A világ árnyai mögött

6.fejezet, Semleges időszak

Ahogy az autóm szép lassan begurul a ház elé, amelyet még mindig nem vagyok otthonomnak hívni, hiszen hogyan is tehetném, amikor az érzések még olyan nagyon frissek? Szép lassan kiszálltam az autóból majd kiengedtem Moont is, aki ahogy kiszállt egyből mindenfelé kezdett szaladgálni, mindent megnézett és megszagolt magánnak, amin csak mosolyogni tudtam nézni. Gyorsan visszamentem és bezártam a nagykaput majd elkezdtem egyesével behordani a házba a csomagokat, amelyek egyenként is elég nagy súlyt nyomtak. Miközben szép lassan minden bekerült elgondolkodtam. Elgondolkodtam a szüleim és a nagyapám hagyatékain. Ugyanis édesanyám, amikor még élt a megye legnagyobb ügyvédje volt, apám pedig az ország legjobb sebészei közé tartozott így a fizetésük sem volt alacsony. Mégis ennek ellenére mindig megbecsülték az embert és a pénzt, nagyapám elmondásai szerint soha nem éltek feltűnően, épp ellenkezőleg mindig visszafogottak voltak. Nagyapám pedig amellett hogy ezt a házat is rám hagyta ennek ellenére, amikor fiatal volt alapított egy céget, ám ahogy idősödött úgy nem tudott vele foglalkozni és eladta. Az ebből származó pénz ismét hatalmas mennyiségű, de egy biztos. Be fogom tartani, amit egykoron a szüleim is tettek és melyet a nagyapám is mindennél jobban szeretett. Ez pedig hogy saját kezűleg rendbe fogom hozni ezt a telket, pont, úgy hogy ha itt lenne a nagypapám ő is büszke legyen rá. Ám e gondolatok közepette észre sem vettem, hogy szememből megint csak néhány csepp sós könny kiszabadult és elindult lefelé. De akkor egy kis kellemes szőr simulását vettem észre a lábamnál mire lenéztem és Moon nézett fel rám aranyos kis fejével.

- Jól vagyok, köszönöm. -mondtam miközben elkezdtem simogatni a buksiját. Moon közel hajolt és sikerült megnyalnia az arcom mire én csak egy puszit nyomtam az arcára, utána pedig letöröltem az arcom.

A benti csomagokból előkerestem a nyakörvet, a pórázt, a fekvő helyére a szivacsot és az asztalra tettem egy kutyakaja konzervet is. Magamnak kerestem egy szép nagy piros almát és miután a romlandó ételeket elpakoltam kimentem vissza a teraszra.

- Moon!-kiáltottam mivel sehol nem láttam és ezek után szép lassan a ház mögül elő sétált. Ráraktam a nyakörvet, a pórázt pedig az egyik kezembe fogtam, a másikba az alma pihent.

- Mit szólnál, ha elmennénk sétálni?-kérdeztem a kutyától, aki izgatottan kezdett el körbe körbe szaladni beleegyezését adva.

Gyorsan zsebembe fogtam a kulcsom és a telefonom majd elindultam Moonnal az oldalamon egy kicsit jobban megismerni a környéket. Ahogy kiléptem a kapun Moon ismét hűségesen mellém szegődött, és ezek után elindultunk az úton lefelé. A száraz betonúton szép lassan haladtunk, Moon néha ugyan elment tőlem és körbe szaglászott, de utána mindig visszajött mellém. Amikor már körülbelül 10 perce sétáltunk, amikor is az út mellett jobb oldalon egy kicsi mellékutca nyílt, amely csak egyszerűen le volt kövezve, de így is nagy lyukak tátongnak. Az út vége pedig hirtelen veszett bele egy sűrű szinte átláthatatlan erdőbe. Csak néztem befelé az erdőbe, amelyről semmiféle negatív élményem nem volt csak egyszerűen kíváncsi voltam, hogy mi rejtőzhet odabent. Moon azonban a lábamnál elkezdett az erdő felé morogni mintha valamit látott volna, vagy csak érezne valamit. Próbált nyugtatni, de Moon hirtelen kilőtt az erdő felé, és csak az utolsó pillanatban sikerült után kapnom.

- Gyere, menjünk. -mondtam majd szép lassan elmentünk onnan ám a gondolataim tovább tekeregtek ezzel kapcsolatban.

Viszont szép lassan ezek is megszűntek, mert körbe pillantottam és mindenhol csak elhagyatott, leomló, régies házak vannak, amelyek az idő során megrogytak és természet hol lassan, hol gyorsan, de uralma alá hajtott mindent. Borzasztó volt ezt így látni, hiszen amikor kicsi voltam mindig a nagyapám ölében ülve hallgattam, hogy milyen vidám is volt itt mindig az élet, hogy a szomszédok mindig átjártak egymáshoz, hogy sokszor az igazi vidám élet is nem is akart megszűnni, a zene mindig hajnalig szólt, a fiatalok mindig bulizni jártak az ő saját módjukon is. Most pedig nincs itt semmi... Semmifajta élet, sőt még remény sincsen, hogy egyszer mindez meg fog változni és itt olyan lesz minden, mint egykoron. Hiába is Blackdrampire kiszabott ideje hamarosan a végéhez ér. Úgy döntöttem ideje lenni elindulni, visszafelé hiszen a Nap a látóhatár mögött vészesen kezdett el-eltűnni a felhők mögött azokat is narancssárga lávával feltöltve. Ahogy a Nap kezdett nyugovóra térni, érezni lehetett, hogy a hőmérséklet leesik így már kicsit dideregve, de elindultam vissza. Amint mentem hirtelen észre vettem egy táblát az egyik hatalmas telek előtt.

- "Kedves Blackdrampirei lakosok, telektulajdonosok! Felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy ezen a telken mindenki teljesen ingyenesen, az év egészében elhelyezheti a telkén megteremtődött zöldhulladékot.(Zöld hulladéknak számít a falevél, a faág, bokor nyesedék stb.) A beszolgáltatott zöldhulladékot természetes módon lebontjuk, és újra felhasználjuk. Leadási idő: Minden nap 7-19 óráig. Tisztelettel Blackdrampire Polgármesteri hivatala.

Állt a táblán. Ahogy szemeim végig szaladtak a sorokon éreztem, hogy egy nagy tehertől szabadulok meg, ugyanis akkor tudom, hogy a sok levelet és egyéb dolgot hova lehet majd elhozni. Moon a lábamnál futkosott jelezve hogy ő bizony vissza akar menni. Így hát elindultam visszafelé, amikor pedig visszaértem odaadtam Moonnak a kajáját majd megcsináltam a fekvő helyét a teraszon és egy gyors fürdés után fáradtan zuhantam az ágyba mely hidege ellenére is idegen volt számomra.