A világ árnyai mögött

23.fejezet, Felszínre törő érzések

A hang lassan halt csak el az üres folyosón bennem pedig egy szörnyű érzés törekedett fel. Féltékenység.

Félelem, szomorúság, bizonytalanság, tudatlanság, gyász, harag. Ilyen és még sok más érzelem kellett volna hogy helyett kapjon bennem. Mert egy ilyen hír hallatán csak ezek az érzések lettek volna helyesek, ám bennem mégis csak féltékenység kapott helyett. Féltékeny voltam hiszen mindez ellenére, hogy Emily már nincs köztünk mégis ő utána maradtak emberek kik gyászolhatják, olyanok akik ott állhatnak majd a sírja felett, és leginkább olyanok akik emlékezni fognak majd rá. Nekem nincs senkim. Se egy szülő se egy rokon, se egy ismerős. Egyszerűen senkim sincsen. Mi lett volna ha most én feküdnék ott Emily helyén? Rám ki emlékezne? Ki az akinek fontos lehetek? Ki az aki egyáltalán tudná ki is voltam.....

Gondolataimból az osztály közeledésének hangja szakított ki, ahogy értetlenségeiket és megválaszolatlan kérdéseiket minél hangosabban próbálják társaik figyelmére felhívni.

 - Most is látszik hogy hiába beszélek nekik. Annyiszor mondtam hogy ha óra van akkor csendesen jöjjenek be. -mondta Mrs. Wareio de tekintetében egyfajta szülői szeretet látszott.

 - Én azt hallottam hogy valakit megöltek és a gyilkos az iskolában van és ezért lehet hogy lezárják az egész környéket. -mondta az egyik srác, a hangja alapján nem ismertem fel, ami talán nem is olyan meglepő hiszen még sokak nevét nem tudom.

 - Én azt hogy egy elmebeteg állat szökött meg valahonnan és őt keresik. -hangzott egy újabb lehetséges megoldás.

 - Én meg úgy hallottam hogy ma igazán izgalmas tesi órának nézzünk elébe. -ezt a hangot azonban rögtön felismertem.

Justin megszólalását hangos röhögés kísérte, és akkor hirtelen ki is vágódott az osztályterem ajtaja, a beszélgetés abba is maradt egy rövid pillanatra amíg az ajtóban állok realizálták hogy a terem nem üres.

 - Tanárnő! Mi történt? -jött be egy emberként az osztály a kérdés feltevő lány vezetésével.

A sereghajtó lány egy kb velem egy magas lány, rövid féloldalt szemébe lógó hajába gazdagon vegyült világoskék hajszín festék, ruhái szürke és fekete közt ingadoztak, alsó ajkában egy piercing kapott helyett.

 - Neked is jó reggelt Rachell. Ahogy nektek is. -mondta Mrs. Wareio ezek szerint Rachelnek, valamint az osztálynak.

A lány arcán pimasz mosoly jelent meg, míg az osztály tagjai elmormogtak egy egy "Jó reggelt".

 - Hello. Na mi történt? -mondta Rachel mosolyogva, szemében kíváncsiság égett.

Nem kellett megfordulnom sem hogy tudjam mögöttem Mrs. Wareio megforgatta a szemét ám a válasz annál meglepőbb volt.

 - Annyi történt hogy Mrs. Azernei a lányok testnevelés tanára lebetegedett. A lányoknak és a fiúknak együtt lesz a harmadik órájuk Mr. Sinurowval. -mondta Mrs. Wareiona tömegből pedig izgatott zizgés lett, főleg a fiúk részéről inkább.

 - Haha. Nagyon vicces. Inkább az érdekelne hogy miért volt itt a rendőrség? Igaz hogy egy gyilkos elszökött és őt keresik? -kérdezte Rachel.

 - Hányszor mondtam már nektek hogy ne terjesszetek és ne higgyetek el ilyen pletykákat.

Rachel csak megforgatta szemét és lassan úgy tűnt mint aki kezdi elfogadni hogy nem kap megfelelő információt ám akkor az osztály egyre inkább elülő morajából egy újabb hang szólt ki.

 - Miért volt itt a rendőrség ekkora erőkkel ha nem történt semmi? -kérdezte a hang gazdája, az osztály pedig egyetértően bólogatni kezdett.

 - Soha nem mondtam hogy nem történt semmi, csupán azt mondom ne terjesszetek valótlanságot. Mindent meg fogtok tudni, időben. Most viszont ideje lenne készülnötök az órára. -mondta Mrs. Wareio.

Elégedetlen morgásokkal vonult mindenki a helyére, ám a találgatások még így sem maradtak abba.

Megköszöntem osztályfőnökömnek a segítséget majd lehajtott fejjel a helyemre siettem ám közben utamat álltak. 

 - Hello Wanda. -állt meg előttem Veronica.

 - Mit szeretnél Veronica? -kérdeztem ahogy rá emeltem a tekintetemet.

Szemében gonoszság villant majd ajkai egy megvető mosolyra húzódott.

 - Mit csináltál te itt ilyen korán Mrs. Wareioval? Csak nem be akartad magad nyalni neki azzal hogy milyen szerencsétlen sorsod van? Ez olyan szánalmas. Hogy azt hiszed bárki is jobban fog veled törődni mert nincs senkid! -mondta és láttam az arcán hogy még bőven mondaná a magáét ám akkor a hátam mögül egy kéz kapcsolodott az enyémre mely ökölbe szorítva remegett a dühtől és a fel nem törő érzelmeimtől melyeket olyan régóta nem engedtem felszabadulni.

 - Köszönjük Veronica. Ezzel az egésszel csupán az a probléma hogy senki de tényleg egyikünket sem érdekli hogy te mit gondolsz. -mondta mögülem Alice.

Veronica csak tátogott mint hal a parton majd hátradobta hajzuhatagját és eltipegett.

 - Minden rendbe Wanda? -kérdezte Alice ahogy elém állt. Tekintette azonban nem eresztette a még mindig ökölbe szoruló öklömet.

 - Persze. -mondtam miközben magamra erőltettem egy hamis mosolyt ám még magamnak se hittem.

Kezemet gyorsan magam mögé rejtettem ám Alice nem adta fel, kezem felé nyúlt. Hirtelen hasított az eddig sem túl csendes terembe a csengő fülsüketítő hangja. Kezemet fejemhez kaptam, és akkor éreztem hogy a kezemből és a fülemből egyaránt kezd folyni a vér. Tudtam hogy azonnal el kell tűnnöm, hátra fordultam és kirohantam a teremből kis híján fellökve az ajtóban röhögő Justint és Veronicát. Berohantam a női wc-be, a mosdóknál rá támaszkodtam az egyikre miközben tüdőm mohón kapott az oxigén után, homlokomon pedig gyöngyözni kezdett az izzadság. Hallásom ismét éles volt, hallottam az osztályból beszűrődő hangokat:

 - Hol van Wanda? -kérdezte Mrs. Dovera a matek, fizika tanárunk.

Ezek után pár pillanat néma csend következett majd Justin hangját hallottam meg.

 - Nem tudom hogy vagy vele Bébi de szerintem hihetetlen nagy hülye az új csaj.

 - Ne is mond. -válaszolt Veronica.

Akárhogyan is próbáltam egyszerűen nem tudtam másra figyelni.

 - Az előbb majdnem fellökött, úgy vágtatott ki mintha hülye lenne. Bár tényleg az. -röhögött Veronica.

Kezem a mosdó peremén ökölbe szorul, izületeim kiroppanak és már lendül is az öklöm a tükör felé. A tükör apró szilánkos darabokra törik, a kezemen szép lassan lefolyik a vérem miközben a szilánkok a földre hullanak.