A világ árnyai mögött

2.fejezet: Úticél, Blackdrampire

Soha nem hittem volna, hogy egyszer még mindez ilyen nehéz lesz. Soha nem gondoltam volna, hogy amely minden nap átlagos volt, szinte már adott, egy nap ilyen hatalmas fájdalmat fog okozni. Lábam alatt megnyikordul szobám parkettája, és még ez az apró hang is szívemig hatol és éleszti újra bennem az emlékeket...

Minden olyan nevetéssel és sírással töltött napot, melyet gyermekként itt rohanva éltem át, minden percet akárhányszor csak ráléptem a nyikorgós fára... Próbáltam erőt venni magamon és tovább menni ám ez olyan nehéz volt. Nehéz volt csak úgy elfelejteni mindent és tovább menni. Hiszen ez volt az a ház ahol mióta az eszemet tudom a nagyapámmal Georggal éltem. Édesanyám Kristen Zanoba és édesapám Taylor Zanoba amikor néhány hónapos voltam meghaltak egy súlyos autóbalesetben így nagyapám nevelt ám most már hónapok óta ő sincs mellettem, ő már a föld alatt pihent. Én pedig, magányosan, egyedül, mint még soha, itt maradtam. Nagyapám végrendelete alapján pedig rám hagyta kis vidékbeli házát, amely gyermekkora pillére volt. Egy kis a várostól messze eső házat Blackdrampireban. Én pedig ebbe a kis városba készülök költözni. Itt fogom hagyni az egykori életem és egy olyan város lesz majd otthonom, amelyről csak kiskoromban, nagyapám térdén ülve hallottam. Gondolataimból kegyetlenül kirántott az egykori házunk vaskapuja melyből egyenesen nyílt az út az ismeretlen életem felé. Hátamon már pihent egy táska, ahogy a kezemben is, és ahogy végig tekintettem a szinte teljesen berendezett lakáson, melyből csupán néhány személyes dolog hiányzik, amelyek a táskáimba vannak, elfog egyfajta semleges beletörődés, ahogy kiléptem az ajtón majd bezártam azt és elindultam a közeli buszmegálló felé, és ezzel együtt elindultam az életem egy új fejezete felé...

A megállóban csupán pár percet kellett várnom, és utána meg is érkezett egy nagy fehér busz, úti célként pedig rajta egy kis tábla Blackdrampiret jelölte meg.