The days of our love // Charles Leclerc

4.

Cora Penelope Klimmer

2022. Március 20. Vasárnap, Bahrein

- Igazán köszönöm. - mondtam Georgenak, miután sikeresen biztonságos helyre tudtuk szállítani mind a két McLarenes pilótát. - Tartozom neked.

- Kitalálom hogyan törleszd. - vigyorgott, majd otthagyott egyedül Charles társaságában. - Minden oké? - kérdeztem tőle.

- Persze, csak egy kicsit kimerült vagyok. - sóhajtott fel. - Jöjjön velem. - nézett rám kiskutya szemekkel.

- Oké, menjünk. - egyeztem bele, majd visszamentünk a bulihoz, ahol minden ugyan úgy volt, ahogy fél órával ezelőtt itt hagytuk, hogy segítsünk a McLareneseknek.

Miután visszamentünk, találkoztunk ismerősökkel, akik mind kedvesek és viccesek voltak velem, s végig táncoltuk az egész éjszakát megszakítás nélkül, közben pedig kellő mennyiségű alkohol is jutott a szervezetünkbe, Charles kivételével, mivel ő vezetett. Apropó Charles. Folyamatosan vigyázott rám és velem volt minden egyes pillanatban, sőt, ha kértem valamit tőle, azonnal teljesített, minden zokszó nélkül. A megismerkedésünk kezdetekor nem hittem volna, hogy tud ilyen is lenni.

Megérzésem szerint hajnali négy óra körül járhattunk, amikor teljesen kimerültnek éreztem magam és a többiek is elkezdtek szállingózni hazafelé, ezért közös megegyezés alapján eldöntöttük, hogy mi is elindulunk.

Miután hosszú búcsúzkodások után sikerült végre kijutnunk a buliról, beszálltunk az autóba , s hazafelé vettük az irányt, először a szállodához, ahol én szálltam meg.

- Most hova fog menni a következő nagydíj előtt? - kérdeztem akadozó nyelvvel, az alkohol miatt. - Mr. Leclerc, válaszoljon. - mondtam, miután pár perc elteltével sem válaszolt.

- Nem tudom. Nem lenne érdemes hazamenni, mert szerdán már úgyis Dzsiddában kell lennem. - sóhajt fel fáradtan. - Maga?

- Amerre a csapat megy, arra megyek én is. - mondtam a hűvös ablaknak dőlve. - Valószínűleg addig itt maradok.

- Nem kérdezem meg, hogy miért nem megy haza. - nevetett fel, miközben az utat figyelte. - A családja?

- Eléggé messze lakok ahhoz, hogy csak úgy hazamenjek, máskülönben nekem nincs magánrepülőm. - mondtam szurkálódva. - Az anyámat nem ismerem. - vontam meg a vállam, mint akit nem nagyon izgat a téma. Újabb hazugság.

- Nagyon sajnálom. - suttogta halkan. - Az apja? - kérdezte, hogy elterelje a témát az anyámról.

- Amennyire lehet boldog és nagyon örül, hogy a Ferrarinak dolgozom, amióta az eszét tudja nekik szurkolt eddig is. De persze most végképp. - mondtam mosolyogva. - Van két bátyjám, Yadiel és Douglas, akik idősebbek nálam két és három évvel. Dougnak van egy kisfia, akinek én vagyok a keresztanyukája. - mosolyodtam el, miközben róla meséltem.

- Nekem is van egy keresztfiam, egy hónapja lett két éves. - mondta, miközben nagyot kanyarodtunk balra, aminek következtében felkenődtem az ablakra.

- Mi a neve? - fordultam felé az autóban az egész testemmel.

- Thomas, mint a gőzmozdony. - nevetett fel. - A testvérem, Lorenzo gyereke. - nézett felém mosolyogva. - Az ön keresztfiának mi a neve?

- Quentin. Eléggé érdekes neve van, de nekem tetszik. - mondtam felnevetve. - Tudom furcsa, de mi ilyenek vagyunk.

- Önöknél mindenkinek különleges neve van. - mondta felém mosolyogva. - Van még valaki, akinél ugyanígy van?

- Oo, még nem is hallottam az egész nevemet. - vigyorogtam, mint a tök. - Készen áll?

- Felkészültem. - mondta, miközben kifújta a levegőt. - Mondhatja.

- Cora Penelope Klimmer. - nevettem fel. - Na, milyen?

- Hosszú, de nagyon egyedi mindegyik. - vigyorgott Leclerc. - Tetszik. - mondta, miközben belepillantott a szemeimbe, s megállt a szálloda előtt, pontosan oda, ahova a megérkezésünkkor is. - Jó éjszakát. - szálltam ki az autóból, mellettem pedig Charles is ugyan ezt tette.

- Én köszönöm, hogy eljött és elviselt. - nézett rám a gödröcskés mosolyával. - Önnek is jó éjszakát.

A következő tettemre csakis az alkohol és az alváshiány van mentségeim listáján, mert miután ezeket a szavakat kimondta, megöleltem, s belélegeztem a Playboy egyik parfümjét, amit ő használt. Amint hozzáértem, ő azonnal visszaölelt, s ott álltunk hajnali fél ötkor, alkohollal a szervezetünkbe egy fárasztó nap után és egy győzelem után, két ember, amint a napfelkeltében együtt ölelkeznek egy szálloda előtt. S mindezek ellenére az ölelése egyben megnyugtatott, és izgalommal töltött el. A szívem ezek közben ki akart szakadni a helyéről, s pillangók is életre keltek.

Miután vagy két percig ölelkeztünk, végre el tudtunk szakadni egymástól és én elindultam a szálloda felé. Amikor már a liftre vártam, pittyegett egyet a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Amint sikerült kiszednem a táskámból a telefonomat, azonnal megnyitottam az üzenetet.

Charles Leclerc: Sosem láttam még magánál gyönyörűbb nőt. És elfelejtettem mondani, álmodjon velem. 

Cora Klimmer: Köszönöm. 

Írtam vissza neki rögtön, miután megkaptam az üzenetet, ami nálam Kim kivételével nagy szónak számított. Kimberly az abszolút megmentőm, akit cserben hagytam és mindezek után még megbocsájtott nekem, most pedig nem hívtam vissza, ígéretemet megszegve. Teljesen kiment a fejemből a legjobb barátnőm, ami a legrosszabb dolog, ami ma megtörtént velem, tekintve, hogy ígéretet tettem neki, mégsem teljesítettem.

- Kimberly, annyira sajnálom. - suttogtam az üzenetrögzítőre, mivel nem vette fel az időeltolódás miatt, már a szobámban. - Tudom, hogy szörnyű legjobb barátnő vagyok és..csúnya volt tőlem, hogy nem hívtalak vissza, de elfelejtettem.

- Amint megkapod ezt az üzenetet, kérlek hívj fel és beszéljük meg. - mondtam "neki" reménnyel, de nagy csalódottsággal is. - Szeretlek titeket!

Miután a lelkem egy nagyon kis része megnyugodott, mivel legalább valamilyen módon tudtam "beszélni" Kimel, lehámoztam magamról a Ferrari piros szaténruhát, lemostam a sminkem és azonnal az ágy felé vettem az irányt. Mennyi idő, amíg megbocsájtja ezt nekem?

Az elalvás előtt pár másodperccel még hallottam amint újabb üzenetem érkezett, de kedvem nem volt, nemhogy erőm, hogy megnézzem ki üzent nekem. Pedig fontos lett volna.