Az Özvegy Szerelme

𝟸𝟶.ʀᴜssɪᴀ

-Megérkeztünk - hallottuk hosszú várakozást követően Tony rekedtes,már fáradt hangját.

Oroszországnak vannak gyönyörű részei. Persze nem azokról ismeretes... inkább hatalmas több kontinensen átnyúló területéről,a Szovjet Unióról,a fegyverekről, a harcokról, háborúkról, meg persze a bérgyilkosokról. Mind idetartozunk. Tartoztunk. Remélem ezt a hosszú időszakot végleg lezárhatom, magam mögött hagyhatom.

Az ország még mindig szép,mint amilyen akkor is volt,amikor legutoljára itt jártam. Remélem ez a legutolsó alkalom,hogy ebbe az országba lábamat beteszem. Többet ide vissza nem térek, sőt innen a legmesszebb fogok letelepedni és visszavenni az élettől az elmúlt 3 évtizedet, amelyet a betanítással és a gyilkolással töltöttem el.

-A csapatok,a felállások ugyanazok. Vigyázzatok Tat vérére,Rogers ti pedig a lányra - vázolta fel a tervet Stark,mint mindig. Ez az ő feladata,ha már a tervek 70%-a az ő hatalmas,intelligens elméjének szüleménye.

A mi csoportunk és Stark valamint rugdalózó egyenesen Dreykov irodájába mentünk Antoniával. Tonytól azt az utasítást kaptuk, hogy minden aktát gondosan pakoljunk ki, és hozzunk el,mert át kell adnunk a S.H.I.E.L.D-nek. Egy akta véletlen ki esett a kezeimből pakolás közben,amit Pókember ügyesen elkapott és kíváncsiságának teret adva,belenézett abba.

-Richard Parker és Mary Parker, házaspár. Visszavonult S.H.I.E.L.D ügynökök. Gyerekük... - olvasta fel hangosan a srác azokat az adatokat,amelyek hallatán egyből beugrott,hogy kikről beszél. Emlékeztem a Queensből származó házaspárra,akiket karácsony előtt kellett kinyirnom - Peter Parker. Ez lehetetlen...
-Micsoda,kölyök? - kérdezte Natasha. Tony mellé ugrott és helyette beszélt.
-Nem tudja még,hogy működnek a bérgyilkos cuccok - emelett valamit még sutogott neki,de már nem hallottam hogy mit.

Miután mindent kipakoltunk és szóltunk a többieknek is,akik több tucat özvegyet és férfi társukat szabadították fel. Mi még eggyel sem találkoztunk. Elkérőztem a többiektől,hogy meglátogathassam a régi szobámat,ahol helyet is foglaltam.

Könnyeimnek szabad utat engedve, hagytam hogy végig follyanak az arcomon.

-Minden rendben? - jött utánam Pókember. Azt hittem James,de a pók-srác jött. Hamar letöröltem könnyeimet,majd beengedtem a fiút a szobámba. A falon egy kevés emlék lógott,az íróasztalomon a leckék, tanulnivalók,amelyeket azután kellett volna befejeznem,hogy haza hozom Jamest.
-Ez volt a szobám,amíg itt éltem. Elkaptak az emlékek és az érzelmek. Tudod...bárki is légy,én Tatiana Orlova vagyok,az is maradok...a hatalmas bérgyilkos,az aki eddig a legtöbbet gyilkolt a Földön. Igen, rekordot is döntöttem. Parkerék,akikről olvastál,őket is én öltem meg. Tinédzserként. 2006 karácsonya előtt egy bevásárlóközpontban találkoztam velük,és a fiúkkal Peterrel...szinte könyörögtek,hogy a fiúkat engedjem el. És megtettem. A fiút is meg kellett volna ölnöm,de nem tettem, szembeszálltam apám akaratával,ezért hatalmas büntetést kaptam,amelynek nyoma ma is itt ég - fogtam meg az oldalamat,ahol ott az apámtól kapott több éves seb.

-Miért mondod ezt pont nekem,pont most? - kérdezte a fiú,pedig éreztem, hogy tudja, és tudta is. Hallottam elcsukló hangját. Magam mellé invitáltam,hogy üljön le az ágyamra.
-Tudom ki vagy Peter...te vagy az a kisfiú,akit meg kellett volna ölnöm,mint a szüleit - amikor felvette az aktát éreztem,ahogy Tony egyből segíti őt,kapisgáltam hogy mi van. Ő az árva,akit a nagynényére hagytam - Hány gyerek lehet most árva miattam? Mekkora egy szörnyeteg vagyok!

-Ha akartad volna,nem tetted volna meg,engem is elengedtél,pedig nem lett volna szabad. De ezt akartad,és így is tetted. Te sem lehetsz tökéletes. Sosem voltál. De ne hagyd hogy a múltad besötétítse a jelened...
-Meg akarsz ölni? Mert ha akarod,akkor meg is fogsz,az alapján amit mondtál.
-Dehogyis. Emberből vagyunk mind, próbálkozunk és hibázunk. Ha akkor megöltél volna,a világnak egy hőssel kevesebb lenne. Reméljük egyik univerzumban sincs így... - nevetett fájdalmában a fiú,majd megölelt.

-Elnézést,hogy egy romantikus pillanatot zavarok meg,de muszáj lesz. Újfent sok itt a... betolakodó - kopogtatott egy nő az ajtón,mire odanéztem egy régi,jó ismerőst találtam magam előtt,aki anyám helyett anyám volt.
-Melina,de jó újra látni! - öleltem meg a nőt - Melina,ő Pókember. Pókember,ő Melina, Natasha és Yelena édesanyja. És tulajdonképpen minden özvegyé is...
-Ne túlozz édes...egyébként tök sós a véred! Ha tíz évvel ezelőtt azt mondják, hogy inni fogok az egyik özvegy véréből pofon vágtam volna őt...

-Találkoztál már a lányaiddal?
-Csak Yelenával. Elvisztek Nataliához? Oly rég láttam utoljára. Elvittük őt Dreykov irodájába,ahol a kivetítőről minden ikon eltűnt,ami azt jelenti,hogy minden özvegy felszabadult. Néhányukat már gépbe is ültették,hogy Amerikába szállítsák. Az irodában ott voltak még a többiek,köztük Natasha és Yelena,akik örültek,hogy együtt a család. Már csak Alexei,az apjuk hiányzott. Ő jelenleg börtönben van,de van rá esély,hogy kiszabadítják.

Natashával közösen felrobbantottuk a helyet,miután minden ember kijött onnan, és a legfontosabb tárgyakat is elhozták. Ott égett előttünk a múltunk. Egyszerre fájt és Egyszerre töltött el örömmel.

Natasha és családja Oroszországban maradtak,hogy megkeressék és kihozzák Alexeit,majd aztán jönnek vissza Amerikába. Mi pedig útnak indultunk,de nem sokáig,mert Steve én és Bucky leszálltunk Angliában. Meglátogattuk édesanyámat.

-[...],és mindenkinek meg kell innia véremet, hogy felszabaduljanak. Ezt is azért,mert kinek vagyok a lánya? Peggy Carternek - meséltük édesanyámnak az azóta történteket,hogy utoljára nála jártunk. Azóta a szórólapra,amellyel 1993-ban kerestek ráragasztott egy képet rólam és odaírta 'found',megtalált. Időközben Buckyt is bemutattuk neki,akinek nagyon örült,hogy mégis életben van.
-Bárcsak ne ily csúnyának látnátok. Egyikőtök sem látott milyen voltam 20-30 éve...
-Hasonlítok-e rád?
-Apád lánya vagy. Persze a természeted az enyém. Carter vérvonal.

-Ennek lehet nem örülsz Peggy,de Bucky udvarol a lányodnak.
-Mi? - förmedtünk rá mindketten Stevere. Peggy csak nevetett.
-Láttam őt 45-ben...hogy milyen hősiesen harcolt. Azt hiszem ideje pihennie,és talán belefér,hogy az is hogy a lányommal kavarjon.
-Anya!
-De Istenre esküszöm,ha összetöröd a szívét,akármennyire is legyek hallott vagy élő,örökké kísérteni foglak...
-Talán jobb is,hogy nem láttunk téged 20-30 éve [...]

Visszaérve Amerikába letusoltam és a meleg takaróba bújva néztem a tv-t. Ahol érdekesnek találták,hogy Oroszországban épp ma volt robbantgatás,hogy a bosszúállók is Európában jártak... érdekes tény.
Pietro később,amikor már aludni készültem,átjött fagyival a kezében. Nem kérdeztünk semmit egymástól csak faltuk az édességet. Legjobb,legmegfelelőbb lezárása az elmúlt 22 évemnek. Idén 23... jé mennyire öregszem!