A világ árnyai mögött

28.fejezet, Viharfelhők gyűlnek

Egy szív közeli ám nyugodt, szabályos hangja üti meg a fülem. A hang közelről szinte már túl közelről érkezik, a rét másik oldaláról. Az illatok kissé egybefolynak ám, lassan, ahogy elül a szél okozta zűrzavaros illatok kavalkádja lassan de annál intenzívebben megérzek egy jól ismert, és már oly régóta hiányzó illatott. Az erdő végénél, a mező túloldalán ott állt Zack. Fel sem kellett emelnem a fejem melyet mancsaimon pihentettem, sőt ki se kellett nyitnom a szemem hogy mindezt kiderítsem. Zack légzése és szívverése egyenletes maradt, ám mégis ami számomra a legmeglepőbb volt az hogy lassan, apró számára talán óvatos léptekkel de megindult felém. Könnyen lehet hogy nem vett eleinte észre, ezért úgy gondoltam a helyemen maradok, hiszen nem akartam elijeszteni őt. Valakire és talán leginkább rá szükségem volt most.

Egy gyönyörű, hatalmas, világosbarna bundájú fekszik nem is olyan messze, a rét, a kedvenc rétem túloldalán miközben fejét mancsain pihenteti, szeme pedig csukva van. Nem akartam Wandát megzavarni, miközben pontosan tudtam hogy tudja itt vagyok, ezért is szép lassan elindultam felé, viszonylag nagyobb zajt csapva, ha esetleg mégis csak elaludt akkor ne riaszam meg annyira. Lassan haladtam felé, majd mikor körülbelül egy- két lépésnyire lehetem tőle megálltam előtte és csak néztem. Oldala lassan, nyugodtan emelkedett, szőrébe bele-belekapott a szél, miközben olyan nyugodtnak és szinte törékenynek tűnt. Szívembe szeretet és boldogság egyszerre költözött ahogy csak néztem őt ahogy fekszik előttem. Nem féltem, jóllehet ez lett volna a normális emberi reakció, mégis Wandának ezt kellett hinnie, ez volt az egyetlen járható út. Próbáltam szaporábban venni, szinte már kapkodni a levegőt, majd hangos, ám lassú megfontolt léptekkel távozni onnam ám Wanda mást tervezett. Szép lassan emelte a fejét amelyet eddig mancsain pihentett és ezek után világos szürke tekintetét rám emelte. És ahogy rám függesztette tekintetét megdermedtem, mert az ő szemében önmagamat láttam. Nem a tükörképen nézett vissza rám, hanem éreztem Wanda kívácsiságát, örömét, és boldogságát, nagyon jól éreztem mindazt amit valaha is érzett. Abban a törékeny percben miközben egymás szemébe nézve vizslattuk egymást, tudtam és éreztem hogy egyek voltunk. Nem létezett akkor se ő se én csak mi együtt. A pillanat azonban hamar eltelt, nem tarthatott sokáig mert hirtelen az erdőből, tőlünk egy kicsit jobbra neszekre nem lettünk figyelmesek. A Nap visszahúzódott egy felhő mögé, a kis rétre szürkesség borult, a szél alábbhagyott, olyannyira hogy szinte halálos csönd borult az egész tájra. Az erdőből folytonos gúnytól csöpögő nevetés hallatszot, majd a hanghoz szép lassan egy arc is társult. Ám még mielőtt a hang gazdája kilépett volna a fák rejtekéből már pontosan tudtam hogy ki is közelít felénk. Wanda mellettem vicsorgásba és morgásba kezdett, ebből is sejtettem hogy tudja kivel is van dolgunk. David Follper szép lassan sétált ki az erdőből, miközben arca merev volt, akár egy kőszoborré, ám még fején viselt fekete csuklyája sem tudta eltakarni teljesen elrejteni a fekete szemében égő pokoli tűzet. Davidet szorosan követte testvére Justin is aki arcát szintén fekete csuklyája alá rejtette kilépett, torkából még mindig folyamatosan gúnyos röhögés hallatszott. Wanda mellettem vad, dühös és még talán egy kissé számomra is ijesztő morgásba kezdett, ám ők ketten csak jöttek közelebb, nem érdekelte őket sőt mintha csak még jobbat derültek volna rajta. Kezemmel végigsimitottam Wanda hátán aki hirtelen előttem termett, védekezően elém állva. A szőre kellemes puha volt ahogy végigsilott rajta a kezem, Wanda pedig mintha csak most fogta fel volna igazán hogy én is ott vagyok. Hirtelen hátra kapta felém a fejét, majd rám nézett. Világos szemében a düh helyét szép lassan átvette az aggodalom és a féltés. Ahogy ránéztem küldtem felé egy megnyugtató mosolyt, üzenve neki hogy nem kell féltenie ám akkor az orrával finoman elkezdett lökdösni, hogy menjek és hagyjam itt őt, ám nem akartam ezt tenni, harcolni akartam mellette, jóllehet ő nem is sejti mire vagyok képes. Maradni akartam és maradni is fogok, ha kell mindent felfedek magamból de meg fogom védeni Wandát. David megsejtette szándékomat, mert egy éles szakító hang után hátából előtört két hatalmas éjfekete szárnya, hangja pedig eltorzultan hangzott fel.

 - Vagy tűnj el, vagy pedig harcolj. Nem kell ide még egy felesleges szemtanú. Hacsak nem akarsz te is valahogy visszavágni. -mondta David eltorzult hangon, miközben Justin még mindig gúnyosan röhögött.

Wanda előttem ismételten eltökélte hogy megpróbál engem elüldözni, egyre erősebben próbált rajtam taszítani egyet, ám én is eltökéltem hogy nem hagyom magam. Harcolni fogok mellette, és segítek neki még ha ezzel le is kell lepleznem magam. Éreztem hogy a bennem egyre erősebb jelen kezd lenni a felszabadulás érzése, a testem szabad akart lenni amit másodperceken belül meg is adtam volna neki. Ám akkor hirtelen Justin abbahagyta a gúnyos röhögést majd komoly tekintettel rám meredt.

 - Döntened kell Zack hogy most hogyan tovább. Vagy ő mellette harcolsz vagy megvéded a sajátjaidat. -mondat Justin, az agyamon pedig átvillantak a legrosszabb gondolataim.

Nem kellett ezeken a gondolatokon sokat töprengenem mert Justin kiemelt egy telefont a zsebéből, ,majd felénk fordította. A telefon másik oldalán zörgés majd fojtott némaság hallatszott, ám ekkor hirtelen egy dühös férfi hang hallatszott.

 - Vagy megszólalsz vagy a lánynak vége. -ordította a férfi hang a telefonba, ám a válasz ismét csak némasság volt, de ekkor hirtelen egy hatalmas ütés, majd egy csont kísérteties tompa törése hallatszott, és egy elfojtott, női kétségbesett, ám mégis halk sikoly. Ekkor éreztem hogy nem bírom tovább, egy pillanat törtrészéig még rátekintettem Wandára aki már készült neki esni a fiúknak, ezek után pedig nem volt más hátra, segítenem kellett a barátaimnak. Hátra kellett hagynom őt, mert választanom kellett, és ebbe a választásba a szívem szakadt meg.

Ahogy a telefonból felhangzott egy fájdalmas sikoly tudtam hogy nem fogom tudni türtőztetni magam, meg kell bosszulnom ezt, nem hagyhatom hogy mindenféle büntetés nélkül bántsák azokat akik fontosak voltak számomra. Nem tudtam pontosan kik is voltak a vonal másik végén, de ahogy a halk sikoly felhangzott olyan érzésem lett mintha kitépték volna a szívem. Éreztem még egy pillanat erejéig hogy Zack rám tekint majd már rohant is, eltűnt én pedig csak erre a pillanatra vágytam. Vicsorogva fordultam a két idegen felé, ők pedig velem néztek farkasszemet. Egy pillanat tört része alatt nekik is rontottam és elkezdődött egy rég várt küzdelem.