A világ árnyai mögött

35.fejezet: Semmi nem marad rejtve

A választásom végül a forró csoki mellett esett, melyet hamar el is készítettem és utána nem volt más hátra, minthogy a többiekkel elfogyasszuk, egy kellemesnek ígérkező társalgás felett.

- Mi történt veled Wanda? - kérdezte Thomas miközben enyhén csoki maszatos szájától elemelte a poharat.

- Vissza kellett mennem a szülővárosomba, mert szükség volt néhány papírt elintézni. És mivel elhúzódni látszott az ügy nem tudtam hazajönni, és ott maradtam pár napot. De ez közel sem érdekes. Itt mi történt? Mi volt a suliban? - kérdeztem ám a kérdésemre érezhetően megfagyott a szobában a levegő.

- Szerdán még itt voltál, ha minden igaz nem? - kérdezte mire nem túl határozottan bólintottam.

- Aznap az eggyel alattunk járó évfolyam egyik osztálya épp tesi órát tartott, amikor az egyik lány egy holttestet talált a lányöltözőben. Kiderült, hogy az egyik osztálytársuk volt Julie Zoetk. - mondta Alice, és ahogy a lány neve elhagyta a száját olyan érzésem támadt mintha egy láthatatlan súly nehezedett volna a mellkasomra és ezzel együtt a szívemre. Mintha a lány puszta neve egy újabb területet zárt volna el a mellkasomban, ezzel gátolva a levegő útját.

- A kiérkező rendőrök azonnal lezárták az iskola azon részét, és minket kitereltek az udvarra. Az udvaron az igazgatónő értekezletet tartott, elmondta, hogy kedd este volt egy hasonló gyilkosság. Ezek után a rendőrökkel és a városvezetéssel együtt szünetet rendeltek el arra napra, este a híradóban pedig teljes iskolai bezárást erre a hétre. - mondta Thomas ám mintha ő is érezte volna, hogy a hangulat nem a legjobb a poénkodásra ő is komoly maradt.

Ám ezek után sem látszott úgy, hogy a hangulat akárhogyan is oldódik, olyan volt mintha valami elhallgatott szörnyűség, valami ki nem mondott borzalom ott lebegett volna köztünk.

- És? Történt még valami? - kérdeztem ám a hangom egy pillanatra elcsuklott.

- Semmi olyan, ami téged érintene Wanda. - mondta Zack, szemében törődés csillant ám szavai mögött enyhe hazugság érződött.

- Zack kérlek. Nekem is jogom van tudni, nem tudsz megóvni minden szörnyűségtől, ami a városban, történik. - mondtam miközben komolyan belenéztem Zack szemébe.

- Attól még féltelek és ezen nem változtathatsz. - mondta, keze pedig az én kezemre kapcsolódott.

Hosszú percek teltek míg Zack keze az enyémet szorította, mélyen egymás szemébe nézve csendben ültünk a helyünkön, a világ pedig megszűnni látszott. Alice mellettünk halkan megköszörülte a torkát, megzavarva a gondolataimat és visszarántva a valóságba.

- Bocsi. Na, szóval meséljetek. - mondtam Alice és Thomas felé nézve miközben lassan kihúztam a kezem Zack kezéből. Ám ahogy a kezem elvált tőle magányos, szívszorító érzés telepedett rám. Nem tudtam mit kezdeni ezzel a hirtelen lelki fájdalommal, de ugyanakkor nem akartam tolakodó sem lenni.

- Aznap este a híradóban részletesen beszámoltak az eddig történt két esetről. Csütörtökön és pénteken is történt egy - egy gyilkosság. A város különböző részein történtek, az áldozatok közt semmi összefüggés nincs. - mondta Zack és az ezután beálló csend még hosszasan telepedett ránk.

Amikorra azonban kezdett már kissé feszültté válni a csend Thomas szólalt meg.

- Nagyon jó volt a forró csoki Wanda köszi, szépen, csak egy baj volt vele. - mondja mire bűnbánóan nézek rá és már szóra is nyitom a szám, hogy válaszoljak, ám akkor Thomas folytatja a mondanivalóját.

- Hol van a mosdó? - kérdezte halálosan komolyan, ám ahogy sikerült felfognom a kérdését hatalmas mosoly terült szét az arcomon és intettem neki, hogy kövessen miközben elvettem a többiektől a kiürült poharakat.

Miután Thomast útba igazítottam el is foglalta a mellékhelyiséget én úgy döntöttem kimegyek egy kicsit levegőzni a teraszra. Elhaladva a szoba előtt miközben a pulóverembe bújtam bele megláttam, hogy odabent Alice milyen nagy örömmel simogatja és dögönyözi Moont. Ám Zack nem volt a szobában, és ahogy kiléptem a teraszra melyet a horizonton lebukó Nap fénye arany lángokba borított megláttam, hogy az előbb emlegetett épp a korlátnak dőlve áll. Zack elmerengve nézte a lebukó égitestet, talán nem is vette észre hogy közben lassan mellé sétáltam.

- Tudtad, hogy ez a kedvenc időszakom? - kérdezte ám szeme tovább időzött a messzi tájon.

- Olyan szomorú ez az időszak. Mert amikor eljön, ez a pillanat tudod, hogy bármilyen csodás napod is volt az nemsokára véget ér.

- Igen, igazad van. Mégis ha látod magad előtt ezt a képet, akkor tudod, hogy ha körülötted minden rossz, akkor is a világnak nem minden része, és az életnek sem rossz minden napja. Mert ennél gyönyörűbb látványt nem mindig láthat az ember. - mondta majd orrán mélyen beszívta a levegőt.

- Kivéve persze akkor, amikor téged láthatlak. Mert még a Nap igazi fénye sem ér fel hozzád. - mondta miközben arcát felém fordította, szürke szemei szinte örvénylettek, én pedig csak ott álltam egy helyben, szólni sem tudtam ebben a pillanatban, de az arcom ettől függetlenül olyan vörös volt, mint a paradicsom.

Ám akkor hirtelen Zack képe kezdett elmosódni előttem, helyét furcsa megmagyarázhatatlan képek vették át. Egyik kép taszított a másikba, és akkor abban a pillanatban a szürke szempár sem menthetett meg.