varowe angol tanárnő.

Az már az első rán világossá vált hogy ő sokkal inkább becsüli meg Veronicát. Nem is próbálta meg tagadni sem az osztály előtt, és Veronica tudtára is erősen felhozte ezt. 

 - Láttam hogy az öltözők felé mentél. Te tetted? De ha nem akkor is felelned kell a rendőröknek. - mondta, szemébe rosszindulat jelent meg.

Mrs. Varowe felém indult, közben hevesen kiabálni kezdett velem de egyszerűen nem tudtam rá figyelni abban a pillanatban. Minél tovább gondolkodtam annál jobban csak a lány meggyilkolt teste jelent meg előttem, nem tudtam elvonatkoztatni tőle. Az az illat amely ott terjengett a levegőben , és ahogyan egy szegény, ártatlan fiatal lány aki nem érdemelt halál ott fekszik, és az a nagyon sok fájdalom amelyet el kellett viselnie egy őrült miatt...

Ez a néhány gondolat egymást kergette a fejemben újra és újra amikor is hirtelen a hangzavar mindennél erősebb nem lett mire az iskola felé kapom a tekintettem és meglátom ahogyan a mentősők egy hordágyon kitolják a lány testét, fekete zsákkal letakarva. A diákok közül sokan azonnal amint meglátták elájultak, voltak olyanok is akik ordítozásba kezdtek és a tömeg mint egy megvadult tenger indultak mindenfelé. Mrs. Varowe észrevéve az egyre nagyobb káoszt a diákok megfékezésére indult, miközben hallani lehetett hogy a tömegben többen is egyszerre sírnak és ordítanak fel.

És akkor éreztem és tudtam hogy nincs több időm. Sebesen megfordultam és szinte már ott sem voltam, mert máris csak az erdő fái vettek körül engem, ám ez nem volt elég mert csak rohantam előre, minél távolabb az iskola épületétől, minél messzebb az emlékektől, melyek még ezután is sokáig elértek....