Az Özvegy Szerelme

𝟹𝟹.ᴏᴅɪɴsᴏɴ

Mondanám,hogy hamar a toronyba értem,de megfogadtam,hogy nem hazudok. Egyáltalán nem értem haza hamar. De talán jobb is volt így. Tudtam gondolkodni,mindenről. De így sem jutottam semmire. Mindenesetre fáj. Talán ezt jelenti élni. Tökéletlen élőlénynek lenni,egy tökéletlen világban,tökéletlen életet élve megbántódni.

❃

Bucky szobája elé totyogtam átázott ruhákkal,vizes hajjal és testtel. Az ajtaja résnyire volt nyitva. Kopogtatni akartam,de nem tettem,mert hallottam, hogy valakivel beszél. Fogalmam sem volt kivel,hogy van-e nála valaki vagy hogy telefonon. Mint ember nem szokásom hallgatózni,mint ügynök és gyilkos ez a kedvenc tevékenységem. Megálltam az ajtaja előtt s hallgatóztam. Undorító,de tudnom kell, hogy miről beszél. Igen,az álmaim és azok a hangok,valamint a félelmem,amiről a varázsló beszélt,vezettek.

-Ne már,nem történt semmi - magyarázta Barnes.
-Azt hiszed mi mind siketek és vakok vagyunk? - hallottam Natasha hangját - Lefeküdtetek! Lefektetted!
-De nem amiatt a kihívás miatt. Leszarom, hogy mit mondott hónapokkal ezelőtt Stark,leszarom őt, érted? Szeretem őt, szeretem Tatiát.
-Persze,én meg terhes vagyok. Barnes, ő igazán szeret téged,látszik rajta,de mindhiába,ha te...ha te nem - szemeimben összegyűltek a könnyek és nem értettem, hogy mi történt. Hogy mi történik. Nem egyszer hallottam már valami fogadásról, de mai napig nem tudom,hogy mihez van köze. Tudom, hogy Natasha nagyon ellenzi ezt az egészet köztem és Bucky között,de azóta sem tudtam meg az okát.

Beszaladtam a szobámba,nem is akartam többet hallani. Kissé hangosan csaptam be az ajtót. Tudtam,hogy meghallották,ezért bekulcsoltam,nem akartam,hogy bármelyikük is átjöjjön. Sem Buck,sem egyikük. Akkor, ott kitört belőlem minden. Az aznapi fáradtság, stressz,kérdések,az elmúlt hónapok rémálmai,de leginkább a fájdalom. Ideje volt már kiadni magamból. Nem értettem semmit. Hogy mi történik velem és miért. Miért velem? Százegy kérdés és zéró válasz. Az ágyra sikerült valahogy felkuporodnom,és ott könnyeim között elaludtam.

-Dreykov! Itt a gyerek,akit kértél - mondja oroszul a nő főnökének kezébe nyomva a kisbabát. Egy ártatlan, hófehér bőrű kislányt. Az ember magához húzta a babát és egy puszit hintett annak homlokára,a gyerek erre felsírt - Carter ügynök újszülött lánya - folytatta a nő,majd intett felettese, hogy távozhat.

A férfi megnézte a kórházi karszalagot, ami a lány kezén volt,ráírva a nevével.
-Lauren,hmm? - olvasta fel hangosan, majd letépte és a kukába dobta azt - Soha többé. Carter ügynök lánya? Soha többé. Mától Tatiana Orlova vagy, virágszálam,és az én lányom. Te leszel a legügyesebb gyilkos a világon,rád leszek a legbüszkébb egy szép napon - Dreykov megpillantott egy nyakláncot a gyerek nyakában. Azt a nyakláncot,ami az anyjáé,Peggyé volt. Nem vette le róla,nem dobta el. Rajta hagyta.

-Így lettél gyilkos? - hallok egy hangot, amitől összerezzenek. Ekkor jöttem rá, hogy ez nem a valóság,újra álmodom,s újra jön a hang - Így ismert meg téged az apád. Ezt követően lettél az aki,felnevelt és így találkozhatunk most.

-Micsoda szerencse - mormogtam az orrom alatt,majd megfordultam,amikor teljes valójában láthattam a hangot - Hogy,hogy-hogy megmutatod magad? - intéztem a kérdésemet a fekete hajú férfi felé,aki szemben állt velem.

A haja hosszú,válig érő,fekete volt. Egy zöld-fekete kosztümöt viselt,kezében egy jogarral,fején egy szarvval.

-Kedves Tatia,minél nagyobb benned a tagadás,annál erősebb leszek én. Minnél erősebb vagyok én...annál többet tudok neked mutatni,és veled tenni.
-Klassz,asszem. Bemutatkozol végre, vagy arra nincs elég erőd?
-Nagyon humoros ma,kisasszony. A nevem Loki Laufeyson. Én vagyok a Csínytevések Istene,egyenesen Asgardból. Odin fia,Thor öccse,a jogos trónörökös.
-És varázsló - egészítettem ki a férfi monológját,aki felvont szemöldökkel nézett rám - Így informálódtam - nevetett fel keserves hangon Loki.
-Informálódtál rólam,de szólni nem szóltál még rólam a társaidnak. Nézd Orlova,még nem vagyok olyan erős,hogy megjelenjek a Földön,és félek,hogy mikorra megjelennék Thanos már ott lesz,s a barátaid kihült testén áttaposva eljut hozzád. Már tudom, hogy mit akar veled tenni.

-Hát akkor mondd! - förmedtem rá.

-Nem vagyok hozzá túl erős - foszlott el a férfi,majd porrá lett a földön.

-Ha nem teszel most semmit kedves Tatia,ez fog történni a barátaiddal. A csettintés hatására semmivé lesznek - jött elő a motiváló énem,nagyszerű. Már csak ő hiányzott!