Az Özvegy Szerelme

𝟸𝟾.ᴛᴡᴏ ᴘʟᴀʏᴇʀs,ᴏɴᴇ ɢᴀᴍᴇ

Másnap az ágyamban keltem fel, hatalmas fejfájással,mint azelőtt nap, olyan deja vú érzésem volt. Őszintén szólva,fogalmam sem volt,hogy kerültem az ágyamba,pizsába öltözve. Valaki haza hozott,de ki? Mondanám, hogy egyet tippelhetek,de az a helyzet, hogy kettőt.

Ránézve az órára 12 órát pillantottam meg. Ma dolgoznom is kellett volna... csak elnézik,a legkiemelkedőbb szuperhősnek.
Elég volt kiérnem a szobámból,amint összeszedtem magam,már letámadott Sam,hogy hogyan érzem magam. Próbáltam lerázni,de Sam Wilsont? Sosem tudod!

Hamar leértem a nappaliba,ahol már Steve és Natasha is ott voltak,Yelenával. Mindőjüket egy öleléssel köszöntöttem, majd körbe néztem a nappaliban,kicsit sem feltűnően.

-Ott van a kanapén - válaszolt a fel nem tett kérdésemre Natasha. Amikor a kanapé felé pillantottam Buckyval találtam magam szembe. Ártatlanul mosolygott. Ezzel zavarba is hozott. Arra gondolva,hogy mit mondott a tegnap,hogy mit tettem érte...gyerekes - Pietrót kerestem.
-Áh! Nos ő fent van. Miért keresed amúgy?
-Megköszönném neki,hogy tegnap haza hozott miután elájultam - magyaráztam Stevenek,amikor Steve és Natasha összenéztek,összeráncolt szemöldökkel. Mintha tudnának valamit. Bucky arcáról eltűnt a mosoly,majd újra rám nézett a két hős.

-Jól vagy Tat? Amúgy gratulálok! Ott a díjad - mutattak az asztal felé,ahol ott a pihent a díj,amit visszaadtam a tegnap. Vagy már az emlékeim is csalnak? Fogalmam sincs mi van velem - Ma vissza kell menned Buckkal interjúra,mert ugye tegnap nem tudtak készíteni. A ruhádat majd felvisszük,és előkészítünk téged.

Úgy döntöttem nem kezdek vitát,így csak mosolyogva bólogattam,majd töltöttem egy pohár vizet,miközben éreztem,hogy a teremben lévő összes szempár végig követ. Ezt sem említettem meg,ahogy sok mást sem. Ott hagytam őket,majd mentem egyenesen Pietro felé,bár Yelena velem tartott,így nem egyedül mentem tovább.

*Natasha szemszöge*

Tatiana most hagyta el a nappalit Yelenával. A hangulat ígyis feszült volt,a kanapén üllő katona miatt. Amint elhagyták a termet kezdtem a szokásosat.

-Tat nem érdemli ezt. Nem érdemli, hogy hazugságban éljen. Valaki tüstént mondja el neki - néztem felváltva a két katonára - vagy én fogom.
-Nem él hazugságban. Tudja,hogy szeretem - vágta rá Bucky gondolkozás nélkül,magabiztosan.
-Tudja,hogy csak egy kihívás miatt?
-Ugyan Romanoff! Kihívás ide vagy oda,az érzelmeim valósak. 
-Akkor miért nem mondtad el,hogy te voltál az aki haza hozta? Aki ágyba dugta,aki átöltözte és gyógyszert adott neki? Azt hiszed ez egy játék? Ne játsz vele! Neki fog fájni,nem neked.
-Natasha,nyugalom. Én szeretem Tatet. Azt hiszem szeretem,már az első perctől kezdve. Azóta...belebolondultam ebbe a nőbe.
-Tudod mit Barnes? Te is,Sharon is és Stark is megbaszódhattok!
-Sharon? Mi van vele? - ezzel otthagytam a férfiakat,majd felmentem Tat ruhájával a szobájába,ahol Yelena és ő bizonyára már vártak.

*Tat szemszöge*

-Szóval köszi,hogy haza hoztál,Pietro! Nélküled nem tudom hol lennék... Köszönöm.
-Ez természetes Tat! Máskor is,de most mennem kell - adott egy puszit az orcámra, majd Yel felé fordultam,aki csak megforgatta zöld szemeit. Utálta a szerelmet. Én pedig kurvára egy szerelem közepén vagyok. Vagy kettőében?
-Megjöttem - kiáltott Natasha a folyosó másik végéből,kevésbé mosolygó arccal.

Mind bementünk a szobámba,majd a csajok neki láttak a hajamnak és a sminkemnek,amit nem értettem,hogy minek. A hajamat Natasha begöndörítette, Yelena pedig natúr sminket vitt fel az arcomra. Mindeközben szó sem esett Buckról, a tegnap estéről,vagy a mai napról. Furcsáltam is.
A ruha,amit Nat hozott egy fekete,pánt nélküki ruha volt. Egyszerű,sima,mint én. Úgy döntöttem ezt majd később veszem fel,mielőtt indulunk. Addig eltelefonoztam az időt. Nem sokkal az indulás előtt valaki kopogott az ajtón, kinézve Buckyt találtam ott,aki idegesen forgolódott jobbról-balra.

-Na végre! Szóval Tat - kezdte volna el, mikor észrevette,hogy még nincs rajtam a ruha - Már rég kész kéne lenned.
Kicsit elnéztem az időt. Szerencsére már csak a ruhát és a magassarkút kellett magamra öltenem. Becsaptam az ajtót majd próbáltam magamra kapkodni a ruhát. Ostoba cipzár,nem jön fel. Próbaltam le is s fel is húzni,de semmi. Azt hiszem ahhoz kell folyamadnom,amihez nem szeretnék.

Kiszóltam Bucknak hogy jöjjön be,s húzza fel a cipzáromat...A férfi hezitálva nyúlt hozzá a testemhez, megfogta az apró cipzárt épp kezével,de nem sikerült neki sem. Talán azért nem mert a másik kezével nem is próbálkozott.

-Bucky,nyugodtan érj hozzám azzal a kezeddel - fordultam felé. Kicsit töprengett, majd hirtelen a derekamra tette a metál kezét,s magához húzott.
-Így? - kérdezte,mikor annyira közel voltam hozzá,hogy éreztük egymás szapora levegővételét. Lassan felhúzta a cipzárt, majd visszafordított,neki háttal és lassan elkezdett kezeivel cikázni a derekamon. Még szaporábban vettem a levegőt. Ajkaival a nyakamra csókokat kezdett hinteni. Majd egyszer csak az épp kezét lejébb csúsztatta,szoknyám alá. Lassan simogatta a bőrömet,de már ettől pillangók keletkeztek a gyomromban. Istenem ez a férfi kell nekem.

Mikor felé fordultam,hogy végre érezhessem ajkait,mintha a férfi köddé vált volna...nem volt ott. Ott bagyott.
-Csesződj meg Bucky Barnes! - csak ennyi jött ki belőlem.