The days of our love // Charles Leclerc

25.

Cora Penelope Klimmer 

2022. Május 8. Vasárnap, Miami 

- Hát ezt nem hiszem el. - suttogtam magamnak halkan, ugyanakkor felettébb dühösen. 

Éppen az irodámban kerestem az egyik mappámat a több ezer közül, amikor a szemem megakadt a fontos című füzetmappán, ami sehogyan sem illett hozzám, nem is tartottam ilyen nevű lapoknak a gyűjteményét, sem a polcomon, sehol máshol. Egy felhúzott szemöldökkel díjaztam az ismeretlen látványt, majd a kezembe véve nyitottam ki és pillantottam bele. 

Az első lapot átfutva szemeimmel nem találtam semmi érdekeset, de párat lapozva megtaláltam saját magamat, amint egy kép, születési dátum, telefonszám, születési hely, iskolák és hasonló telefonszámok szerepeltek. Amikor átolvastam a felét a lap aljára terelődött a tekintetem, ahol több oldal leírás szerepelt rólam. 

Én nem értve a helyzetet huppantam le a székemre és teljesen elmerülve a rólam alkotott véleményben, húztam még jobban össze a szemöldökeim. Éppen lapoztam volna, amikor az ajtó kicsapódott és belépett számszerint öt boldog pilóta hatalmas vigyorral és egy csokor virággal. 

- Kopogni nem kellett volna? - néztem az elől álló Landóra. 

- Az most cseppet sem fontos. - vigyorgott még mindig a brit. 

- Akkor kérdezhetem azt, hogy miért kaptam virágot? - bámultam már a többieket is. 

- Nem adhatunk csak úgy virágot neked? - kérdezte előre lépve az ausztrál. 

- Nem nézem ki belőletek, bocs. - mosolyodtam már el én is. 

- A kedvességed látom a régi. - szúrta közbe Max. 

- Hát te is itt vagy? - szórakoztam vele direkt. 

- Örülök, hogy észreveszel, drága. - pattant le teljesen róla a beszólásom. 

- Biztosan van egy indok, amiért hoztátok ezt. - mutattam a rózsák különböző tömkelegére. 

- Kiállhatatlan egy ember vagy. - jött oda mellém Charles, miközben feszülten karját a derekamra tette. Nem értettem a helyzetet. 

- Mondod te? - néztem fel rá. 

- Ti, meg se szólaljatok. - mutatott ránk együtt Lando. - Ketten együtt el se tudjátok képzelni, mennyire borzasztóak vagytok. 

Mi csak egymásra pillantva nevettük el magunkat, amikor egy másik ember kezének erős szorítását éreztem meg a karomon. Én a fejemet értetlenül felé fordítva pillantottam meg Danielt, aki egy barátságos mosoly kíséretében kihúzott a szobából, s Charles karjai közül. Miután bezáródott mögöttünk az ajtó, kérdőn pillantottam a férfi felé. 

- Mi ez az egész virágosdi? - igazítottam meg a magassarkúm pántját, aminek felvételét legalább hússzor megbántam. 

- Ne tudd meg, hogy mi volt itt nélküled. - forgatta meg a szemét Daniel. - Csak örülünk, hogy újra itt vagy. 

- Csak? - húzta fel a szemöldököm, miközben egy mosoly terült el az arcomon. 

- Mindenbe belekötsz? - lépett közelebb. 

- Nem mintha te nem folytatnád. - böktem felé ujjammal. 

A pilóta csak a védjegyévé vált mosolyával reagálta le a beszólásomat, majd a becsukott ajtó felé tekintett, míg komollyá vált a tekintete. Tudtam, valami fontos dolgot akar mondani, de fogalmam sem volt mire akar kilyukadni és megijesztett, hogy ilyennek láttam. Eddig nem sokszor engedte, hogy megtekintsem ezt az oldalát.