A világ árnyai mögött

32.fejezet, Idegen segítő

Az ébrenlét és ájulások közti idő elmosódik, a percek és órák egymás követik, miközben végtelenné olvadnak össze. A fájdalom elviselhető mértékre zsugorodik, miközben az éberség és a feketeség közt hánykolodik a testem. Az egyetlen bizonyosság számomra egy érzés amikor is valaki a sebeimet újra köti, ellenőrzi azt és ilyenkor lekerül róla a vastag kötés, a hideg pedig bele- bele tép a sebeimbe. Mindössze egyetlen mély levegővételmbe kerül, a mellkasom megemledik, és a szemeim lassan pislogva nyílnak ki. Ahogy láttásom kitisztul ugyanolyan kép tárul elém mint mindig. A fa mennyzet szinte már régi ismerősként üdvözölhetett, a mellettem elterülő kis üveg dohányzóasztal most üresen áll, mögötte a kandalló meg volt pakolva fákkal. A szemem lassan szokik hozzá a fényekhez, ám mégis ahogy lassan, apránként próbálok felülni éreztem hogy erősebb vagyok mint az utóbbi időben. Ahogy felültem a bézs színű kanapén úgy csúszott le a testemről egy narancssárga paplan, és csak akkor vettem észre hogy testem nem takarja más csak a fehérneműm. Ahogy lassan elhelyezkedtem a kanapén ülve kellett egy fél perc mire normalizálni tudom a légvételeimet. Miután elhelyezkedtem a kanapén alaposabban körültekintettem a szobában melyben épp tartózkodtam. A bézs kanapé előtt álló üvegasztal mellett állt egy ugyanolyan színű bézs fotel, a megpakolt kandalló fellett, a falra akaszva egy tévé kapott helyett. A szobában sehol nem volt semmilyen személyes tárgy, a falakon különböző erdők képei lógtak mindenfelé. Hirtelen halk léptek csapták meg a fülem az ajtó felől mire ida kaptam a fejem és megjelent egy idősebb hölgy. Ahogy lassan besétált a szobába és észrevett engem, hogy a kanapén ülök a barna fa dobozkával a kezében felém indult. Ahogy velem szembe húzott egy fotelt melyben kényelmesen elhelyezkedett és alaposan megvizsgáltam vonásait homályosan derengeni kezdett valami, vele kapcsolatban. Ahogy a fekete ősz hajára tekintettem, a ráncoktól barázdált arcára és szemüvege mögött megbújó zöld szemébe néztem rájöttem hogy ő volt az aki egyszer már segített. A hölgy észre vehete a zavarom mert arcára mosoly költözött.

 - Nyugodj meg Drágam. Nem akarlak bántani. Én találtalak meg a tornácomon, és amikor láttam hogy megsérültél én láttalak el.

 - Ööööö..... hát köszönöm. Azt hiszem. -mondtam teljes zavaromban. A hölgy mellettem ismét elmosolyodott, majd ismét szólásra nyitotta a száját. 

 - A nevem egyébként Rose. Rose Evnsue.

 - Örülök a találkozásnak. Az én nevem Wanda Zanoba. -nyújtottam kézfogásra a kezem ahogy Rose is.

 - És szeretném megköszönni amit tett. Ön nélkül lehet már nem is élnék. -mondtam Rose pedig mosolyogva bólintott.

 - Nyugodtan tegezz csak. -mondta mire én bólintottam.

Ezek után néma csend állt be közénk, egyikünk sem szólt, ám ahogy én egy kicsit megmozdultam a hátamba erős fájdalom nyilalt. Felsziszentem ahogy a fájdalom kisugárzott az egész hátamra.

 - Jól vagy Wanda? -pattant fel mellettem Rose aggódóan.

 - Igen, .... Csak egy kicsit fáj a hátam. De majd elmúlik.-mondtam ám ekkor a kulcsontom melleti rész is fájni kezdett, mire összeszorított számon át halk, érthetetlen motyogás tört ki.

 - Biztos elmúlt a kötés ideje. Fordulj ide háttal majd megnézem. -mondta Rose mire kicsit tépelődve ültem ott továbbra is arccal felé fordulva. 

 - Jusson eszedbe hogy ha a halálodat akartam volna vagy ártani akartam volna akkor most nem feltéltenül beszélgetnénk.

 - Ez igaz. És köszönöm is. Csak tudod az olyanok akik egyedül vannak nem mindig adják könnyen a bizalmat. -mondtam mire Rose mintegy magának bólintott, szemében egy pillanatig szomorúságot láttam felvillani.

 - Igen. Megértem hogy így érzel. Ettől függetlenül segíteni akarok. Hadd nézem meg a sebeidet. -kerte mire háttat fordítottam neki hogy megnézhesse a hátam.

Rose először a hátamon, a gerincem mellett nem messze lévő sebet nézte meg, ahogy a kötés elvált a sebtől úgy a hideg levegő fájdalmasan hasított a sebembe. Rose mögöttem hideg kezét a hátamra fektette majd elkezdett a hozott barna dobozban kutakodni. Elővett tapaszokat, fáslikat és ragasztokat. Amikor a tapaszt a sebre rakta belenyilalt a fájdalom érzése, mintha marta volna azt, ám mindössze egy pillanatig tartott az érzés.

 - Nyugodj meg. Ez egy különleges tapasz amit használok, át van ittatva különböző gyógynövényekkel, melyek pont az ilyen különleges esetekre vannak. -mondta majd befáslizta a sebet.

Ezek után következett a kulcsontomnál lévő seb, és ahogy oda néztem erős rosszullét kapott el. A sebem fekete volt, enyhén szívárgott belőle a sötét vérem, le a melkasomon. Rose ezt a sebet is elláta, és az összes többivel is hasonlóan tett, melyek szintén hasonlóan néztek ki. Miután végzett elkezdett maga után pakolni, és behozott nekem egy ruha szetett. Ahogy lassan magamra erőltettem a ruhákat és vissza ültem a kanapéra ismételten a fotelből ülve nézett rám.

 - Gondolom most jön az a rész ahol megkérdezed mi is történt velem. -mondtam mire halványan elmosolyodott.

 - Igazából nem akartam megkérdezni. Mindenkinek vannak titkaik, nekem is. Ha elmondod mi történt meghallgatlak ha viszont nem, amit szintén megértek akkor csak felajánlok neked egy útat haza felé. Még ennyit tehetek érted. -mondta majd egy pár perc csend állt be.

 - Köszönöm. És azt hiszem a fuvart elfogadom. -mondtam mire mintegy magának bólintott majd már el is indult kifelé.