A világ árnyai mögött

36.fejezet: Önmagam vagyok...?

Ám akkor hirtelen Zack képe kezdett elmosódni előttem, helyét furcsa megmagyarázhatatlan képek vették át. Egyik kép taszított a másikba, és akkor abban a pillanatban a szürke szempár sem menthetett meg.

A képek a szemeim előtt gyorsan folytak egybe mégis minden aprócska kis részlet tisztán látható volt. Egy fekete, sötét esős zsákutca képe rajzolódik ki előttem először, a sikátor végében egy zavart tekintetű lány áll, ruhái mind csurom vizesek, tekintette és testtartás semmi másról nem árulkodik csak színtiszta félelemről. A kép egy pillanat alatt tovatűnik, és nem marad más csak a feketésség körülöttem miközben ismeretlen érzések kerítenek hatalmába. Határtalan eufória jár át, a torkom megtelik valamilyen, meleg, ragadós dologgal és közben érzem, ahogy egy szív az utolsó megerőltető dobbanásait hallatja. És akkor a világ ismét megnyílik előttem és látom, hogy előttem egy alig sokkal idősebb barna hajú lány fekszik a korábban látott sikátor kövén, arca és teste fehérsége azonnal feltűnik, nyakán több hatalmas seb van, szeme pedig fény és élet nélkül tekint rám. És ahelyett hogy a saját, józan gondolataim és érzéseim kerekednének, felül ismét elönt valaki más érzése. Végtelen mámor, és fékezhetetlen düh. A képek gyorsan kezdik váltani egymást újra és újra mindegyik képen pedig ugyanezek az érzések kerekednek felül csak előfordul, hogy épp az iskolai öltözőben fekvő lány, véres, torz képe jelenik meg, hol egy idősödő férfi képe, aki kivéreztetve, kínok között könyörög hamis kegyelemért nekem, hol pedig egy fiatal férfi tekintette az utolsó, ami megmarad, amelyben szép lassan alszik ki az élet fénye. Az érzések pedig mindig ugyan azok. Mámoros boldogság, elvakító düh és hogy a meleg ragadós folyadék végigcsúszik a torkomon. Ám ezek nem az én érzéseim voltak. Én soha nem éreztem volna boldogságot akkor, amikor látom, hogy egy ember szeméből eltűnik az élet fénye. Mégis ezek az érzések felülkerekedtek rajtam, nem tudtam őket uralni. A világ kezdett összezárulni felettem, én pedig zuhanni kezdtem egyenesen bele a sötétségbe. Ám most a feketeség végtelene megnyugtatott, nem akartam menekülni előle, hanem egyszerűen magamba fogadtam és a boldog öntudatlanság úgy telepedett rám, mint az elhunytra a halotti lepel...

Tekintettemmel folyamatosan a mellettem álló lányt vizslatom, Wanda tekintette az enyémbe fúródik miközben arcát szép lassan és fokozatosan kezdi elönteni a pír, zavaráról maximálisan árulkodva. Miközben piros arcát nézem, egyszerűen nem tudom, hogy hogyan voltam képes valaha is eltitkolni előle valamit, főleg életem és létem legnagyobb és legmeghatározóbb titkát. Akartam, hogy ha senki más, sem de ő tudjon rólam mindent, hogy ismerjen meg annak, aki igazán én vagyok, és hogy fogadjon el. És akkor, ahogy tovább vizslatom, őt valami bennem a helyére illeszkedik mintha minden, ami eddig hiányzott volna az életemből létrejött volna és benne teljesedett volna meg. A gerincem mentén hatalmas melegség támad és ez szép lassan sugárzik végig rajtam keresztül. Nem tudtam, hogy honnét támadt ez az érzés mégis akartam, hogy a melegség körbe öleljen úgy, ahogy én szeretem volna ugyanezt tenni Wandával. De a sors, a karma, vagy esetleg maga az élet úgy gondolta itt az idő arra, hogy ismét bizonyítsa alárendeltségünket. Wanda arcomat vizslató tekintette homályossá, ködösé válik és nem telik egy néhány pillanat és már zuhan is a föld felé. Az utolsó pillanatban még utána tudok kapni és karjaimba zárom.

- Thomas! Alice! - kiáltottam el magam miközben Wanda testét az ölembe emeltem majd a teraszon álló barna fa asztalra fektettem.

Barátaim egy perc alatt megjelentek az ajtóban, Alice, ahogy meglátta és felfogta a helyzetetet arcáról eltűnt a korábbi széles mosoly és szinte látszott, ahogy az agyában a fogaskerekek működésbe lépnek. Alice mögött megjelent Thomas is, aki szintén aggódva rohant ki a teraszra.

- Mégis mi történt Zack? - kérdezte Alice, ahogy odalépett Wanda teste mellé és elkezdte vizsgálni.

- Nem tudom. Álltunk egymás mellett és csak néztük a másikat, amikor is Wanda egyszerűen csak elájult. - mondtam és éreztem, hogy a pánik a hangomban egyre nagyobb méreteket ölt.

- Forró a teste. Egyszerűen csak tényleg elájult? Nem vettél észre rajta valami szokatlant? - kérdezte Alice miközben tenyerét Wanda homlokára rakta. Éreztem, hogy kezdek egyre inkább kétségbe esni, de ekkor Thomas szólalt meg halkan.

- Zack. Alice. Gyertek ide, van, amit nektek is látnotok kell. - mondta miközben dermedten áll a bejárati ajtónál és meredten bámult valamit Wandán.

Alice és én is kérdőn néztünk a barátunkra ám Thomas csak ott állt továbbra is egy helyben, nem mozdulva így lassan lépkedtünk mellé ám amikor tekintetétt követve megpillantottam azt, hogy mit néz úgy éreztem magam mintha kihúztak volna minden biztosítékot a lábam alól.